Paradicsom a múltból

Huszadik - Liliann

Szóval a legfontosabb...

Igazából nem is tudom, hogyan mondjam el, mi történt. Mielőtt Harry  felszállt arra a nyamvadt gépre, egész éjjel szeretkeztünk. Nem, nem fogom részletezni, mert eléggé fájdalmas élményeim kötődnek ahhoz az ágytornához. Másnap reggel felszállt a gépre, és megtette az első lépést kifelé a közös életünkből. Teltek a hetek, és arra lettem figyelmes, hogy valami nem stimmel. Fáradt lettem a szokásos két órás sétáink után, alig álltam a lábamon, ha éjjel valamelyik gyerekhez fel kellett kelni. Reggelente úgy éreztem, forog velem a világ, és egyre gyakrabban taccsoltam ki. Aztán feltűnt az is, hogy késik a menzeszem, nem is keveset. Legyűrtem a félelmem és a kitörni készülő könnyeim, elmentem egy patikába, vettem egy terhességi tesztet, és megcsináltam. Nem túlzás, nem ámítás, két kerek órán keresztül zokogtam a fürdőszoba padlóján, mikor a teszt pozitív lett. Újra terhes voltam. 

Felhívtam a nőgyógyászom, és elmondtam neki, mi történt. Rögtön adott időpontot, és másnap már meg is vizsgált. Kicsit kalandos volt, mert három hiperaktív gyerek mellett nem olyan egyszerű a dolog, de sikeresen túlestünk rajta. A doki megerősítette, hogy gyermeket várok, és szerinte is azon az éjszakán fogant. Kiírt nyár közepére-végére, és meghagyta, hogy nagyon figyeljek magamra, mert a kicsi nem épp a legmegfelelőbb helyen ágyazódott be a méhem falába. Megkaptam a már jól ismert vitaminokat, a tiltó listát, és a következő vizsgálat időpontját. Igyekeztem utána sokkal kímélőbb életmódot folytatni, de a gyerekeim mellett ez szinte lehetetlen volt. Úgy döntöttem, hogy nem szólok a dologról senkinek, hanem magamban tartom, és csak akkor jelzem, ha már nagyon nyilvánvaló. 

A kezdeti depressziómat és fájdalmas szomorúságom kezdte felváltani valami boldogság féle. Igaz, hogy Harry nem érdemelte meg, hogy újra apa legyen, hiszen eléggé szarul csinálta a dolgokat, de én akkor is örültem, hogy lesz még egy csemetém, aki majd a hálátlan apjára emlékeztet. Minden lefekvés előtt feltűrtem a pólóm, megsimogattam a hasam, és Harryről meséltem a gyermekünknek. Minden éjjel álomba sírtam magam, mert egyedül voltam, teljesen egyedül. És minden nap egyre nehezebben álltam meg, hogy ne mondjam el, az újabb Styles babát várom. De így utólag visszagondolva, eszméletlenül jól tettem, hogy hallgattam, mint a sír.

Már a harmadik vizsgálatomra igyekeztem épp, amikor hirtelen rosszul lettem. Az egész nem tartott egy percig, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt. A gyerekek szerencsére épp aludtak, így nem volt semmiféle gond. Ahogy bejutottam az orvoshoz, elmeséltem neki, hogy mi történt alig fél órával azelőtt, mire azonnal felfektetett az asztalra, és vizsgálni kezdett. Soha nem csinált még olyat, de akkor vett tőlem vért, és sürgősségivel leküldte a laborba. Meghallgatta a tüdőm és a szívem, megmérte a vérnyomásom, és ultrahangozni készült épp, amikor megint jött a dolog. A hasamhoz kaptam, mert eszméletlenül begörcsöltem, de ez a roham sem tartott tovább három percnél. Mikor végre sikerült kigömbölyödnöm, az orvos azonnal a babát kezdte vizsgálni. Már akkor tudtam, hogy baj van. A homloka csupa ránc volt, az arcán ideges kifejezés ült. És a szobában néma csend volt. 

- Doktor, miért nem hallom a kicsi szívhangját? - kérdeztem növekvő pánikkal, de nem kaptam választ. Az ajtó mellett, a babakocsiban alvó gyerekeimre néztem, és eleredtek a könnyeim. Bár akkor még nem mondta ki, éreztem, hogy elvesztettem.
Teltek a percek, és az orvos még mindig engem vizsgált, és a baba életjeleit figyelte. Hatalmas sóhaj után letette a készüléket, rám nézett, és kimondta:

- Sajnálom, de a baba nem mutat életjeleket. Most azonnal meg kell operálnunk, hogy önnek semmilyen baja ne legyen. Részvétem - simította meg a kezem, majd magamra hagyott, hogy szóljon a megfelelő embereknek. 

Négy órával később már az autómban ültem, és a síró gyermekeimet próbáltam vigasztalni. Az operáció nem volt hosszú, csupán 45 perc. Úgy döntöttem, nem akarom tudni, hogyan szedik ki a csöppségem olyan rövid idő alatt a hüvelyemen keresztül, így még csak el sem búcsúztam a babámtól. Képtelen lettem volna rá. Így aztán amíg kiszedték a méhemből, magamban imádkoztam azért, hogy boldog lehessen a kis lelke az angyalok között. A műtét után megfigyelés alatt tartottak, de mivel minden rendben volt, hazaengedtek. Így senki sem tudott meg semmit.