Treat You Better |S.M.| MAGYAR |

14.rész

Kifulladva, és zokogás közepette értem el az ajtómig, és berontottam a szobámba. Felkaptam a telefonomat, és a könnyeimen keresztül tárcsáztam az első embert a névjegyzékemből. Akire most igazán szükségem volt.

Először csak kisípolt, majd másodjára is csörgettem. És akkor felvette.

- Jan?! - a hangja értetlenül, mégis kissé dühösen csengett.

- Apu... - sírtam bele a telefonba, levegő után kapkodva. - Haza tudsz jönni?

Hosszú csend. Mikor már újra megszólaltam, hogy megbizonyosodjam róla, ott van-e még, megszólalt.

- Két perc.

És letette.

Kisiettem a nappaliba, és a földre omlottam. Nem bírtam már tovább visszatartani semmit. A elmúlt közel egy év minden sérelme kiszakadt belőlem. Apu, az iskola, Steven és a bandája, a bulik, a folytonos illumináltság, a végeláthatatlan feketeség. És most Shawn.

A könnyeim csak nem akartak elállni, és nem erőlködtem miatta, hogy visszatartsam. Már úgyis mindegy volt.

Öt perc múlva kattant a zár, én pedig felpattantam.

Apu zavartan belépett az előszobából, én pedig a karjai közé vetettem magam. Az arcomat beletemettem hideg szövetkabátjának vállába, és olyan akartam kerülni hozzá, mint még soha korábban.

Hosszú karjait szorosan körém fonta, a hátamat simogatta.

- Jan...?

- Shawn. - leheltem a mellkasára a kimondatlan kérdéshez tartozó választ.

- Bántott, Jan? - suttogta a fülembe, mire gyorsan megráztam a fejem. - Üljünk le, rendben? - kezdett el a kanapé felé terelni gyengéden. Leült, én pedig az ölébe helyezkedtem. Továbbra sem engedtem el, ő pedig megpuszilta a homlokomat.

A fejemet a nyaka, és a válla alkotta derékszögbe nyomta, beszívva a régről már jól ismerős tusfürdője illatát.

- Hiányzol - suttogtam lehunyt szemekkel, továbbra is sírva. Ha Shawnnal nem balhéztunk volna össze (megint), szerintem soha nem jelentettem volna ezt így egyszerűen ki. De most úgyis mindegy volt.

- Te is nekem, Mack. - nyomott egy újabb puszit apu ezúttal a fejem búbjára. Most az egyszer nem szóltam rá, hogy Jan vagyok. Régen is Macknek hívott, és éppen ezért használtam a veszekedéseink utáni időben a Jannine-t. - Figyelj, nem kérem, hogy számolj be nekem arról, mi történt, de ha egyszer,bármikor, beszélgetni akarsz valakivel, itt leszek.

- Tudom - töröltem meg a szememet szipogva -, és Apa! Muszáj neked elmesélnem pár dolgot.

Apa csendben hallgatta végig, ahogy elmeséltem neki, miként sikerült felgyújtanom az iskolát, és hogy mik történtek velem és Shawnnal két hónapja, a hídnál, és ma.

- És most mit vársz, mit mondjak? - vonta fel a szemöldökét lassan. Mindig is olyan megfontolt volt, sosem cselekedett meggondolatlanul, mint én.

- Bármit. - vonogattam a vállam. A falat kezdtem vizsgálgatni, és igyekeztem érdekesebbnek találni, mint aput, akinek a világ lehető összes arckifejezése átfutott az arcán, a mondandóm végén.

- Majd kibékültök. - bólintott végül, én pedig felkaptam a fejem.

- Apu, majdnem egy éve nem beszéltünk őszintén egymással, és mikor végre kiteregetem neked az összes rossz tettemet, a feketelyukakat, amikre nem vagyok büszke, és simán börtönbe is kerülhetnék, te annyit mondasz, hogy majd kibékültök? - utánoztam döbbenten.

