Üldöz a múlt- Németh Krisztián [Befejezett]

11

______________

AMANDA
______________

Laptopomat a tévére csatlakoztatva nézem a brit X-Faktor egyik adását. Éppen Saara Aalto énekli Sia Chandelier című számát.

Az elmúlt időben megérkezett plazma tévém valamint beszereztem egy fekete bőrkanapét, amin jelenleg is fekszem.

Pink papucsom szokásához híven hívogatóan vár zoknis talpaimra a szófa előtt pihenve, miközben tűsarkú cipőim valahol elszórva az irodában.

Még csak reggel fél tizenegy, de én már vagy egy órája itt dekkolok a bárban. Sajnos a kínzó álmok nem hagynak aludni, mióta Krisztiánt utoljára láttam.

'- Azt hiszem, most már tudom, miért utálsz.- Beszél higgadtan, mintha csak az időjárásról lenne szó.

Szinti, mit sem törődve a focista kijelentésével továbbra is kifelé toloncolja a férfit.

- Kifelé- üvöltöm el magamat.

Magam sem értem honnan jött belőlem ez az óriási hang. De azt, hogy miért tettem, pontosan tudom.

Megijedtem. Megijeszt az, hogy tudja rólam ki vagyok. Ismeri már a múltamat is. Mindent tud rólam. 

Majdnem mindent.

Asztalomra roskadok. Arcomat tenyereimbe temetem és próbálok megnyugodni. Szívverésem több ezerszeresére nő a normáliséhoz képest. Nem tudom kontrollálni magamat, eltörik a mécses. Vállaim a sírástól rázkódnak, arcomon fekete szemfestékemmel színezett könnyek cikáznak végig. Utálom ezt az érzés. Utálok kiszolgáltatott lenni.

Nem tudom eldönteni mennyi ideje sírhatok, de biztosan nem két perce. Egyszerűen sok ez már. Krisztián mindent tud. Utolsó mondata cseng fejemben megállás nélkül, mialatt visszaemlékszem egy- egy emlékre.

A tekintete, amibe beleszerettem. A kedves, olykor perverz megjegyzései érces hangjával. Érintései. Minden érintése zavarba hozott, még akkor is ha már századjára simított végig az adott pontomon. Az első csókja velem, ami nekem az első volt. Nekem minden szempontból ő volt az első.

- Mendi- szólít meg valaki közvetlen közelről, mire ijedtemben megugrom.

Szinti aggódóan csillogó barna szemeivel találom szembe magamat. Gurulós székemmel felé fordulok. Leguggol lábaim elé és letörli elmaszatolódott sminkem egy részét.

- Rájött- motyogom a lánynak.- Tudja ki vagyok. Mindent tud. Veszítettem. Újra vesztettem vele szemben.

Nem szól semmit, pusztán ölelésébe von. Némán tűröm a meleg karok közelségét. Jó érzés tudni, hogy van valaki, aki mellettem áll még ilyenkor is.

- Kérte, hogy adjak át neked egy üzenetet.- Szólal meg suttogva, mintha csak azt remélné, hogy így nem hallom.

Lehunyom szemeimet. Mit akarhat még?

- Micsodát?- Tolom el magamtól a fekete lányt, hogy a szemébe tudjak nézni.

Szájat kezdi el harapdálni. Azt hitte, nem fog érdekelni a srác mondanivalója, pedig nagyon is érdekel.

- Szereted?

- Az hiba lenne.

- Mindenki hibázik.