Sunshine

15. Rész, Krisz, Érzések

Kint ültünk a kertben.

Mindenki párban, boldogan, rózsaszín köd a szemük előtt. Mindenki, kivéve két embert: azok voltunk Krisz és én. Igazából Krisz ahogy láttam boldog volt így szinglin is, hiszen bármikor leszólíthatná a siófoki lányokat, (bár sosem teszi), de jól elvan így.

Én pedig?
Az utóbbi időben vidám voltam, az tény és való, boldog már nem annyira. Aki vidám, az nem feltétlenül boldog is. A kettő között a különbség nem kicsi.
Mégis, az áramszünetes dolog után valahogy megváltoztam.
Aznap este rengeteget nevettünk, és úgy éreztem, hogy ez örökké így fog maradni. Meg akartam ragadni ezt a pillanatot, és a szívem legmélyére elrakni, ahol senki még csak nem is találhat rá, nemhogy még ellopja.
A legjobban mégis a társaságunk egyetlen oszlopos fiú tagja, Krisz nevettetett meg (mondjuk ez általában is így van). Nem tudtam mivel vagy hogyan, de nagyon jól éreztem magam vele, és lassanként kezdtem elfelejtkezni Ádámról, valamint az ő tetteiről. Ebben Krisz segített a legtöbbet (akarva vagy akaratlanul, ki tudja?mindenesetre örültem neki, és imádtam), néha csak a puszta jelenlétével.
Vagy azzal, hogy esténként, amikor ugyanúgy, mint most, nekem adta az egész pakrócot, amit magamra terítettem, majd a fejemet a vállára hajtottam, így hallgatva tovább a többieket.
Ilyenkor a lányok rendszerint lopva rám mosolyogtak, amit nem mindig értettem.
Hiszen vele csak barátok vagyunk, nem? Legalábbis én azt gondoltam.
Néha azonban kezdtem elbizonytalanodni ebben a helyzetben, bár ezt magamnak sem akartam bevallani.

Sztorizgattunk, mint általában, amikor Nati felvetette, hogy mi lenne, ha szalonnát sütnénk. Erre mindenki egyértelmű igennel válaszolt, de megmozdulni már senki se volt hajlandó. Zselyke megelégelte a várakozást, majd közölte, "akkor jó, hát, megoldom én", majd karon fogta a barátját, és elmentek boltba.
Nem tudom mennyi idő telhetett el (nem olyan sok), amikor Gergő jött vissza azzal az utasítással, hogy jöjjenek még valakik, mert eddig a húst is alig tudjuk a kezünkben vinni, annyira sok. Így hát Krisz önként felállt, majd magával rántott. Aha, szóval én vagyok a második szerencsés nyertes. Szuper.
Vihogva kaptam fel gyors a pulcsimat, egy normális cipőt, majd egyedüli okosként vittem a kezemben zacskót. Krisz már kérdezi hol vagyok, majd amikor meglát, csak annyit mond:
- Téged legalább az eszedért szeretnek. Legalábbis szerintem -majd hosszan rám nézett, én vissza rá. Különös volt, de jó.
Az úton a két fiúval beszélgettem tovább, majd mikor megérkeztünk a húsbolthoz, Zselyke vöröses fejét rögtön megláttuk. A fiúk vitték, majd még mi lányok bementünk kenyérért a pekségbe.
- Te Napsi - szólal meg - érzel valamit iránta? - és már ki is bújt a szög a zsákból.
- Nem tudom, egyelőre még csak barátként szeretnék rá tekinteni. De ugyanakkor, amikor kettesben vagyunk, vagy amikor mellette ülök, egészen más. Megváltozik. Zselyke, nem tudom. Segíííts légyszi. Ő akarhat valamit tőlem? - kérdeztem rá.
Válaszként csak egy félmosolyt kaptam, valamint megjegyezte, hogy én is hozhatnám amúgy a kenyeret, aztán menjünk, mert már éhes. Ezt úgy fejezte ki, hogy "kilyukad a gyomroooom", ilyen morgósabb hangon.

Inkább hagytam ezt a témát, segítettem cipekedni, majd a szalonnát megsütni is. Isteni volt.