Sunshine

4. Rész, Az első délután, találkozás

- Ő volt a matektanár, Sütő. Mindig ha meglát a buszmegállóban, elfordul tőlem. Most jön egyik kedvencünk, az infó, szintén vele. A másik épületben van, gyere - folytatta Eta.
Mikor átértünk, beültem Krisz mellé, majd az összes többi órán így maradtam. A többiek észrevették, hogy nagyon jóban lettem vele, szóvá is tették:
- Te Krisz, máris behálóztad az új csajt? Így megy ez errefelé? De azért az esküvőre hívjatok meg -mondta egy srác, akivel láttam, hogy jóban vannak. Ezen mindenki felnevetett.
-Egyébként Barnus vagyok- fordult felém, majd folytatta a német másolását Leoról.
-Hát akkor, feleségem - szólt hozzám Krisz - Mit szólnál hozzá, ha eljönnél velünk a közeli pékségbe délután? Még pogit is kapsz, kedves énem visszatérni látszik.
- Rendben -mondtam, és titkon nagyon örültem, mert már az első nap barátokra találtam.

Aznap a hatodik óra után elindultunk vissza a buszmegállóhoz, ahol a pékség volt. Mielőtt azonban beléphettünk volna, megálltak.
- OTT A FÜGGÖNY MEG A SZÉK -kiáltott fel szinte egyszerre a négy lány. Még oda sem fordultam, amikor Krisz közölte velem, hogy ezek álnevek. Szék volt a szőke, függöny pedig az Ádám.
- Hogy jöttek ezek a nevek? Várj, inkább meg sem kérdezem -nevettem el magam, majd árgus szemekkel figyeltem régi barátomat, ahogy a zebrán átmegy, és észrevesz.

"Most dől el minden" gondoltam magamban, majd megigazítottam a hajam.
- Jó látni, Napsi, sziasztok -jött oda hozzánk a barátjával, a többiek pedig zavartan köszöntek. Tőlünk az egyetlen aki ezt élvezte, az Krisz volt, de ő felettébb, láttam az arcán, a lányok pedig szabályosan lefagytak. - Bemutatnám a barátomat, Petit -mutatott a szőkére, mire én eldaráltam a nevem, és kezet fogtam vele. - Hogyhogy ideköltöztél? Hiszen te ha jól tudom, siófoki vagy. Egyébként én a 10.a-ba járok, két teremmel arrébb tőletek. Szólj, ha eltévedtél, vagy ha kellene infó vagy segítség. Bármiben.
- Hosszú sztori, családi dolgok,majd elmondom, köszi, megjegyzem. - abban a pillanatban érkezett egy busz, mire mindketten felkapták a fejüket, gyorsan a hátukra vették a táskáikat, majd felszálltak. Szóval ez az övék. 

A lányok egyszerre fordultak felém, és kezdték el kérdezni, hogy "FÜGGÖNYT HONNAN ISMERED?"
- Még kiskoromban egyszer találkoztunk a Balcsin, kábé 5 éves lehettem.
- És így emlékeztek egymásra? - kérdezte Leo.
-Dehogyis -nevettem el magam, talán kicsit túl hangosan is,mert láttam, hogy a fiúk visszanéznek ránk a buszról. - Összejöttünk, azért. - itt megállt bennük a levegő, majd olyasmiket kaptam, hogy "Úristen", valamint "Igen korán kezdted", "Ne bassz fel",és ilyenek. - Tartott vagy kemény egy hétig, majd kiderült, hogy apukám beteg. Akkor hazamentünk. Nem voltak barátaim, csak egy, még oviból. Általánosba egyszerűen nem tudtam annyira beilleszkedni. Viszont nagyon örülök ennek az új sulinak, meg hogy ilyen osztálytársaim vannak, mint ti. Mikor jön a busz?
- Negyed háromkor, mi nem szoktunk azzal menni amivel ők, azt hiszem érthető okokból - válaszolta Krisz, majd bementünk, és megkérdezte, hogy szeretem-e a pogit, mondtam "ki nem?" mire adott néhányat, és még azt a maradék fél órát elbeszélgettük. Meséltek az álnevekről, hogy miért nézik Ádiékat, hogy "Asztalt" (becsületes nevén Bencét), a fővezérüket még nem is láttam, és mekkora egy Isten. Rengeteget nevettünk ezeken és hasonlókon, valamint sok idő után most éreztem magam úgy, mint aki végre beilleszkedett. Jó érzéssel töltött el.

Délután otthon bejelölgettem mindenkit facen, bekövettem instán, és magamhoz adtam snapen, majd elkezdtem újra a kedvenc könyvemet, amit kisebb-nagyobb megszakításokkal elalvásig olvastam.
Egyszer csak a telefonom csipogott egyet, és mosolyogva vettem tudomásul, hogy Ádi írt:

Hányassal jössz hétfő reggel? Előtte megvárlak, gyere velem, szeretném bepótolni az elmaradt beszélgeteseket. Jó éjt😪

A mai nap történései után nem bírtam abbahagyni a mosolygást. Végre sínbe jött az életem.