Treat You Better |S.M.| MAGYAR |

19.rész

A harmadik emeleten volt az első órám, így mikor végigfutottam a folyosón, magamban több ezer átkot szórtam arra, az emberre, aki ezt az iskolát úgy tervezte, hogy ilyen magas legyen, természetesen lift nélkül.

Valamilyen nyelvóra lehetett éppen, mert odabentről elfojtottan szűrődött ki az angolnak nem nevezhető beszéd. Nem idegeskedtem miatta, mindig is volt nyelvérzékem, még kiskoromban megtanultam németül, általánosban portugálul, spanyolul. A franciát is kapizsgáltam, szóval felőlem jöhetett volna bármilyen óra, mert több nyelven is képes lettem volna kimagyarázni magam.

Kopogás nélkül nyitottam ki az ajtót, mire a tanárnő hangja elhalt, vele együtt pedig a halkan susmorgó osztálytársaim is elnémultak.

Egy idős, ötvenes évei végében járó nő ült fent a katedrán, meglepettségében feltolta a vastag lencséjű szemüvegét a feje tetejére, csakhogy az beleakadt göndör, vörös hajába.

Megpróbálta kulturált módon kifejteni onnan a darabot, de szerintem rájöhetett, hogy reménytelen, mert inkább még jobban belenyomta a feje tetejébe, és összekulcsolt kezét az asztalra helyezte, kérdőn nézve rám.

- Und du? Wo warst du bislang? – felvonta rajzolt szemöldökét. Én pedig elvigyorodtam. Szerencsés nap a mai.

- Ich schlief ein. Entschuldigung für die Verspätung! – elindultam a helyemre, mikor még utánam szólt.

- Du sollst verantworten! – megálltam, sóhajtottam egyet, majd ledobtam a táskámat valahova, és ráérősen visszasétáltam. Persze, a stílusomhoz elmaradhatatlan lett volna, ha nem szólok be valamit, és ha már németórán vagyunk, miért is ne németül piszkálódjak?

- Ja, ja... Natürlich. – egy hamis mosolyt villantottam a nőre, majd vártam a kérdést.

- Bitte, erzähl mich von dir! – Mesélj magadról, kérlek. Ez könnyű lesz. – Ob du kannst schon! – elnevette magát, saját, értelmetlen poénján, én pedig idegesítésképpen, vele együtt nevettem.

Végül olyannyira jól sikerült a beszámolóm saját magamról, hogy a tanárnővel óra végéig beszélgettünk, és ő is megenyhült, mert nevetve, viccelődve folyt a beszélgetés.

És két ötöst is kaptam. A tanárnő mosolyogva ment ki a teremből, látszólag megtalálta a kedvenc diákját.

Felvettem a táskámat, és mosolyogva indultam el a következő órámra. Történelem. Apuval.

Egy emelettel lejjebb volt a terem, én pedig lassan sétálgattam, hogy minél kevesebb időt töltsek a padtársammal, aki utál.

- Jan, elkésel! – fordult utánam apa, aki hirtelen mögülem bukkant fel, és egyből le is hagyott.

Nem zavart különösebben, ugyanolyan tempóval folytattam utamat az ajtóig, ahol apu megvárt.

Kérdőn néztem fel rá, ő pedig csak hogy hű maradjon önmagához, megfogta a dzsekim két végét,és össze cipzározta. Megforgattam a szemem, majd lehúztam.

- Mondd csak, megfenyegetted a német tanárotokat, hogy két ötöst is kaptál? – ráncolta a szemöldökét, teljesen értetlenül. – Vagy valakit beküldtél magad helyett? Mert az a nő el volt ragadtatva, hogy milyen „aranyos kislányom" van! – rajzolt idézőjeleket a levegőbe, én pedig nevetve megvontam a vállamat.

- Hát, fogalmazzunk úgy, hogy a német nem lesz azon tárgyak egyike, amiből megbukok. – vigyorogva elléptem mellette, majd a padomhoz indultam odabent, és leültem.

Nem néztem a mellettem unott képpel ülő Shawnra, aki viszont leplezetlenül meredt rám. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, és úgy fordulni, hogy még a szemem sarkából se lássam érdeklődő tekintetét.

Apu belekezdett az órába, én pedig mindennél jobban igyekeztem, hogy érdeklődve hallgassam a görög istenekről szóló előadást.

Az óra felénél egy cetlit toltak elém. Az üzenet tömör volt, de tudtam, mire céloz.

„Miért?" – állt rajta, dőlt, kanyargós betűkkel. Most először néztem fel Shawnra. Érdeklődve figyelte az arcomat, én pedig megvontam a vállam.

Újra apa felé fordultam, hogy visszavezessem a gondolataimat a görög Zeuszra, Akhilészre, Hérára, és a többi istenségre, akiknek megadatott az, hogy egész életükben a fellegvárukban éltek és olyan fura italt ihattak, ami csak az övék volt. Igazságtalan az élet.

Nekem pedig Shawn, Steven, a drogok, a cigi és az alkohol folytonosan ismétlődő ördögi köre jutott.

Hogy igazából miért is segítettem Shawnnak a dalát megcsinálni, azt magam sem tudom. Túl sokat tett ő értem, úgy éreztem, ennyit igazán megérdemel.