Paradicsom a múltból

Huszonharmadik - Harry

Meg kell mondanom, Liliann kirohanása kicsit meglepett. Oké, nem voltam hülye, nem számítottam semmi pozitívra, de azért azt se vártam volna, hogy elküld a pokolba. A kiosztása a lelkem legmélyebb zugáig hatolt, teljesen összeroppantott. Magamba zuhanva kocsikáztam visszafelé, amikor megcsörrent a mobilom. Semmi kedvem sem volt traccsolni senkivel, így figyelmen kívül hagytam. De amikor harmadjára zendített rá, már ideges voltam. 

- Mi van már? Nem lehet békén hagyni? - vettem fel, meg sem nézve, ki hívott.

- Bocs, hogy élek - jött a válasz hasonló hangnemben Lil hangján.

- Lil, kicsim... - akadt el a szavam. - Mit tehetek érted?

- Te is nagyon jól tudod, hogy nekem tőled nem kell semmi! Csak szólni akartam, hogy Gemma kórházba került. 

- Mi történt a testvéremmel? - satufékkel álltam meg.

- A mentősök szerint semmi komoly, de a vérnyomása nem az igazi. Bevitték, és Liam vele ment. 

- Köszi, hogy szóltál. Hová mentek? 

- Az egyik közeli intézménybe. De... Ne érts félre, nem én akartam, hanem a nővéred. Megígértette velem, hogy felhívlak, és megkérlek...

- Igen? - kezdtem megijedni.

- Gemma azt szeretné, ha minden nap, amíg ő nincs itt, te itt lennél. Segítenél a gyerekekkel.

- Én... Azta... Akkor már holnap is mehetek? - kezdett leesni a dolog.

- Jó lenne, mert fontos dolgokat kell elintéznem, és a srácok is kellenek hozzá.

- Mikorra menjek? 

- Hét és nyolc között legyél itt.

- Ez már mindig így lesz? Tő mondatokban fogsz hozzám szólni?

- Örülj, hogy egyáltalán szóba állok veled! - csattant a hangja, mint az ostor. - Reggel várlak. Csak csörgess meg, és beengedlek, de eszedbe ne jusson csengetni!

- Vettem, értettem. Reggel ott leszek. Szeretlek! - csúszott ki a számon amolyan reflexként, de komolyan gondoltam.

- Szar neked. Mennem kell - majd kinyomott. 

- Jajj, de jó napjaim lesznek... - sóhajtottam fel, és a lehető leggyorsabban igyekeztem ágyba kerülni.

Másnap reggel hullakómásan estem be a házba. Még nem volt háromnegyed 8, és már túl voltam egy kávén, vezettem jó pár kilométert, mégis alig bírtam nyitva tartani a szemeim. Bezzeg Lil! Biztos vagyok benne, hogy kevesebbet aludt, mint én, mégis csodásan festett.

- Gyönyörű vagy - léptem be mellette, és egy futó puszit nyomtam az arcára. 

- Kösz. A gyerekek még alszanak, ha felkelnek, lehozom őket. Foglalj helyet, nekem még van pár dolgom, mielőtt... - majd elsétált a konyha felé. 

- Segíthetek valamit? - szóltam utána.

- Inkább pihenj egy kicsit, szarul nézel ki. A gyerekek le fogják szívni az a minimális erődet is, ami van. 

- Meg se ismernek már... - motyogtam magam elé, de ezek szerint elég hangosan ahhoz, hogy ő is meghallja. 

- Erre azért ne vegyél mérget - sétált be egy üres tálcával, és összeszedte a szanaszét heverő mosatlan edényeket és poharakat. - Lehet, hogy egy szívtelen ribanc vagyok, mert otthagytalak, de ez nem jelenti azt, hogy a gyerekeket is ellened hangoltam - szólt, miközben kiegyensúlyozta a cuccokat a konyhába. Zörgött ott valamennyit, aztán visszajött egy nedves ronggyal, és elkezdte letörölgetni a szabad felületeket.