Megint ébresztőm zajára keltem. Alig aludtam az éjjel. Folyton Jimin és a csók járt a fejemben. Talán tetszek neki?
Elkészülődtem és indultam is a suliba. Belépve a terembe Wendy fogatott egy nagy öleléssel.
Leültem a helyemre és vártam. Hogy mire? Arra, hogy Jimin ide jöjjön és mondjon valami. Bármit. Természetesen ez nem történt meg. Elkezdődött az első óra. A nap többi része is ugyan így telt. Unalmasan. Jimin egy szót se szólt hozzám. Mi baja lehet? Talán megharagudott?
- Wendy, nem tudod mi baja van Jiminnek? - kérdeztem barátnőmet.
- Öm, nem! Ugye, nem tetszik neked? - kérdezte meglepődötten.
Most mit mondjak? Igen, totál bele zúgtam vagy mi?!
- Nem, csak...jó talán egy kicsit de cshh! - mutattam az ujjammal, hogy titok. - Ne mond el senkinek!
- Úristen! Kang Seulginak végre valahára tetszik egy fiú. Ezt meg kell ünnepelni!
Igen, eddig nem tetszett senki sem. Ő életem első szerelme.
- Jó jó, de megkérdeznéd a pasidtól, hogy miért ilyen a haverja? A kedvemért. Kérlek! - tettetem be cukiságomat.
- Oké, akkor várj egy pillanatot!
Wendy el is indult barátja,Hoseok felé. Én csak idegeskedve ott álltam és vártam. Nemsokára, barátnőm vissza is tért.
- Azt mondta Ő se tudja miért ilyen veled! - mondta.
Kösz. Ezzel sokat segítettél!
- Ja oké, köszi azért. De most mennem kell haza. Majd holnap talizunk, puszi.
Haza indultam. Fülembe bedúgtam a fülest és elinditottan a zenét. Éreztem, hogy valaki követ de nem nagyon érdekelt. Beérve a házba, megpillantottam egy kis cetlit a hütőn.
" Szia, Seu!
Ma is túlórátzok szóval majd későn jövök! A kaja a hütőben!
Puszi, anya "
De jó, tök egyedül vagyok. Pedig most anyának kiöntöttem volna a szívem.
Elindultam az emeletre majd a fürdőbe. Le zuhanyoztam, majd becsoszogtam a szobámban. Levetettem magam az ágyikómra és kidőltem.
Másnap reggel arra keltem, hogy a telefonom rezzget. Wendy volt az.
- Seu, baj van! - jelentette ki félve Wendy.
- Gyere azonnal a suliba. Most! - parancsolt rám.
Nem tétováztam egyből elkészültem és futottam a sulihoz. Vajon mi olyan életbe vágóan fontos? Mi lehet a baj?
Beérve a suli kapuján egy nagy tömeg kupacot találtam. Mit néznek ott annyian? Oda fúrkolodtam, hogy lássak is valamit. Egy vérző srácot láttam akit épp ütnek. A fiú már lassan eszméletét veszti de senki sem segít rajta. Hát akkor én leszek az.
- Héj, hagyd őt békén! - kiáltottam rá az bántalmazóra. Háttal volt nekem ezért nem láttam az arcát. Abba hagyta de nem fordult meg. Épp lépkedtem mikor megfordult. Jimin volt az. Szemeiben láttam a sajnálatot és a düht. Ismerős tekintett volt. Mintha már láttam volna már. Felállt és elrohant. Észbe se kaptam, mi történt.
Most fussák utána vagy ne? Aish, inkább megyek utána.
Futottam Jimin után. Mikor berohant a szertárba én is utána mentem. Mikor benyitottam Jimin ott támaszkodott az asztalnak.
- Minek jöttél utánam? - kérdezte úgy, hogy rám se nézett.
- Én csak tudni szeretem volna mi történt? - kérdeztem.
- Megint nem tudtam vissza fogni magam! Ennyi!
- De én most nem erről beszélek... - vettem egy nagy levegőt. - Miért kerülsz?
- Miért érdekel? Megbántam a csókot és kész. Nem akarok veled egy légtérben sem lenni! - mondta nyugodt de mégis ijesztő hangon.
Könnyeim utat körrel maguknak. Elkezdtem sírni. Ő erre felállt és itt hagyott. Park Jimin utál engem, és én mégis halálosan szeretem Őt!
