Sunshine

22. Rész, Ádám

- Hiányoztam? - kérdezte, majd a másik a hang hallatára megdermedt, szemei pedig szikrákat szórtak, és egyben félelemmel is teli lettek. Moccani sem bírt, pedig futott volna. Ki a világból.

Ott álltak az áprilisi estén hárman a rendezvényház előtt.
Egyikük egy meglepődött szőke fiú, másikuk egy magas, barna hajú, alkoholtól bűzlő srác.
A harmadik pedig egy sötétbarna hajú, kék szemű lány, aki a döbbenettől, a félelemtől, és a sokktól mozdulni nem bírt, pedig az agya nem ezt diktálta. A fejében csak egy gondolat foglalt helyet: el kell tűnnie innen. Nem teheti tönkre a boldogságodat. Végre minden jó, erre Ádám megint megjelenik.

Kinek kellett ez?
Miért jött vissza?
Nem kínozta így is már eleget?

Ám a fiú meg mindig túl jól ismerte Napsit, gondolatait gyorsan ki is találta:
- Hogy miért jöttem? Visszatért az eszem, szeretném jóvá tenni a dolgokat. Köztünk. Bár, ahogy látom, te továbbléptél. Megfizetsz ezért, Napsugár - majd elengedte a lányt, és bement az épületbe.
Kettejük közül egyik sem értette, mi volt ez. Csupán annyit tudtak, hogy Ádám visszajött, és kicsit sincs beszámítható állapotban. Úgy döntöttek, megkeresik a többieket, és figyelmeztetik a fiúkat. Ám nem jutottak sokáig, mert a bejáratnál hatalmas embertömeg állta útjukat. Kíváncsian néztek körbe, nem értették, mi olyan nehéz abban, hogy a jegyeket felmutassák, és lerakják a motyójukat az emberek.
Aztán rájöttek.
Ádám állt a tömeg középpontjában, a másik oldalon pedig Leo és Peti. A lány arca félelmet tükrözött, a fiúk pedig éles szóváltásba keveredtek. Peti meg akarta védeni barátnőjét a pszicopata állatnak tartott sráctól, aki szüntelenül nyomult rá. Ezt azért mégsem hagyhatta, barmennyire is kerülte a konfliktusokat. Ádám viszint hajthatatlan volt, mondván "nincs ló, jó szamár is". Ez után csattant el az első pofon, amit az alacsony szőke adott barátnője (büszkesége) megvédése érdekében.
Egy pillanatra megállt minden, majd Ádám is visszanyerte magabiztosságát, ami annyit jelentett, hogy kétszer-háromszor erősebben visszaütött, mint az előbb a másik.
Mielőtt verekedés kerekedhetett volna ebből, a rendezvényház biztonsági őrei karon fogták Napsi exét, akit a bejárat előtt hagytak egyedül, minden cucca nélkül. Mivel tavaszhoz képest ritka hideg volt, a fiú egyszerűen beült egy bokor tövébe, majd ott gondolkozott.
Gondolkozott, legalábbis próbált.
De nem tudott.
Szerette azt a lányt, csak nem tudta kontrollálni magát. A verekedések az anyja miatt felíratott gyógyszerektől voltak, attól lettek dühkezelesi problémái. Anyja bekattant valamiért, és a saját fiát hitte őrültnek, nem hogy magára nézett volna. Mire Ádám is észbe kapott, már késő volt. Elkezdett rá inni, ez pedig mindennek a vesztét okozta. Akkor már saját magát és az életét siratta, hogy hogyan jutott el idáig. Vol egy barátnője, barátai, családja. Aztán egy csapásra széthullott körülötte minden, amit már nem tudott visszaállítani. Sehogyan sem.
Ezért jött ma vissza, hogy Napsit legalább lássa még egyszer, mert öngyilkos akart lenni. Saját magának kívánt egy utolsót, és ez volt az.
Erre pedig összejött mással, a régi barátai is, mindenki utálja.

Nem tudta feldolgozni.

Miközben ezeken gondolkozott, az öngyújtóval játszott, majd lépteket hallva eloltotta azt. Nagy meglepetésére Napsi állt vele szemben.

- Hát te? Mit keresel itt? Azt hittem látni sem akarsz ezek után. Annyi mindent kellene mondanom, annyi mindent elcsesztem, hibáztam. Tudom, sokat. Sokkal többet, mint amit bárkitől én magam is tolerálnék. Csak kérlek hallgass meg - a végét már alig hallhatóan suttogva mondta el, arcát kezébe temetve.

- Hát jó. Igazából én is azon gondolkoztam, hogy legalább beszélnünk kellene. Először azt hittem minden jó, aztán rájöttem, hogy ez még csak nem is a rózsaszín köd, ez csak homályos álomvilág. El akartalak felejteni, ezért mentem bele. Idővel rájöttem, hogy el akar nyomni. Rám erőszakolja az akaratát, és irányítani akar. Nagyon. Ha ellenkezem vele, agresszív. Ha megmondom a véleményem, ami az igazság, akkor megfutamodik előle. Egyszerűen gyerekes. És annyira fáj már.

Ezzel fejezte be a lány a monológját, majd Ádámét is meghallgatta. Leült mellé, vállára hajtotta a fejét, majd csak annyit mondott, hogy megbocsát.
Nem tartott túl sokáig ez a pillanat, mert az ajtó hatalmas erővel kicsapódott, és egy dühös Krisz lépett ki rajta.

- Tényleg őt választod helyettem? Minek hallgatod meg? Megcsalt! Meg azokra a dolgokra nincs mentség! Ne legyél már ekkora barom! - kiabált az előbb említett fiú, szavait Napsinak címezve.
- Tudod mit? Tényleg barom vagyok. De nem miatta, hanem te miattad. Én mindvégig hittem, és te eljátszottál mindent. Az irányításmániáddal is kezdj már valamit! Addig is szia - válaszolt a lány, majd karon fogta Ádámot, felhúzta a földről valamit a fülébe súgva.

A fiú bőszen bólogatott, majd megölelték egymást, és futva eltűntek a sötétségben.

Soha többé nem látta őket senki.