Az öröklét ára ✔

6.fejezet

Az agyam maga körül forog.Hogy tehették ezt egy ártatlan fiúval?Konrád mindig olyan megingathatatlannak tūnt és most tessék egy ember szava kifordította világából.Nem hittem volna, hogy ilyenek az emberek.Most már nem bánom, hogy más vagyok.Más vagyok.Nem vagyok ember.Miben vagyok más?Vajon csak a hajam színében vagy esetleg más is van?Kívülrōl szinte teljesen embernek tūnök, bár nōket sosem láttam.Nekik is hasonló hangjuk van?Vajon nekik is évente egyszer vérük folyik és bōrük pórusaiból por száll?Vérük talán nem is fehéres színū?Ōk lehetnek anyák.Ezt tudom.Ebben különbözöm biztosan.Hogy is lehetnék anya, ha párom sincs.Talán...Nem, ez hülyeség.Konrádra nézek.A hátán fekszik mellettem és a plafont bámulja.Szóra nyitom a szám, de mindkét szememben gyenge nyomást érzek és a combomra meleg folyadék csorog.Felpattanok és berohanok a fürdōbe.Az ajtó hatalmasat csapódik utánam.Ledobom magamról a ruháim és a még meleg kádba vizet öntök.Ahogy felemelem a lábam, hogy beleüljek a vízbe, látom bokámig borítja a vérem.A pupillám biztosan eltakarja mostanra az íriszem.Lassan beleeresztem a testem a vízbe.Tetején vékony rétegben sárga por ült meg.Kiemelem a kezem és felülrōl óvatosan hozzáérek.Biztos vagyok benne, hogy jelez a testem, de mit?
-Konrád!-kiáltom el magam hirtelen felindulásból.Bele sem gondoltam, hogy akár be is nyithat.Már késō volt szólni neki.Hallottam lépteit és már nyílik az ajtó.Amint meglátja meztelen testem megdermed.Rám mered szótlanul.Egyenesen a testem nézte.A melleim, a vízbōl kibukkanó vállam.Nem tudom talán meglepōdöttség látszik rajt.Nem néz félre, nem hajtja be az ajtót csak néz némán.Ami még furcsább, én meg sem próbáltam magam eltakarni.Elōször a hasamtól indulva, karjaim végéig melegség önt el, ugyanaz, mint mikor megölel.Miért nem tesz semmit, csak áll ott.De én miért nem teszek semmit?Hirtelen tudatosul igazán, hogy meztelen vagyok és ép kezemmel eltakarom a melleim, a kád árnyékai a lábam úgyis elfedik.Erre ō is felébredt.Tekintetét olyan gyorsan irányította le rólam a padlóra, hogy szinte hallottam, ahogy csattanik.Hátrálni kezdett pár lépést, de megáll és annyira hajtotta be az ajtót, hogy ō ne lásson, csak halljon.
-Ne haragudj!Azt hittem még...-köszörüli meg a torkát.Mit válaszoljak erre?Ōszintén, élveztem, ahogy nézett.Az arcomat most önti el a pír.Mit gondoltál Jára?Megkergültél?Lehet, ha már a saját kérdésemre sem tudok válaszolni.
-Semmi gond.-szinte suttogok-De elfelejtettem, hogy miért szóltam.-hallom ahogy halkan kuncog.Pedig az igazság az, hogy pontosan tudom miért szóltam, de ezek után nem fogom megkérdezni.Elōrehajolok, hogy lássam, de csak a kezeit látom.Elengedi a kallantyút és az arcához emeli a kezét.Egy kicsi rajtragadt a fogantyún a poromból.Arca hirtelen megfeszül, de nem dühös.Ez más érzelem, csak nem tudom eldönteni mi.Annyi a kérdésem van, annyi mindenre nem tudok magyarázatot adni.Konrád olyan nagy lendülettel ront be újra, hogy hátracsapódok a kád falának ijedtemben.Most az arcomra koncentrál miközben megteszi a köztünk lévō pár lépést.Ellenkezni sincs idōm, megfogja a tarkóm és magához húz, de mikor ajkai az enyémet súrolják már nem is akarok.Szemeim behunyom és átadom az érzéseim Konrádnak.Lassan mozgatni kezdi az ajkait és én ösztönösen követem.Belenyög a csókba, mire újra elönt az az érzés.Felemelem a sérült kezem és arcához érintem.Lehet a víz hidegségétōl, de Konrád megugrik és ráharap az alsó ajkamra.Elhúzódik tōlem.Csak most látom, hogy pulillái ugyanannyira kitágultak, mint az enyém.Arcán rémület fut át.Elenged és kirohan a kunyhóból.Az ajtócsapódástól hullámok keletkeznek a vizen.Szinte kiugrom a vízbōl és futtába magamra csavarok egy plédet, kitárom az ajtót és Konrád után kiáltok.Semmi válasz.Sikítok egyet a vakvilágba, aztán mégegyet.Kiáltanék még egyszer, de forogni kezd velem a világ.Összecsuklok a kunyhó ajtajában.Bal kezembōl és alsó ajkamból folyik fehéres vérem, arcomat sós könnyem áztatja.Így hagyott itt Konrád.Megint itthagyott.Hogy tehette ezt?Szükségem van rá.Nem értem mit tettünk és fōleg azt nem, hogy miért tettük.Egy hang sem jön már ki a torkomon keresztül.A körülöttem lévō világ elhomályosul.A fejemben, mintha villám cikázna.Megszūnt körülöttem minden, se fények, se hangok.Csak a feketeség.A testemet takaró plédet letépte a szél.A hideg csontig marja a húsom.Órákig vagy csak pár pillanatig fekszem így, fogalmam sincs.Míg benn ültem a jéghideg vízben csodát éreztem, most, hogy testem megfagyni készül, egy meleg ölelés is többet jelentene bármilyen csodánál, de senki sem jön, hogy segítsen.Senki.Konrád sem.Nem tudok rágondolni, sōt semmire sem.Mintha kiszippantották volna belōlem az életet.