- Kéne még mást is? - döntötte meg a fejét, hogy elkapja a tekintetemet. Ugyanolyan árnyalatú méregzöld szemünk összefolyt, végül apu elmosolyodott. - Figyelj, Mack. - fáradt mosollyal megrázta a fejét. - Majdnem egy év telt el, és most tudom meg. Szerintem már lerendezted magadban.

- Csak kár, hogy magamban kellett. - húztam el a számat szomorúan. Apu megszorította a kezemet, majd felállt. - Most hová mész? - zavarodtam össze.

- Itt ülök veled órák óta, és a hibáidat hallgatom. Éhes vagyok! - tárta szét a karját.

- Nincs itthon kaja! - kiáltottam utána, mire kezében egy sárga papírral, a másikban pedig egy telefonnal lépett ki a konyhából.

- Ami azt illeti - bökött felém a telefonnal, egy grimaszt elejtve, amitől nevetni támadt kedvem -, rendelni akartam.

Fél óra múlva már megint a kanapén ültünk, az ölünkben egy-egy fehér kínais dobozt tartva.

- Apa - szólaltam meg egy idő után, mikor már csak csendben eszegettünk, beszéd nélkül. Nem nézett fel, csak halkan hümmögött egy sort, jelezvén, hogy figyel. Mindig is elvont volt. - Sajnálom.

- Mit? - erre mégis rám kapta kíváncsian csillogó, ébenfekete tekintetét.

- Mindent. - bólintottam. Nem akartam kifejteni, mert pontosan tudta, mikre gondolok.

- Talán megérdemeltem. - vonogatta a vállát, mire már nyitottam a számat, hogy ellenkezni kezdjek, de feltartotta a mutatóujját, jelezvén, hogy maradjak csendben. - Viszont másodjára - szomorúan felsóhajtott -, biztosan nem így csinálnám. Senki nem ér annyit, hogy miatta elhagyjalak. - halványan rámosolyogtam, és ebben most a megbocsátáson, és őszinteségen kívül semmi más nem volt. Sem szarkazmus, még egy csöppnyi neheztelés sem. - Ne haragudj rám, Mackie! - suttogta.

- Már meg is bocsátottam. - kacsintottam rá kuncogva, mire apu felengedett, és elnevette magát.

Újra a vacsorájába temetkezett, gondosan végigmérve minden egyes tésztaszálat, elejétől a végéig, mintha legalábbis miniatűr rovásírás, vagy hasonló lenne belefőzve.

- Apa - szólaltam meg elgondolkozva -, sosem mondtad el, végül miért is szakítottatok.

Rám nézett hosszú, göndörödő fürtjei mögül, szemében láttam az előtörni készülő hatalmas vigyorát. - Rettenetesen horkolt. - bökte ki végül, én pedig hangos nevetésbe kezdtem.

- Ó, és apa - kezdtem rá megint, mire visszatette a villáját a papírdobozba, hogy majd a mondandóm végén folytassa az evést. Így belegondolva, szerintem jól is tette. -, ha már mindent megosztunk egymással, már nem vagyok szűz.

- Tudom - bólintott egyszerűen, mindenféle cifra káromkodás, és szemrángás nélkül.

- Mi van?! - nyílt tágra a szemem döbbenten. - Honnan?

- Megéreztem. Az apád vagyok! - tárta szét a karját nevetve.

- Oké... - bólintottam megkönnyebbülten. - Mindenesetre, örülök neki.

- Annak, hogy tudtam, vagy, hogy az apád vagyok? - vonta fel a szemöldökét.

- Kicsit mindkettő. - morfondíroztam el, ő pedig kedvesen rám kacsintott.

**************************************************************

Huhúú, embereeek!
Itt van a kövi rész! :) Remélem olvassátok még a sztorimat, és vártátok, attól függetlenül, hogy volt egy "kis" szünet.
De most rendben vagyok lelkileg, és újra látom magamban azt a valamit, ami ahhoz szükséges, hogy képes legyek folytatást írni Mackie életéhez.
Tehát, ha tetszett, vote és komi, tudjátok! ;)

Lil'