Már 1 hét el telt. Jimint azóta se láttam. Taehyunggal össze jöttünk. Őszintén szeretem őt. Kezdenek a Jimint iránti érzéseim eltűnni.
A suliból kijövet össze futottam Jungkookkal. Épp telefonozott. Mintha várna valakit.
- Szia! - köszöntem oda neki.
- Szia! - nézett fel telefonjából.
- Vársz valakit? - kérdeztem.
- Öhm, igen. Jimint. Nem sokára itt lesz.
Ahogy említettem már, Jimin 1 hete nem jár suliba. Elvileg a mamájánál van.
- Értem. Akkor nem is zavarok, szia! - mondtam neki.
- Oké, szia! - hallatta, majd utánam kiabált. - Jajj, Seu!
Hátra fordultam és rá néztem Jungkookra aki épp nagyba keresett valamit.
- Áhh, meg is van! Tessék! - nyomott kezembe egy papírfecnit.
- Ez micsoda? - érdeklődtem.
- Csak otthon nyísd ki! - mondta.
Bólintottam, majd haza indultam. Egész úton mart a kíváncsiság. A kezembe szorított fecnit most még szorosabban szorítottam.
A szobámba leültem és kinyitottam a fecnit.
" Csak bocsánatot szeretnék kérni. Megértem, ha ezért most megutálsz. Hidd el, meg fogok változni!
Jimin "
Szemeiben újra könnyek gyűltek. Talán el kéne felejtenem Jimin, örökre.
Másnap reggel gyors el készülődtem és indultam is. A szemeim fel duzzadtak a sok sírástól ami miatt ma rondább voltam az átlagosnál is. A fejemre felhúztam egy fekete kapucnit és a suli felé vettem az irányt.
A terem küszöbét át lépve köszöntöttem az osztályomat. Wendy és a többiek hátul voltak és beszélgettek. Lepakoltam cuccaim és mentem is hozzájuk.
A tanár természetesen engem ugráltatt "mert hát miért is ne" alapon. Valami iszonyat nehéz dobozokat kell cipelnek egyik teremből a másikba. Nem értem miért pont én cipelnek lány létemre.
Mrs.Kim valami böhöm nehéz dobozt adott most a kezembe. Épp, hogy el bírom. A folyóson voltam szerintem, mert hát nem láttok semmit szóval csak sejteni tudom. Egyszer csak valaki nekem jött és rám borult a doboz tartalma. Le söpörtem magamról mindent és felültem megnézni kit ütöttem el. Egy kéz nyúlt felém. Felnéztem tulajdonosára. Jimin volt.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Igen. Nagyon sajnálom, hogy neked mentem, csak nem láttam semmit. - mondtam.
- Semmi gond.
- Nos akkor én... - vágott bele szavamba.
- Nem kell segítség? -ajánlotta fel.
- Ha van időd, akkor igen. - mosolyodtam el.
Miután el pakoltuk az összes dobozt, elköszöntünk Mrs.Kimtől és indultunk is ki az iskolából. Most egész jól el beszélgettünk Jiminnel. Kicsit más volt mint szokott. Talán tényleg megváltozott.
Kiérve a suliból Taehyung állt a kapunál. Ránk nézett, majd megindult felénk.
- Sziasztok! - köszönt Tae.
- Szia! - köszöntünk vissza egyszerre Jiminnel.
- Hiányoztál! - fordult felém majd megcsókolt.
Most elég kínosnak éreztem ezt az egészet. Jimin végig nézett minket.
- Öm, te is nekem. - mondtam halkan. - Hogyhogy még itt vagy? - tereltem a szót.
- Megvártalak. Gondoltam a délutánt eggyüt tölthetnénk. - hallatta majd át akarolt.
- Tudjátok én inkább nem zavarok. - azzal sarkon fordult és el ment.
Utána futottam.
- Sajnálom! - néztem rá szomorúan.
Ő csak bólintott majd ott hagyott.
Mikor végeztünk a "randinkkal" Taehyung hazakísért.
- Történt ma valami? - kérdezte hirtelen.
- Nem, miért? - fordultam felé.
- Csak mert ma olyan furcsa és távolságtartó vagy velem.
- Ja, csak nincs ma jó napom ennyi. - válaszoltam egyszerűen.
- Értem.
Mikor haza értem el búcsúztak Taehyungtól és be rohantam a szobámba.
Talán mégsem szeretem Kim Taehyungot...
