Treat You Better |S.M.| MAGYAR |

24.rész

Délután, mikor sikeresen túléltem az összes aznapi órámat, fáradtan indultam haza. Gyalogolnom kellett, mert mint mindig, apa ma is sokáig tervezett odabent maradni, hogy az idejét megint unalmas iskolai papírmunkába temetkezve töltse.

A fülhallgatómmal a fülemben, zenét hallgatva ballagtam a kihalt utcákon, és hunyorogva emeltem az arcom a kora nyári napsugarak felé, kiélvezve a hirtelen jött meleget.

Hirtelen, egy kéz ragadta meg a vállamat, mire ijedtemben összerándultam, és a headset-emet kirántva a fülemből, dühödten fordultam hátra.

Mindenkire számítottam, mégis, pont arra az egy, idegesítő, az ember hasába lyukat beszélő egyénre nem, aki most ténylegesen itt állt velem szemben, életnagyságban. Az egész suli által istenített, hatalmas tekintélynek örvendő Shawn Mendes.

- A suli óta loholok már utánad, kiabálok, és te még annyira sem méltatsz, hogy legalább megállj! – tárja szét a karját dühösen, magyarázatot várva.

- Bocs, hogy több mint két hét alatt nem vártam minden nap azt, hogy leszólíts az úton, hazafelé menet! – vágtam vissza azonnal, majd tovább indultam. Egy kis ideig végigfutott a gondolataim közt, hogy nem követ, és majd csak akkor indul haza, miután tisztes távolra kerültünk egymástól. De nem értem, miért is gondolhattam ezt, mikor ő Shawn Mendes. És neki általában nem szokása otthagyni embereket, mikor még mondandója van. Pár perc múlva már megint hallani véltem trappoló lépteinek zaját a hátam mögött. Megforgattam a szemem. Ő az, aki sosem adja fel, bármiről is legyen szó.

- Akkor velem jössz a bálba, ugye? – néz rám a haja mögül féloldalasan.

- Ezer más lányt találsz, aki veled megy a bálba. – ellenkeztem. – És te mégis engem hívsz, pont engem – mutattam magamra -, aki nem jár ilyen rendezvényekre.

- Akkor ez egy igen? – mosolygott erőltetetten.

- Ez egy nem, Shawn. – bólogattam, majd gyorsítottam a lépteimen, hátha lehagyhatom. Persze, a méretbeli különbségeinket figyelembe véve, nem is tudom, hogy képzelhettem, hogy képes lennék lehagyni. Majdnem két fejjel magasabb volt nálam, és még most járt abban a korban, amikor a fiúk nőni kezdenek.

- Nem értem, hogy tudsz nemet mondani! – rázta a fejét értetlenül, miután sikeresen felvette a gyorsabb tempómmal a lépést.

- Egyszerűen. – villantottam felé egy goromba műmosolyt.

- Nem mehetsz egyedül. – folytatta a gondolatmenetét, mintha csak magával csevegne el kellemesen. – A barátod, Steven pedig nem velünk jár, tehát nem hozhatod. És hacsak tényleg nem akarsz Chrissel menni, nem nagyon maradt más, csak én. – vezette le, én pedig felhorkantam.

- Miből gondolod, hogy egyáltalán el akarok menni?

- Minden lány el akar menni. – magyarázta meg. – És természetesen velem.

- Ebben nagyon tévedsz. – reagáltam le azonnal. Ennyire nem volt ő egoista. – És még ha mennék is,tuti nem veled.

- Hanem Chrissel. – bólintott.

- Nem, nem vele.

- Más ember pedig nem hívott. – mutatott rá Shawn cselesen, én pedig, még ha magamban is, de kénytelen voltam beismerni ezt. – Szóval?

- Szóval nem. – bólintottam, remélve, hogy valamikor csak feladja.

Hosszú ideig álltuk egymás tekintetét, majd elvigyorodott.

- Már kezded beadni a derekad.

- Ezt a „szóval nem" –ből következtetted le ilyen ügyesen? – vontam össze a szemöldökömet kérdőn.

- Figyeld csak meg! – lóbálta felém a mutatóujját továbbra is azzal a levakarhatatlan csibészes mosollyal a képén. – El fogsz menni a bálba, de ami még fontosabb, hogy velem!

- Fárasztó vagy – fújtattam idegesen.

- Hah! Már nem vágtad rá, hogy nem! Már a haladás egy fázisában járhatunk. – bólogatott, mint aki elhitte, hogy valami oltári nagy bölcsességet osztott meg a világgal.

- Mondjam most? – kerültem ki cselesen, mikor a karomért nyúlt. Időközben már a házuknál jártunk, és tudtam, hogy hiába álltunk ma szóba, azt nem meri bevállalni, hogy tovább kísér. Annyira még nem álltak jól a dolgaink. Jobban mondva, sehogy sem álltak a dolgok kettőnk között. Ezt pedig nem lehetett sem normális, sem civilizált társalgásként említeni. Köszönés nélkül sétáltam tovább, és csak akkor néztem vissza, mikor bekanyarodtam a feljárónkra. Shawn Mendes pedig továbbra is ott állt, ahol korábban, és valamilyen megmagyarázhatatlan kifejezéssel az arcán bámult rám. Pár pillanatra én is megtorpantam, másodpercekre sem engedve szabadon tekintetét. Az egész nem tartott tovább mint néhány pislogásra elegendő idő, mert utána beléptem a házunkat körülvevő, biztonságot nyújtó fasokaság takarásába.