Üldöz a múlt- Németh Krisztián [Befejezett]

15

______________

AMANDA
______________

Puha ajkai finoman veszik fel a ritmust az enyémekkel. Elképzelni sem tudom, hogy egy hétköznapi embernek hogyan lehetnek ilyen fantasztikus képességei -még ha sztárfocista is.
Nem erősködik, nem akar többet, mint amennyit én engedek neki így meg is maradunk a lágy csókolózásnál. Még csak meg sem próbálkozik semmi mással sem. Végül én szakítom meg csókunkat.

Világoskék íriszei csodálkozóan csillognak. Csillognak! Utoljára gyermekként láttam ezt a tekintetében. Mostanában olyan élettelen volt, de a csókom után újra csillognak lehengerlően szép kékjei!

- Azta- motyogom magam elé, mire ajkaira megkönnyebbült mosolyt ül ki.

Tenyeremet még mindig arcán pihentetem, azzal a különbséggel, hogy most már az ő nagy tenyere is kézfejemen helyezkedik el. Édesen húzza szája elé tenyeremet és belecsókol egyet, miközben végig fogva tartja tekintetem.
Egyszerűen ellenállhatatlan.

- Vasárnap meccsem lesz, eljössz?- Apró reménysugár villan keresztül tökéletes íriszein.

- Szeretnéd?- Simogatom meg a füle mögötti apró pelyhecskéket.

- Mindennél jobban- kúszik arcára hatalmas vigyor.- Utána pedig lesz egy vacsora, nem ilyen kötött vagy feszengős izé. Simán elmegyünk a srácokkal vacsizni egyet.

- Nálatok ez egy ilyen szokás, hogy minden meccs után mentek valamerre?- Húzom fel szemöldökömet kérdően.

Keserűen elmosolyodik.

- Most megsértődnék, ha nem tudnám, hogy jogosan utálod a focit- mosolyog kínosan, tekintetét elszakítja tőlem.

- Nem miattad utálom!- Szólok közbe erőteljesen.

Hiába érdemelné meg, hogy üldözze a lelkiismerete, nem bírom végignézni, ahogyan magát emészti.

Talán túl gyorsan szerettem meg újra? Igen, ez pontosan így van.

Kérdőn felvonja szemöldökét, végre újra rám tud nézni, de egy szót sem szól. Tőlem akarja hallani. Imádom, hogy érdeklődik utánam.

- Magam sem tudom- mosolyodok el bárgyún- egyszerűen, ez nem az én sportom.

Rózsaszínes ajkain a kínos görbület formát vált és sokkal inkább tűnik lelombozottnak.

- Majd megszereted- nyom egy apró puszi szám sarkába.

Nem volt hosszú, sem nagy dolog, de annál többet jelentett. Ujjaimmal oda tapintok, ahol pár másodperce még az ő ajkai voltak. Perzseli bőrömet érintése, és én ezt is imádom benne.

- Vihetem magammal Szintit?

- Már épp kérni akartam, nehogy egyedül legyél.

- Ezt igennek veszem!- Mosolygok bele arcába.- Köszönöm.

Sosem fogom felfogni, hogy az üzletvezetői állás miért jár ilyen nagy mennyiségű papírmunkával. Természetesen azért egy könyvelővel fel sem vehetném a versenyt.

Arrébb tessékelem a több tíz, fehér lapos, nyomtatott betűs papírlapot és helyére felkönyökölök. Államat tenyerembe helyezem. Az íróasztal túlvégén lévő távkapcsoló eléréséért megszenvedek, de végül büszkén tarthatom ujjaim között a fekete eszközt.

Váltogatom a csatornákat egymás között, míg nem megtalálom a HBO-n éppen játszódó kedvenc filmemet: az Elrabolvát.

Liam Neeson ebben a filmben is hatalmasat alkotott -mint az összes többiben. Imádom a férfi összes filmjét. Bár az igazságot megvallva, nekem az Elrabolva 3 nem tetszett. Erre mondta mindig azt a középiskolás tanárom, Marika néni, hogy ízlések és pofonok.