Paradicsom a múltból

Epilógus

- Ad, siess már, el fogunk késni a suliból! - ordított fel a bátyám a földszintről.

- Mindjárt megyek, Tökfej! - üvöltöttem vissza neki, majd felkaptam a táskám, belebújtam a cipőmbe és már trappoltam is lefelé. A konyhában felkaptam a szendvicseimet és az órára pillantottam. - Komolyan? Még húsz perc van indulásig! - hisztiztem.

- Tudom, de általában sosem készülsz el időben, így... - vonta meg a vállát Chris.

- Mondtam már, hogy néha nagyon kiborító a logikád? - öleltem meg, majd leültem, hogy egyek egy tál müzlit, ha már van időm. 

- Minden áldott nap - nevetett, majd eltűnt a nappaliban. Élveztem, hogy egy percre csend van és nyugalom. 

- Minden rendben, Hercegnőm? - sétált be apa és egy puszit adott a fejemre.

- Persze, csak Chris kicsit kibabrált velem - vontam meg a vállam, és mosolyogva néztem, ahogy elkészíti anya kávéját. - Ma is mentek a stúdióba? - érdeklődtem.

- Igen, de ma nem leszünk olyan sokáig, úgyhogy a rosszcsontok miatt nem kell aggódnod. Kezelésbe vesszük majd őket - kacsintott, és leült velem szemben.

- Akkor kimenőt kapok? - lelkesedtem be rögtön.

- Tudod a szabályokat, Kincsem. Tanulás, utána szórakozás. 

- Apa, most komolyan. Kitűnő vagyok, a kocka bátyámnál is jobbak a jegyeim és ösztöndíjat ajánlottak Oxfordba. Tényleg ezen aggódsz? - vontam fel az egyik szemöldököm kérdőn.

- Tudom, hogy milyen ügyes vagy, néha kételkedem is benne, hogy tényleg az én lányom vagy-e. De te is tudod, hogy mindenkinek elmondom ezeket, kortól és eredménytől függetlenül - kortyolt.

- Tudom, és ezért szeretlek is - nyomtam egy puszit az arcára, elmosogattam a tálam és felkaptam anya bögréjét. - Fent van már?

- Mikor lejöttem a bátyáddal folytatott kedves beszélgetésed miatt, morgott egyet és a másik oldalára fordult. Egy próbát azért megér.

- Mindjárt jövök, csak felviszem anyának a kávét - szóltam be a nappaliba a bátyámnak.

- Oké - felelte, de szerintem fel se fogta, mit mondtam, annyira elmerült a videojátékban. A lépcsőn Noah jött velem szembe, pizsiben és eléggé álmos fejjel.

- Jó reggelt, Öcsi! 

- Szia, Ad! - motyogta, majd ment tovább lefelé.

- Imádom a tesóimat - motyogtam, és halkan beosontam anyához. Az oldalán feküdt, apa oldala felé fordulva. A felkelő nap épp az arcára sütött, őt mégsem zavarta. Mindig elcsodálkoztam rajta, hogy mennyire nem látszik az arcán, a testén, a kisugárzásán, hogy felnevelt öt ördögfiókát és engem. Mindig végtelenül türelmes volt velünk, segített és támogatott, ahol kellett, de ha felidegesítettük, jobbnak láttuk menekülni. Apa mindig a cinkosunk volt, és sokszor elvitte helyettünk a balhét. Ő inkább a barátunk volt, mint az apánk, de szerintem ez így volt rendjén. Ezért lettünk mi olyanok, amilyenek vagyunk. Letettem a bögrét az éjjeli szekrényre, majd óvatosan befeküdtem apa helyére, anyával szemben. Befészkeltem magam az ölelésébe és nyomtam egy puszit az arcára.

- Megjött a kávéd - suttogtam neki mosolyogva.

- Mi történt, apád megunta, hogy ő hozza mindig? - motyogta, majd magához szorított.

- Nem, csak még ő sem ébredt fel teljesen. Ő lefőzte, de én hoztam fel.

- Szeretlek, kicsi lánykám - nézett rám álmos szemekkel, mosolyogva.