Üldöz a múlt- Németh Krisztián [Befejezett]

23

______________

AMANDA
______________

Az irodámba ülve rá kellett jöjjek, hogy megint egyedül vagyok, kizárólag a rengeteg tenni való maradt nyakamon. Szinti kiutazott néhány napra Ádámhoz, míg Krisztián és Nora ki tudja mit csinálnak. Lehet éppen egy újabb lányt ismernek meg közelebbről.

Hogy haragszom e rá? Eleinte haragudtam, de, ahogyan a napok teltek minden felé táplált dühöm elpárolgott. Rá kellett jöjjek, én vagyok a hibás ezért. Én nem tudtam neki megadni mindazt, amire neki szüksége lenne és ennek következtében engedett a csábításnak. Őszintén megvallva, talán még hiányzik is egy kicsit. Harmadik napja, hogy egy szót sem beszéltünk. Akárhogyan is számolom, három hét múlva karácsony -vagyis Krisztián hazajön az ünnepekre. Legkorábban akkor fogunk találkozni, már ha egyáltalán lesz még olyan, hogy mi. Kevés dologban vagyok jelenleg olyan biztos, mint abban, hogy nem nekem kell majd felkeresnem őt, hanem neki engem.

Itthon a virágaim életben maradtak még Szinti növénybarátnak nem nevezhető szokásái ellenére is. Teezben viszont valóban jó munkát végzett. Nyilván az olyan döntéseket nem tudta meghozni, melyekhez személy szerint rám van szükség.

Kimegyek átvenni az árút, ami pár perce érkezett csak meg. Miután a fiúk kipakolták a gyümölcsöket kifizetem az árút és már mennék is vissza csendes birodalmamba játszani a depresszióst, de telefonom csörgése zavar meg.

Krisztián.

Mindenféle érzelem nélkül veszem fel a készüléket.

De azért rohadj meg, Krisztián!

- Tessék!

- Amanda, kérlek- érzem hangjában keveredni a dühöt és az iróniát.

- Mire kérsz?

- Mire kérjelek?

- Semmire- sütöm le szemeimet.

Körbetekintek az utcán. Sokak lézengnek erre felé, de a kávézón keresztül trappolni még inkább semmi kedvem. A lehetőségeket mérlegelve, inkább maradok kint a friss levegőn.

- Szeretlek- motyogja, pont úgy, hogy halljam.

Szívem megdobban, de rögtön előkúszik a mocskos tudat, hogy mi történt majdnem. Megemberelem magamat és nem hagyom neki, hogy ennyivel visszaszerezzen.

- Ez nem lesz elég semmire sem- ridegülök el újból.

A vonal túloldaláról sóhaj hallatszik. Megfáradt sóhaj.

- Kurvára megbántam, oké? De nem tettem semmit, jövőben születendő gyerekünk életére esküszöm!- Emeli fel hangját.

Őt ismerve, a gyerekes kifejezéssel csak terelni akarta a számára kínos témát, de nem ússza meg ezúttal ennyivel. Úgy teszek, mint, aki meg sem hallotta az egészet. Nem válaszolok.

- Most komolyan? Ne legyél már gyerekes kérlek! Agyba-főbe dughatnék, de én a te bocsánatodért könyörgöm most is inkább! Sosem csaltalak meg!- Véglegesen elszakad nála a cérna, így jobbnak érzem, hogyha nem feszegetem határait.

- A szándék a lényeg, Krisztián- teszem le a telefon, miután megadtam a végszót.

Majd lenyugszik.

Este hat óra felé -akárcsak egy amerikai filmben- egy doboz fagyi a társaságom és a Szerelmünk lapjai-n sírom ki magamból az életet. Szinti ezúttal is a legjobban tud időzíteni és abban a pillanatban hív Facetime-on, mikor taknyom-nyálam egybefolyik a sírástól.

Szipogva fogadom el a videó telefont laptopomon. Kitépek egy papír zsebkendőt és kifújom orromat. Sminkemtől még az előtt megszabadultam, hogy elkezdtem volna nézni a világ egyik, hanem a legsírósabb filmjét.

- Úr Isten! Mit csinált?- Riadt meg Szinti egyből.

Felmutatom mutatóujjamat, míg kiürítem a légutaimat.

- Szerelm...- ragad belém a szó, ahogyan meglátom a kamerából rám pislogó Ádámot. Egyből kapok az alkalmon és terelni kezdem a szót.- Nagyi! Heló! Na mi van veletek? Milyen Bologna? Elviselhető Szinti?- Halmozom el kérdésekkel, hogy biztosan ne jusson eszükbe a korábbi téma.

Bár félek attól, hogy Cintiának feltűnik szokásos kitérési módom. Ádámtól azonban nem tartok. A kölyök fej mögött nem sok emberismeret bújhat meg -reményeim szerint.

Barátnőm megforgatja szemeit, míg a másik személy beszélni kezd. Nem tudom nevezhetem e Szinti barátjának, vagy valami hasonlónak.

- Minden király, köszi- mosolyog.- Én bírom a buráját- cirógatja meg a feketeség állát, akár egy kiskutyának.

Elkezdenek turbékolni, minek hatására hányást imitálok. Röhögve vállnak szét.

- És mi van azzal az idiótával?- Veszi magához a szót Szinti.

Sejtettem, hogy nem úszom meg.

- Kire gondolsz?

- Némó- válaszol Nagyi rögtön.

Szóval már ő is tud mindent. Kapnak is egy megvető pillantást mindketten, de inkább elengedem fülem mellett.

- Megvan. Délelőtt felhívott. És...- nézem az üzeneteim- éppen most írt, hogy szóljak, hogyha felhívhat, szeretne bocsánatot kérni.- Hunyorítok rá az üzenetre.

- Na, akkor menj, békülj ki azzal- küld felém egy lesújtó pillantást.- Aztán majd irj- integet.

Másodpercek alatt tér vissza laptomon háttere, melyen Szintivel ketten vagyunk a tavalyi Soundon, a háttérbe még Martin Garrix is bekéreszkedett.

Nem kérdés, hogy fel fogom hívni Némót, de mégis olyan megalázottnak és szánalmasnak érzem magamat emiatt. Mint hatodikban.

Lelkemet egy sóhajjal teszem könnyedebbé.

- Szia- szól bele a telefonba.

- Szia.

- Tudnod kell, hogy őrülten sajnálom ismét és ezt is! Olyan vagyok, mint egy terhes férfi. Azt sem tudom mi van velem és mindig téged bántalak meg, pedig csak nem akarlak elveszíteni és ettől félek, hogy bekövetkezik- hadarja el egy szuszra.

Kell egy kis idő, míg felfogom szavait. Nem csak a gyors beszéd miatt. Sosem tudom már eldönteni, hogy miért viselkedik így. Egyszer mindent, máskor semmit. Teljesen összezavar viselkedése.

- Szeretlek, ebben sosem kételkedtem. De fáj, amit teszel velem rendszeresen. Komolyan, időre van szükségem, mert jelenleg nem látom tisztán, hogy mit szeretnék. Majd beszélünk. Jó éjszakát kicsim!- Halkul el végére a hangom.

Alig bontom a vonalat, de máris keserves zokogásban török ki. Úgy érzem, ezzel most végleg elvágtam a közöttünk lévő már, amúgy is borzasztó vékony kötelet.