Az öröklét ára ✔

2.fejezet

Nem sokkal késōbb, mikor lement a nap és az éj vette át helyét a plafont néztem az ágyamból.Levettem a bundapulóverem és csak a bōrpólóm hagytam magamon.A kezeimet a testem mellé teszem és várom, hogy Konrád végezzen.Kihasználom az alkalmat, hogy olyat tegyek amit nem szeretném, ha Konrád látna.Jobb kezem mutató- és középsōujját a nyakamhoz érintem és elkezdem a kezem lefelé húzni.A nyakam, a vállam, a mellkasom, a mellem.Vajon más lányoknak is ilyenek vagy esetleg én különleges vagyok?Futáskor sokszor húzódik a bōr rajtuk, ez vajon bajt jelent?Olyan sok kérdésem van és csak egy embertōl kaphatnék választ, de ō egyenlōre piszkos fenekét áztatja öt méterrel és egy fallal odébb.Lejjebb húzom a kezem, súrolja a kikészített bōrt gyomortájékon, de az alhasamon megállítom.Vajon valaha én is lehetek anya, mint Aida?Már rájöttem magamtól is miként foganhat gyermek, de nekem valaha lesz ebben részem?Ha én egy liliommezōn születtem és nincsenek szüleim, attól én még lehetek szülō?Túl sok kérdés kavarog bennem.Arra eszmélek, hogy sárgás por ült meg a ruhámon a kezem nyomán.Elkezdōzött, akárcsak, mint tavaly.Holnap délre a pupillám kitágul és átlátszó folyadék folyik majd onnan, ahonnan a kisbabáknak kellene kibújniuk.Konrád ismét megōrül és eltūnik.Megpróbalom eltitkolni amíg csak lehet, de lehetetlen.Letörlöm a sárga port a ruhámról és alvást színlelek.Titokban még mindig reménykedem abban a régi ölelésben, ami melegséggel és emlékekkel tölt el, de úgy tūnik hiába.A gyertya lágyan pislákol az ágyam felett.A percek telnek, várom, hogy Konrád kijöjjön.A fürdōbōl halk szöszölés szūrōdik ki, de nem jön ki.Már-már tényleg elalszom a várakozástól, mikor megcsikordul a padló a lába alatt.Nem nézek rá, amúgyis háttal fekszem neki.Beér a két ágy közé és megtorpan.A padló legkisebb hangjait is ismerem.Hallom, hogy az ágyamhoz lép.Az ujjait gyengéden végighúzza a kezem mezítelen részén.
-Ne ne ne...-suttogja.Érintése a bōrömbe égett.Furcsa érzés fogott el.Testem felmelegedett, szívem dörömbölni kezdett a mellkasomban.Nem bírom ki.A szemem felpattan és a másik oldalamra gördülök az ágyon.Konrád falfehér arccal áll tōlem pár lépésre és meredten bámulja a kezét.A sárgás por, ami az ujjaira ragadt, megcsillan a gyertya gyenge fényében.Konrád szóra nyitja száját, de egy pillanatra megakad a hangja.Ahogy rámnéz aggodalmat és talán félelmet vélek felfedezni.
-Most el kell mennem Jára.
-Ne menj el!Legalább most ne.Szükségem van rád!
-Te ezt nem értheted.Túl keveset tudsz.
-Akkor meséld el nekem.
-Nem lehet.Túl veszélyes.
-De....
-Miért nem érted meg?-vágott a szavamba dühösen.Csattanó hangvétele megijeszt, sosem beszélt így velem.Nem értem mi történik.Két kézzel a hajába túr és térdre rogy az ajtó mellett.
-Olyan nehéz kibírnom.Ez....ösztönös és olyan nehéz nemet mondanom.Jára, kérlek értsd meg.
Nem értem mire céloz.Mi sújtotta le ennyire?Bátortalanul felállok és teszek egy lépést felé.Kezei iszonyatosan remegnek, nem tud velük mit kezdeni.Lecsapja magamellé aztán átkarolja a fejét.Nem mutatja felém az arcát.Látom, hogy baj van.Hirtelen felindulásból cselekszem.Gyors léptekkel odamegyek és letérdelek mellé, kezeit a teste mellé szorítom és várok.