Az öröklét ára ✔

16. fejezet

A hajnali nap első sugaraira ébredek.Elaludtam.Mikor aludtam el?Egész éjjel Bonifácot figyeltem.Az éjszaka folyamán megkérdeztem pár dolgot tőle, de elárulni nem voltam hajlandó semmit neki.Most én vagyok fölényben.Szerencsére ő is elaludt, de Kéra és Niada szüntelenül figyelik.

-Ne haragudjatok.

Válaszként csak megingatják a fejüket.Most, hogy ébren vagyok már bemennek a kölykökhöz.

-Én lőttem el a kezed.

Felkapom a fejem.Bonifác az előbb még aludt, de most már teljesen éber.Meglepettségemben várakoztatás nélkül válaszolok.

-Mint ahogy a te csapdád vágta le Niada lábát.

-Az ki?A világos farkas?Én semmilyen csapdát nem állítottam.Én pont, hogy a csapdászt üldöztem.Azt hittem te vagy az.

-Persze, mert teljesen úgy tűnik mintha én lennék a csapdász.Kérlek ilyen értelmetlen hazugságokkal ne etess.

-Ez az igazság.

-Majd 100 év múlva is ezt mond.

-Te még hallhatod 100 év múlva.Én már rég a föld alatt leszek arra.

-És a gyerekeid, majd a sírod fölött gyászolnak téged.Engem ki fog gyászolni 100-200-300 év múlva?Mindenki meghal addigra.

-Hű.Ez az első dolog, amit a megölésem óta őszintén mondtál.Mire véljem?-kérdi némileg viszolyogva, némileg kíváncsian.

-Fáradtság.És talán hiszek neked.-mondom és felállok.Bemegyek a fürdőbe megnézni Melitont.Kéra és Niada kérdőn néznek rám.Bólintok.Most kiderül milyen ember is valójában Bonifác.

Meliton jól van.A vérzés elállt teljesen, fájdalmai természetes még erősek, de méltósággal viseli.Amennyire a kötés engedi felül és figyeli a kölyköket.Nagy nehezen kisegítettem a kádból, már nincs szüksége rá.Inkább hagyom csendben pihenni, nem zavarom.Lassan ébredezni fognak a kölykök.Nem rövidítem meg azt a kevés alvásidejüket.Visszamegyek Bonifáchoz.

Hallottam, hogy csoszog a padlón, nem lepődök meg, mikor állva találom a szobában, de egy kicsit megriaszt, hogy a kötél, amivel a kezét kötöttem, most abban lóg kicsomózva.

-Nem bántalak.Csak a gyűrűmet szeretném visszakapni.

Nem tudom mit lépjek.Tegnap még meg akart ölni, a sebek éppenhogy bevarasodtak, most meg bízzak benne minden kitétel nélkül?A gyűrű a zsebemben lapul, de könnyen elvehetné tőlem.Talán rosszul teszem,de belenyúlok a zsebembe és kiveszem a gyűrűt.Alaposabban szemügyre veszem.Apró ágminta van belekarcolva az arany színű gyűrűbe.Kinyújtom Bonifác felé a kezem és igenlően bólintok.

-Jára.- mondom, miközben elveszi tőlem.Ujjai melegek, de kemények a kétkezi munkától.

-Tessék?-pillant fel kérdőn.

-Járának hívnak.És nem vagyok többszáz éves.17 éves vagyok.-ennyit talán megérdemel.

-Értem.-húzza fel az ékszert bal gyűrűsujjárra.Lassan végigsimít rajt párszor.

-Hogy hívják?A feleséged.

Magam sem hiszem el, hogy ilyen kérdéseket teszek fel, de nem volt rendes családom, hogy érdektelen maradjak ezekkel a részletekkel.Bonifác habozik, de elmondja.

-Hella.A kislányomat pedig Lídiának hívják.-hangja alig hallható, de érezni a szeretetet benne.

-Ülj le, intek neki az asztalhoz.