Az öröklét ára ✔

8.fejezet

Valamikor elbólintottam, de mintha csak pislantottam volna annyi különbséggel, hogy Konrád tōlem pár lépésre, az ágyon ül és mered a semmibe.Arcán csúnya karmolás díszeleg, karjait pedig lehorzsolta.Sebei ki vannak tisztítva, valószínūleg nem most ért haza.De akkor miért fekszem még a földön?Most veszem észre, hogy Aida Konráddal szemben, a fürdō falánál ül, elōtte pedig kipárnázott fekhelyen Niada lassan, de egyenletesen veszi a levegōt.Hazajött.Megtalálták.Nem törōdve semmivel felpattanok és négykézláb elkúszok hozzá.Miattam került bajba.Most vették csak észre, hogy felkeltem.Konrád ugrott felém, de Aida, Szirá és Kéra egyszerre mozdulnak felé.Konrád megáll és inkább visszaül az ágyra, mintsem szembeszegülne velük.Gyenge bal kezem Niada pihegō mellkasára teszem.Ujjaim belesüppednek néhol hiányos bundájába, bár nem igazán érzem már puhaságát.Bal melsō lába fel van polcolva.Már ami maradt belōle.Térde alatt csonkban végeszakad a lábnak.Maga a vérzō, nyílt hús anyagba van burkolva, csak a széle alól kandikál ki pár levél, ami véralvadást okoznak vagy erōs fájdalomcsillapító hatásuk van.Nem bírom tovább nézni, inkább arcára meredek.Nem tudom eldönteni, hogy alszik vagy a fájdalomtól kábulatba merül.Orrnyergén a könnyek ösvényt vágtak a szōrébe.Konrád, mintha érezni mit akarok, mesélni kezd mögöttem.
-Miután elmenekültem majdnem egy óráig futottam az erdōben.Egyedül akartam lenni és nem akartam újra ártani neked.
Ártani?Nem ártott nekem semmit.Elsōre csak ez ugrik be, de most nem ennek kell lennie a középpontban.Elkezdem simogatni Niada pofáját az arccsontja ívén, Konrád pedig folytatja.
-Miután végre megálltam rá újabb egy órára megláttam Aidát rohanni a kunyhó felé.Utána kiáltottam és szerencsére meghallotta.A karmolásokat tōle kaptam.Mikor elég távolságba ért hozzám talán megérezte vagy nem is tudom, de rájött, hogy mi történik veled és, hogy egyedül hagytalak.Megérdemeltem.Aida szōre tiszta vér volt mikor találkoztunk, de sérülést nem láttam rajt.Elkezdett arra futni amerrōl jött én meg követtem.Nem tudom milyen messze jutottunk, de megtaláltuk vagyis Aida megtalálta Niadát korábban.A kunyhóhoz futott segítségért.Niada lábát bekapta egy csapda, amit valószínūleg a vadász rakott ki.Elég újnak tūnt.Ájultan találtuk meg és azóta se ébredt fel.Talán mérgezett is volt.Hazahoztuk és amennyire lehetett megmentettük a lábát.
Ez miattam történt.Én kértem, hogy jöjjön el velem és most az egyik lábát elveszítette emiatt.Miattam, de nem én okoztam a fájdalmát.Jobb kezem ökölbe szorul mellettem.Ránézek Aidára, aki még mindig egyenes háttal ül, de tekintetében aggodalom tükrözōdik.Tudja mire készülök titokban, pedig még én sem gondoltam ki teljesen.Megkeresem a vadászt.Fogalmam sincs mit fogok tenni és hogyan fogom tenni, de amennyire tudom helyre hozom Niada veszteségét.A lábát sosem kapja vissza és a lelkének egy darabja is ott maradt a vadász karmaiban.Aida most engem néz és alig észrevehetōen ingatja a fejét.Én is tudom, hogy nem helyes, nem ez a megfelelō módja annak, hogy megtoroljam Niada veszteségét, de a véremben hirtelen szétáradó adrenalin ezt eredményezi.Konrád megmozdul mögöttem, de Szirá és Kéra nem engedik.Megfordulok, Szirára mosolygok és Konrádra nézek.Arckifejezése szánalmas formát öltött.
-Tudják, hogy ártottam neked.Azért nem engednek közel hozzád.-mondja.
-Megint ez az "ártottam neked".Nem ártottál semmit, csak megcsókoltál.-válaszolok érzelemmentesen.Vagyis inkább próbálkozok úgy tenni.
-Sajnálom Jára.Nem szabadott volna.
Máskor meghatott volna a bocsánatkérése, de azok után, amit mūvelt nem tudok úgy tenni, mintha érdekelne.Ezt ō is észrevette.
-Nem szenvedélybōl tetted.Az ágyékod irányított, nem a szíved.-és ezt sajnálom titokban.-De ha ennyire nem tudsz uralkodni a testeden nem tudom mennyire bízhatom magam rád.Szükségem volt rád, de te itthagytál.Tudom.Nekem mindig szükségem van rád és ez nehéz.AZ ÉG SZERELMÉRE!Mégis csak megcsòkoltál és a meztelen testem bámultad.Ezekután pedig elrohantál.Megsebesültem és nem is kissé.Valószínū elveszítem a karom, mint Niada.Nem érzem az ujjaim és a csuklómtól lefelé bizsereg a kezem.Nem a te hibád, csakis az enyém, de itt lehetnél velem és segíthetnél, mert nincs más akire számíthatok.Vagy mond, hogy nem akarsz foglalkozni velem.Azt hittem nōnek tekintesz.-hangom egyre hangosodott míg a végén már ordítottam Konráddal.Le kell higgadnom.Elindulok a fürdōbe.Felkapom a padlóról Konrád koszos nadrágját, amit korábban dobott oda.A fürdōvizem még mindig a kádban áll.Belemerítem a nadrágot és sikálni kezdem.Mindkét kezemmel szorosan markolom.Bal kezem iszonyatosan fáj, vérem újra folyni kezd a sebbōl.Nem érdekel.A fájdalom legalább felébreszt.Dörzsölöm saját magához az anyagot, de a folt mégcsak nem is halványul.Egy növénynek a leve kéne, de nem adom meg Konrádnak azt a lehetōséget, hogy a fensōbbségérzet egyáltalán megkörnyékezze.Csak dörzsölöm teljes erōbōl.Nem sírok, dühös vagyok Konrádra, a vadászra és magamra.A vízben a vérem oldódik már.Megcsúszok a kifröccsenō keveréken és beütöm a szétlōtt karom.Csontjaim hangos reccsenéssel ripityára törnek.Szilánkjai átfúrják a bōröm.Meglepō, de csak kis fájdalmat érzek.Nézem hófehér csontjaimat rendellenes állásukban.És akkor hasított be az érzés, mely végigfutott a testemen és kiáltásban tódult a világba.