Üldöz a múlt- Németh Krisztián [Befejezett]

24

______________

AMANDA
______________

A napok csak úgy rohamos gyorsasággal teltek. Egyik nap még épp, hogy csak Szinti elment, mire észbekaptam pedig már haza is ért. Nos, így történt ez a Szent Estével is. Egyik napról a másikra csak úgy eljött. Pontosabban az ünnep nap reggelére ébredek. Bár nekem ez is csak olyan napnak indul, mint egy átlagos szombat -kivéve, hogy nem dolgozom.

A vendégeket mindig éberen váró Teez is pihen egy napot ezúttal, a lányokra való tekintettel. Nekem nem oszt nem szoroz, hogy itt vagy ott ütöm el a napom, míg nekik -érhető módon- a Karácsony a fontosabb ilyenkor.

Simon már napok óta az ajándékokkal van elfoglalva. Talán csak fél órát töltött egyszer bent a kávézóban, míg megcsodálta a karácsonyi díszletünket és felkapta a meglepetéseket. Amikor már a negyedik csomag érkezett meg Farkas Simon névre a bárba, már meg sem lepődtem. Volt ott minden a rózsaszín biciklitől kezdve a mancs őrjáratos csatig.

Loretta és Vivi itt Pesten maradt barátjával, míg Anita, Niki és Lívi is elutaztak vidékre családjaikhoz. Nikáék ugyan szerényen, de boldogan ülnek este asztalhoz. Dóri és férje pedig elrepültek külföldre egy szállodába a férfi családjával.

Dávid elutazott a szüleihez Százhalombattára, míg másik lemezlovasunk, Lóri az élettársával tölti a napot.

Csaba, Norbi és Tomi is már azon korban vannak, hogy boldog családapának mondhassák magukat. Ugyan mind más kerületben, de a rokonságukkal ülnek össze este. Bár lehet, Csaba gondolatait még akkor is Szinti köti le.

Apropó Szinti. Szokás szerint megpróbált elrángatni hozzájuk ünnepelni, de mint minden évben, most is ellenálltam. Fene sem akarna belerondítani az édesanyja idilli képébe, amit velem kapcsolatban alkotott. Így hát maradtam egyedül. Talán majd a délután folyamán megint megjelenik fekete hajú barátnőm és megajándékozzuk egymást.

Az ajtón keresztül beszűrődő kopogás is ezt sugallja. Úgy, ahogyan vagyok felkötött hajjal, pizsomában és smink nélkül csoszogok el az ajtóig.

Vánszorogva nyitok ajtót. Amint meglátom ki, pontosabban kik állnak a küszöb túloldalán elgondolkozom azon is, hogy bevágom a fenébe a nehéz fadarabot. De végül a szívem legyőzi az eszemet és tárva hagyom az utat be a lakásomba. Vagy talán inkább az ő lakásukba? Elvégre ők vették.

Lehet csak kilakoltatni jöttek...

- Szia Amanda!- Sóhajt fel anyám.- Bejöhetünk?- Érkezik a tőlük jól megszokott elhivatott ridegség.

Hatalmas sóhaj szakad fel tüdőmből. Évek óta még csak felém sem néztek, egy nyamvadt telefon hívást sem kaptam tőlük soha a büdös életbe! Még csak egy rohadt SMS sem érkezett a szülinapomra egymást követően hat évig! Pedig egy kurva városban élünk ráadásul!Szépen lassan elfelejtették, hogy van egy lányuk. De most mégis itt állnak előttem. Csak rajtam áll vagy bukik a dolog: hagyom őket magyarázkodni vagy az teszem, amit az agyam diktál és még csak szóra sem méltatom őket.

- Mit kerestek itt?- Hangom kimért, megvető.

Minden, amit érzek kiül az arcomra. Szánalom, megvetés, utálat- csupa jó dolgok.

- Németh Krisztián- ejti ki az a nevet, amitől megrendül a magam köré évek alatt felépített fal.

A téglák egymás alól csúsznak ki szépen lassan. Az agyam feladja a szolgálatot és nem tudok tovább gondolkodni. Testem akaratomon kívül félreáll az útból, ezzel beengedve őket. Az egyetlen név, amire örökké emlékezni fogok. Ez a név, amihez nem csak könnyek, de megannyi öröm is kapcsolódik. Magam sem tudom, hogy most melyik fog következni. De ha tippelnem kéne, semmi jó.

