Üldöz a múlt- Németh Krisztián [Befejezett]

16

______________

AMANDA
______________

Az elmúlt két napban csupán írásban beszéltem Krisztiánnal. Talán ez nem is akkora baj. Nem szeretnék ismét abba a hibába esni, hogy pár kedves szó, valamennyi perzselő érintés és néhany nap után már megint menthetetlenül beleszeretek. Nem hibázhatok újra.

Bátorítóan mosolygok tükörképemre.

Elég jó vagy neki!- Bizonygatom saját magamnak.

Hajamnak ezúttal csak az alja hullámos egy picit. A szokásosnál több sminket ezúttal sem tettem magamra - alapozó, púder, pirisító, bronzosító, spirál és halvány piros matt rúzs. Sanszos, hogy fázni fogok púderszínű  hasított műbőr szoknyámban, melynek középen a két oldal találkozásánal V alakú bevágása van. Az amúgy csatos övet könnyedén csomóra kötöttem. A hidegre való tekintettel egyszerű, fehér garbót, vastag testszínű harisnyát és sötétbarna, szinte már fekete magassarkú csizmát viselek fekete szövetkabátommal és színben passzoló táskámmal.

- Min agyalsz ennyire?- Helyezi vállamra Szinti gondosan manikűrözőtt ujjait.

- Miért pont én?- Fordulok felé.- Megint csak át akar baszni? Vagy üldözi a lelkiismerete?

Szinti torkából felszakad egy fájdalmas sóhaj. Neki sem illene bele az elmúlt néhány napja valami nyálas szappanoperába, amit az alattam lakó, a halláskárosult Marika néni előszeretettel néz minden áldott nap. Balázzsal azóta sem váltott egyetlen egy szót sem. Büszkeségére való tekintettel nem ír a férfinek, akinek úgy néz ki, jobb dolga is akad, mint legjobb barátnőmmel foglalkozni. És, hogy én miért nem beszéltem erről Krisztiánnal? Nem tartom telefontémának.

- Nem tudom kicsim- simít végig arcélemen.

Fehér hosszú ujjú, felül gombos felsőt visel mintás nadrággal és egy egyszerű, fehér magassarkú csizmával. Kabát céljából egy fekete dzsekit kerített magának. Kedvenc táskája most is ott pihen a közelében. Arcán a szokásos smink mennyiség hever.

Ezúttal rajtam van a sor, hogy felsóhajtsak. Reménykedtem benne, hogy nem ez lesz a válasza, hanem valami pozitív és biztató. Ettől nem lett könnyebb a szívem.

- Induljunk!- Adja meg a végső mondatot.

A stadionig az út csendben zajlik, mindketten elmerülünk a magunk kis világában. Emésztjük magunkat. A mérkőzésen sem zajlik sokkal izgalmasabban, számomra biztosan nem. Szinti élvezettel szurkolja végig, ami a végeredményben is meglátszik; Magyarország- Andorra 4:0. Büszke voltam Krisztiánra. Már csak a vacsora van hátra ebből a napból. Na meg barátnőmet valahogyan fel kell mosnom a padlóról, miután megpillantja Dzsudzsákot.

Áldom az Istent, hogy Szinti az, akit szétvet az izgalom így rám marad a nyugtató szerep és nincs időm aggódni minden apróságon. Így jutunk el a kordonokig, amiken belül már jönnek ki néhányan. Az emberek már beteges módon sikoltoznak és lökdösik egymást arrébb, pusztán egy közös képért vagy egy aláírásért egy teljesen hétköznapi embertől.

Nem verekedjük magunkat előre azért, hogy felnyomjanak a kordonra és a szuszt is kinyomják belőlem az elvetemültebb egyedek. A tömegtől nagyjából öt méterre álldogálunk egymás mellett.

Körülbelül tíz perc csendes várakozás után megszólal a telefonom, Ő hív. Gondolkodás nélkül húzom el a zöld ikont.

- Szia- lehelem bele a telefonba.

- Szia- érzem, amint mosolyog- merre vagy?

- A rengeteg nyomorgó ember mögött- állok lábujjhegyre, hátha így megláthatom alakját.