Üldöz a múlt- Németh Krisztián [Befejezett]

06

______________

AMANDA
______________

- Szerintem elég lesz- utasítom vissza finoman az újabb rendelést -a tizenötödiket.

- Nem, nem lesz elég- erősködik.

- Tőlem nem kapsz többet.- Kötöm az ebet a karóhoz- van rajtam kívül itt még öt felszolgáló, talán valamelyiknél sikerrel jársz.

Egy pillanatra, mintha elgondolkodna, ekkor érkezik felmentő osztagként barátnőm.

- Mendi, várnak a pult túloldalán- villantja rá a focistára vérben forgó szemeit. - Neked adhatok valamit?- Néz a meglehetősen részeg férfire.

Lassan felemeli fejét. Elindulok a stand másik oldalára remélve, hogy így megszabadulhatok tőle.

- Amandát akarom!- Hallom Krisztián hangját hátam mögül, mire csak gyorsabban kezdem szedni lábaimat.

A tervem miszerint megszabadulok Tőle kudarcba fullad, hiszen követni kezd és az új helyemre helyezi át törzshelyét. Nem tesz mást csak néz, míg engem már csupán ezzel az egy tevékenységével is képes zavarba hozni.

- Mesélj magadról- szólal meg hirtelen rekedt hangján.

Úgy teszek, mint aki meg sem hallotta az előbbit és gond nélkül szolgálom ki a vevőket.

- Mesélj magadról!- Ismétli önmagát kihasználva az első nyugis pillanatot.

- Úgysem fogsz rá emlékezni holnap- kerülöm ki kínos szituációt.

- Akkor eljövök holnap is és megkérdezem ismét- próbálja elkapni tekintetemet, de nem hagyom neki.

Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve, gyors tempót diktálva sétálok oda Szintihez. Jobban mondva: menekülök.

- Hajnali négy mindjárt és ezek még mindig itt vannak- morgom bele fülébe suttogva.

- Négykor úgyis zárunk, nyugi- simít végig felkaromon- nincsenek már sokan- nézek körben a bárban, ahol ténylegesen megfogyatkoztak az emberek.

Végre lehetne egy kis nyugalom, de Németh Krisztiánnak bele kell zavarnia az idilli világomba újból.

- Miért vagy velem ilyen ellenséges?- Cseng józanul a hangja.

Hirtelen megmerevedek egy pillanatra, majd elkezdem törölgetni a pultról a ragacsos italok maradványait. Próbálok úgy tenni, mintha meg sem hallottam volna a kérdést, de perzselő tekintetének köszönhetően nem tudom leplezni zavaromat. Mit mondhatnék? "Ja, bocs elfejtettem szólni, hogy tizenhárom évvel ezelőtt én voltam az, akit megbasztál, tudod dagadt kislány! Molnár Amanda." Blahh. Isten ments!

Agyamban megállás nélkül filózom valami értelmes -lehetőleg nem lebuktató- magyarázaton, azonban nem ugrik be semmi életszerű.

- Nem vagyok ellenséges, csupán megtartom azt a bizonyos két lépés távolságot, valamint dolgozok- érvelek elég bénán, de tekintve állapotát fel sem fogja, amit mondok neki.

- Ez megteszi akár ezer lépésnek is, nem kettőnek- húzódik kínos mosoly ajkaira.

Nem reagálok rá, talán végre felfogja, hogy nem kérek belőle, akármekkora sértés is ez az egójának.