Üldöz a múlt- Németh Krisztián [Befejezett]

22

______________

AMANDA
______________

Reggel morcosan ébredek barátom védelmező szorításában. Azt hiszem, ilyenkor szokás használni a "bal lábbal kelt fel" mondást -de én még csak ki sem szálltam az ágyból eddig és nem is tervezem még egy ideig.

Visszacsukom szemeimet és elmerülök szép gondolataim között. Semmi negatív sem jut eszembe, elvégre mégis mi rosszra kéne gondolnom? Egy tökéletes férfi meztelen mellkasa támasztja hátam, melyet az ő pólója fed, míg a szoba túl oldalában a világ legédesebb kutyája szuszog. Mindenem megvan, ami a boldogsághoz kell. Afféle család szerűség, vagy mi. Szintiről nem is beszélve, mert bátran ki merem jelenteni: nekem van a világon a legjobb barátnőm!

Édes álomba szenderülök vissza a focista meleg karjai között, melyet egy újra előtörő álom tarkít.

Egy fiatal kislány kivirulva ballag az iskolába, de amint átlépi az intézmény kapuit lehervad arcáról az oly' régen látott mosoly. Rá mutogatnak és róla beszélnek, páran még mosolyognak, de van, akinek sikerül elfojtania ezt a gesztust. Gondolatok ezrei vágtató lovakként rohamozzák meg elméjét. Minden rossz egyből sötét ködöt ébreszt benne, de nem kell sok, mindössze pár emlék, hogy elvessen minden negatívumot. Élete legrosszabb döntésére készül: jókedvvel veszi az irányt szerelme folyosója felé, ahol az ő barátja és annak volt barátnője sétálnak kézen fogva.

- Mendi- ránt ki az álom világból egy érces hang.

Zihálva, szinte reflex szerűen ülök fel. Úgy érzem magamat, mint aki most futotta le a maraton mind a negyvenkét méterét -bár izzadságban lehet többet is. Homlokomról kézfejemmel törlöm le a verítéket. Szívem megszakad, de nem tudok Krisztiánra nézni jelen pillanatban. Lehámozom magamról tenyerét és a fürdőbe indulok.

Felmerül bennem a kérdés, hogy miért? Miért tört rám újra ez az álom? Krisztián karjai között eddig még egyszer sem fordult ez elő, aludtam mindig, mint a tej.

Végül elkönyvelem az egészet magamban csak úgy, mint egy gyanútlan, rossz álmot és befejezem az értelmetlen komplikálást. Nem történt semmi, Ő szeret téged!

Egy hideg zuhannyal később már csak egy gondolat foglalkoztat, miért hagyta, hogy csak úgy elsétáljak? Az utóbbi időben nem igazán önmaga és akarva- akaratlanul, de ezzel engem bánt meg folyamatosan. Én hülye, meg eltűrök neki mindent.

Magamra húzom saját ruháim és, mintha mi sem történt volna a nappali felé veszem az irányt. Barátom már ott ül a kanapénál két csésze kávéval, egyiket kezében tartja, míg a másik az asztalon pihenget. Minden dühöm egyből elpárolog, amikor eljut tudatomig, hogy az bizony az én koffein adagom.

Lágy mosollyal arcomon baktatok oda és helyet foglalok mellette. Kezembe veszem a fehér csészét, majd belekortyolok a barnás löttybe.

- Merre szeretnél ma menni?- Tekint rám pillái mögül.

- Teljesen mindegy- rázom meg fejemet, de ezúttal nem hullanak tincseim arcomba, révén, hogy copfba fogtam őket.- Tök mindegy, csak veled szeretnék lenni- küldök felé egy szeretetteljes pillantást.

Ő elmosolyodik. Tenyerével arcomhoz nyúl, majd óvatosan puszit nyom ajkaimra.

- Szeretlek- motyogja számra.