Kriszitánnal azóta egy szót sem váltottunk egymással, még csak egy karaktert sem. Szóval sokkal inkább úgy tűnik nekem, hogy talált mást, minthogy rám várna még mindig.

Szüleimnek mondanom sem kell, otthonosan kényelembe helyezik magukat a kanapén. Apám még csak egy pillantásra sem méltat. Hát essünk túl rajta!

Leülök velük szembe a fotelbe és hirtelen minden érdekesebbnek tűnik, mint a beszélgetés.

- Mindent tudunk, Amanda- kezdi rekedtesen anyám, mire rákapom a fejemet.- Krisztián megkeresett minket, eljött hozzánk tegnap este, amikor hazaért a reptérről.

Légzésem azonnal elakad. Hogy tehette ezt? Mindent elmondott a világ két legpocsékabb emberének- persze csak utána. Hogyha eddig volt köztünk akármilyen kapcsolat is, most már biztosan csak por és hamu az is.

- És?- Préselem ki magamból nagy nehezen.

- Szeretnénk bocsánatot kérni! Krisztián felnyitotta a szemünket. Mi voltunk rossz szülők, nem pedig te rossz gyerek. Nem figyeltünk rád eléggé. Azt sem tudtuk soha, hogy barátod van.- Arcán életemben először látok akármilyen érzelmet is.

Hatalmasat nyelek látva bűntudatát. De sajnos nekem ez még nem elég.

- Apa? Már ha szólíthatlak még így...

- Nem tudok mit mondani- motyogja, mire anya oldalba könyököli.- Anyádnak igaza van. Elég sok szaron mentél keresztül, de soha semmiben nem kellett nélkülöznöd.- Jön egyből az anyagiakkal, szánalmas.- De most nem ez a lényeg...- szépít egyet gyorsan látva arckifejezésemet.

Elkönyvelem magamban mindkettőt bocsánatkérésként, még ha nem is annak szánták őket. De mit ér ez? Semmit.

- És most mit szeretnétek? Gondolom van jobb dolgotok is, mint a kitagadott lányotokkal cseverészni.- Utálkozom.

Anya elejt egy keserű mosolyt. Ez csak egy ütés volt, de én ezret kaptam tőletek.

- Igazából nincs. Ha nincs ellenedre, szeretnénk veled tölteni a Szent Estét. És hoztunk neked valamit- kezd el matatni táskájában.

Már éppen készülnék üvöltve kidobni őket, mikor megpillantok egy levelet ujjai között. Remegő kézzel veszem el tőle a papírt. A kacifántos betűk a szívembe marnak.

Kedves Mendi!

Elbasztam. Kétség kívül, kurvára elbasztam mindent. Dehát ez nem meglepő tőlem... már tizenévesen is eléggé értettem ehhez és akkor is te sínyletted meg az én balfaszságomat. Elképzelni sem tudom, hogyan lehettem ekkora idióta ismét. Nem szeretném magamat mentegetni, a szavak nem érnek sokat tettek nélkül, ezért tettem is valamit: elmentem a szüleidhez és mindent elmeséltem nekik. Édesanyád könnyekkel küszködve, míg édesapád ökölbe szorított kézzel hallgatta végig a mesémet. Kétség kívül mondhatom, a halálomat kívánták és kívánják mind a ketten. Tudom, most valószínűleg utálsz és legszívesebben megölnél, de szeretném, ha nem lennél egyedül, hogyha már engem nem engedsz közel magadhoz, hát akkor őket igen.
Nos, te, én, Mi. Nem tudom mi van közöttünk jelen pillantban. Az érzéseim feléd ugyanazok, mint egy hónappal ezelőtt. Elég csak rád gondolnom és mosoly kúszik a számra. Néha elképzelem, hogy itt vagy velem és minden a legnagyobb rendben van. Elképzelem az érintéseid, a szavaid, a tetteid, egy szóval; téged. Szinte még érzem is az illatodat az orromba kúszni.
Kérlek nézd el nekem, hogy csak ennyire telletz tőlem a levél terén.

Édesanyádnál van egy repjegy, ami a holnap este Tenerifére induló gépre szól. Én is azon a gépen leszek a szüleimmel.
Gyere velem, vagy tépd szét azt a jegyet és soha többet nem kell rólam hallanod, ezt garantálom.

Szeretlek,
A te Krisztiánod