Üldöz a múlt- Németh Krisztián [Befejezett]

02

______________

AMANDA
______________

Miután az utolsó részeg srácot is kirángatják a bárból gyorsan megyek lehúzni a rolót, aztán kulcsra zárom az ajtót még mielőtt akárki szándékozna újra bejönni. Hajnali egy óra, szép kis kedd este.

Krisztián még egy ideig próbált szórakoztatni, majd a barátaival karöltve leléptek, aminek őszintén szólva nagyon örültem. Magam sem tudtam hogyan kellett volna kezelnem a helyzetet, hiszen ő nem ismert meg -furcsa is lett volna-, én pedig nem fogom az orrára kötni a dolgokat. Jobb ez így, hogy azt hiszi csak most találkoztunk először, mégis tiszta szívemből remélem, hogy soha többé nem fordul elő. Nem lennék képes mindennap a szemébe nézni és szemrebbenés nélkül eljátszani a buta, de amúgy kedves pincérlányt.

- Fú csajok, régen voltam itt eddig hétköznap- terül el Dávid az egyik kanapén.

Fekete haját ugyanolyan színű,mintás baseball sapka fedi. Szokásához híven talpig feketébe öltözött. Egyetlen színnek mondható rajta a szeme, amely kékeszölden csillog. Tekintetével akármelyik lányról képes lenne lehúzni a bugyit -és ezt előszeretettel meg is teszi. Ritkán fordul elő, hogy egyedül megy haza egy péntek vagy éppenséggel szombat esti buli után.

Le sem reagáljuk a kifáradt lemezlovas tettét, inkább gyorsan kezdünk el pakolászni, hogy minél előbb szabadulhassunk. Mindhárman szeretnénk már otthon feküdni a saját ágyunkban -kínzó álmok nélkül.

- Hahó Amanda!- Legyez tenyerével arcom előtt a feketeség miközben már az öltözőbe tartunk hiszen minden csillog- villog.

- Tessék?- Rázom meg fejemet, ezzel visszakerülve a zord valóságba.

- El sem olvastad, amit írtam- vág csalódott arcot, de szája sarkában ott bujkál egy apró mosoly.

- Máris nézem- emelem fel mellkasom elé mindkét kezemet, védekezést imitálva.

- Nem kell- fogja le karjaimat- inkább elmondom- csillan fel szeme.- Az a magyar futball válogatott egy része volt, akik bejöttek- kezd el visítani és ugrálni egyszerre.

Szinti hatalmas nagy sportrajongó, míg én csupán edzőterembe járok és egyáltalán nem érdekel semmi felé komolyabb sport. Talán a kézilabda után a foci a második kedvenc sportja.

- Kik?- Ráncolom homlokomat.

- Hát tudod, akik odamentek hozzád és elég jól elbeszélgettetek- kacsintgat.

Megtorpanok. Szóval Krisztiánnak teljesültek az álmai és profi focista lett belőle, ez volt a féltett vágya, amiért mindent megtett. Nem tudok mit tenni. Akármennyi is akarom leplezni rossz kedvemet az mégis felszínre tör. Nyelek egyet és Szintire emelem könnyel megtelt íriszeimet, mire csak ijedten pislog rám.

- Ő volt az- jelentem ki, miközben érzem, hogy lecsordul egy könnycsepp arcomon.

Mai napig csupán két személy tudja, hogy mi történt velem -közülük egyik Cintia. Szánalmasnak és nevetségesnek tartom a múltam.

- Melyik?- szívja be élesen a levegőt, miközben helyet foglal az öltöző egyik kanapéján.

Íriszei szikrákat szórnak, ujjait idegesen tördeli. Talán mától nem is fogja annyira imádni ezt a csapatot. Nehezen akarnak szavak jönni számra, pedig csak egyetlen egy nevet kellene tudnom kiejteni, de én csak tátogok, mint egy hal.