...Te utálsz vagy nem? - kérdezte mosolyogva.
Mit mondjak? Még én sem tudom a választ!
- Hát még azt én sem tudom...igazából csak nem bízok benned!
- Értem! Jól is teszed! Bár mondjuk egy ilyen lánnyal lehet kivételezek... - gondolkodott el a végére.
Huh? Szóval bejövök neki? Vagy csak annyira ronda vagyok, hogy még megütni se mer?
- Miért kivételeznél velem? - húztam föl kérdőre egyik szemöldököm.
- Mert te őszinte vagy velem! - mondta mélyen a szemembe nézve.
Hát ez a srác egyre furább. Mit tettem, hogy ezt "kiérdemeltem"? És én ennek miért örülök?
- Tudod mit, nekem most mennem kell...de ha gondolod, holnap megbeszélhetünk egy találkozót és ott folytathatjuk! Oké? - én csak bólintottan és már ment is el.
Már este fele lehetet ezért haza indultam. Egy eléggé ijesztő utcán mentem végig. Éreztem, hogy valaki követ ezért gyorsabra vettem a tempom. Már szinte rohantam mikor megbotlottam és elestem. Követőm is elkezdett rohanni felém. Túlságosan is beütöttem a lábamat, hogy felálljak és tovább szaladjak. Mikor már csak pár lépés választott el minket a zaklatomtól valaki behúzott neki egyet és a földön kötött ki. Nem tudtam még beazonosítani a "megmentőmet". Egyre közelebb jött és már tudtam, hogy Ő az.
- Jól vagy?....Neked vérzik a lábad! - mondta kicsit meglepődve.
Nem hittem volna, hogy ekkorát esek.
- Igen és köszönöm! - mondtam lehajtott fejjel.
Fogalmam sincs miért de zavarban voltam.
- Nincs mit! Gyere haza viszlek! - azzal a lendülettel felkapott mennyasszony pózba és hazavitt.
Szerintem egész úton úgy néztem ki mint egy paradicsom.
Mikor beértünk a házba szépen lerakot az ágyra és betakargatott.
- Jó éjt! Holnap... - mondta és már el is ment.
Miért érzek valamit iránta? Miért mentett meg? Csak nem Ő is szerelmes belém?
Másnap
Megbeszéltük Jimin-nel, hogy délután 2-kor találkozunk. El is kezdtem készülödni. 20 perc után kész is lettem. Kiváncsi vagyok erre a napra. Vajon most is kedves lesz vagy nem?
Már lassan 2 óra volt ezért elindultam a megbeszélt helyre. Ugyan oda mentünk mint tegnap. Már az utcába voltam mikor megpillantottam Őt. Nagyon jól nézett ki! Vagyis, inkább mentem tovább és mikor látta, hogy közeledek egy halvány mosolyt mutatott.
- Szia! - köszöntem félénken.
- Jól nézel ki! - kacsintott rám barna íriszeivel.
- Öm...köszönöm! - pirultam el. Mindig elpirulok ha vele vagyok. Talán belé szerettem?
Leültünk egy szimpatikus asztalhoz majd rendeltünk. Jimin folyton kereste velem a szemkontaktust de én nem mertem a szemébe nézni. Nem tudom miért. Kihozták italainkat és elkeztük iszogatni.
- Nagyon szótlan vagy! Ha akarod... - ivott bele kávéjába. - Elmondhatom miért küzdök düh zavarral.
Ez most komoly? Velem akarja megosztani? Miért? Nem értem!
- Ha gondolod. De nem akarlak ezzel nyaggatni biztos nehéz róla beszélned szóval csak akkor mond ha akarod! - erőltettem magamra egy mosolyt.
Elmosolyodott. Csodaszép ahogy mosolyog. Mivan? Ezt meg miért mondtam?
- Hát akkor elmesélem... - kezdett bele történetébe.
Miután elmesélte. Megsajnáltam. Hogy tehette ezt az anyja vele?
- Igazán sajnálom! Figyelj nekem sem volt túl boldog a gyerekkorom!
- Ezt hogy érted?! - lepődött meg.
- Ezt még soha nem mondtam el senkinek sem, még Wendy-nek sem. Apám folyton verte anyámat. Valamikor engem is. Apám hasonló zavarral köszködött mint te. De ő ezt alkoholba folytotta. Egy nap apám olyan szinten megverte és megerőszakolta anyám, hogy kihívtám a rendőrséget! - kezdtem el pityeregni. - Már lassan 5 éve börtönben ül. Utolsó szava az volt hozzám, hogy " ha kijövök végetek". Soha nem mertem elmenni látogatni. Anyám azóta nehezen fogad el bármilyen férfit is. Én is, de én még befogadóbb vagyok mint anyám. - a végét már halkan mondtam. Nehéz volt mindezt elmondani.
- Megértelek! Akkor hasonló gyerekkorunk volt! - jelentette ki majd folytatta. - Nekem is te vagy az első akinek elmondtam! - mosolyodott el.
