Sunshine

20. Rész, Haza, Otthon

A kórház ajtaján kilépve Napsi egyből letámadta Bencét - aki ugyebár kihívta a rendőrséget is a házhoz - hogy mégis mi lesz ezután.
- Ez egy igen jó kérdés, nem tudom. Gondolom vádat emelnek ellene emberrablásért és súlyos testi sértésért. Nagyon remélem hogy legalább elküldik valami javítóba, vagy tudom is én hova. Csak jó messze legyen innen, főleg tőled - válaszolt a fiú, majd megölelte őt. - Örülök, hogy jól vagy, és nem lett semmi olyan bajod.
- Azt hittem ennél sokkal rosszabb lesz és sosem tudok elszökni onnan - mondta Napsi komoran, a könnyei is előjöttek kicsit.
- Már vége, ne sírj, nem bánthat - nyugtatgatta közben Krisz is, azzal folytatták hazafele útjukat.

Mikor benyitottak az ajtón, Nati vette észre először a lányt, és sikítva rohant hozzá, majd egészen addig el sem engedte, míg a többiek oda nem furakodtak, és hallani akarták a sztorit, valamint üdvözölni rég nem látott barátnőjüket.
Miután mindent elmesélt nekik Napsugár, szinte lesokkolódtak. Meg sem bírtak szólalni, annyira letaglózta őket Ádám viselkedése és tettei. Aztán arról is érdeklődtek, hogy ki ez a rejtélyes másik, aki először Ádámmal volt, aztán ő maga is áldozatul esett neki.
Azt is tudni akarták, hogy nem érzett-e többet is Dani iránt, ám Napsi csak így válaszolt:"nem, nekem más" - és elmosolyodott. Néhányan belül tudták, hogy ez csak társaságuk egyetlen szingli tagjára, Kriszre vonatkozhat. Gondolatban már azt várták, ők ketten mikor jönnek össze.

Ennek a témának a telefon csengése vetett, amit Zselyke vett fel. Hosszas beszélgetés és magyarázkodás után lerakta, majd visszament a többiekhez.
- Anyámék voltak. Kérdezték mégis mi ez az egész, miért húzzuk ennyire az időt a hazamenéssel. Elmondtam mindent. Napsi, szerintem inkább te hívd fel előbb a szüleidet, mint anyám, jobb, ha tőled tudja. Mi senkinek sem mondtunk semmit arról, hogy te merre vagy, vagy mi is történt. Holnap kellene már mennünk délután, szóval szerintem pakoljunk. - Ez volt a végszó. Mindenki szedelődzködni kezdett, itt akarták már hagyni ezt a helyet. Annyira jó tavaszi szünetnek indult, aztán mi lett belőle.

Másnap

Reggel korán felkeltek, majd reggeli után el is indultak az állomásra. Mindenki magában gondolta végig, mi várja otthon. Volt, aki ugyanúgy tér vissza, volt aki új pasival/barátnővel, volt, aki szerelmes lett, és volt, akit elraboltak, majd megmentettek. Mindenkinek jelentős volt ez a huzamosabb idő amit itt töltöttek, de egyértelműen megegyeztek, hogy soha többet nem jönnek Siófokra. Az emlékek üldöznék őket mindenhol. A múlt pedig ugyebár nem mindenkinek  jelentett jót, főleg nem itt.

A peronra lépve otthon Napsi szinte belebotlott anyukájába és bátyjába. Megannyi kérdést halmoztak neki fel, amire szegény lány nem győzött válaszolni.
A többiek eközben szétszéledtek, mindenki ment a maga útjára egyet kivéve.
- Mi előremegyünk kislányom, ha végeztetek, gyere utánunk - kiáltotta már messziről Napsi anyukája, majd a szóban forgó lány körbenézett, nem értette, anyja miért mondja ezt.

Aztán rájött. Odament hozzá, majd szorosan megölelte. Fejében rengeteg mindent akart neki mondani és megköszönni, ám egyszerűen ezek a szavak nem jöttek ki a torkán. Jó ideig csak álltak így ott, majd Napsi még egyszer megpróbált megszólalni, ám most sem sikerült.
- Nem kell mondanod semmit, viszont egyvalamit tudnod kell. Nagyon régóta több vagy nekem mint barát. Nagyon. Nem bírtam a szemedbe nézni sokszor. Kérlek ne haragudj.
- Miért haragudnék? - tette fel a lány költőin a kérdést, százvattos mosollyal.
- Nem is tudom - mondta Krisz, majd megcsókolta.