Sunshine

2. Rész, Az ünnepség

Követtem a társaságot.

Egy kis utcán végigbaktattak, majd lefordultak. Aha, az iskola. Egy nem túl szép, de otthonosnak kinéző régi épület hatalmas udvarral, ahol a diákok már gyülekeztek. Március 15-ét ünnepeltük, ez itt sem maradhatott el. Mindenhol kis társaságokban ácsorogtak a lányok és a fiúk, vagy éppen ültek a padokon. Mikor beléptek, leváltam mögülük, és a leghátsó pad szélére ültem, de továbbra is figyeltem őket. Szimpinek tűntek.
Hangosan vihogva mentek, ám egyszer csak elhalkultak. Nem kellett sokat gondolkodnom miért, hiszen rögtön láttam, hogy Ádámék érkeznek. Szóval így állunk, bejönnek nekik. Végignéztem a fiúkon alaposabban, és egyszerre rájöttem miért. Ők voltak A nagybetűs SRÁCOK. Négyen voltak. Egy magas, fekete hajú (ő lehetett a vezér,afféle alfahím), egy magas, szőke szemüveges, egy vörös göndör, és a barna hajú, barna szemű Ádám. Ha az ember tinilányként egyszer végignéz rajtuk, akkor máris le sem tudja majd róluk venni a szemét. Velem is így történt. Ez talán már bennük van, nem a ruha teszi.
Elbambultam.
A következő dolog amit észrevettem az az, hogy felém tartanak. Időközben minden hely megtelt, csak előttem volt szabad a pad, majd már az sem, mivel leültek elém ők.
Miközben épp Petőfi egyik versét szavalták, Ádám levette a zakóját, és vele együtt leesett a jobb karjáról a karkötője. Istenem, még mindig hordja. Nem felejtett el.

10 éve azon a bizonyos nyaraláson, amikor találkoztunk, összebarátkoztunk, majd igazi "kis cuki ovis szerelmesek" lettünk, elloptam a bátyám egyik karkötőjét, és neki adtam. Eseménydús egy hét volt, az biztos. Akkor derült ki, hogy apukám halálos beteg, és betegsége bármikor elragadhatja őt. Ahhoz képest még pontosan 10 évet élt, most februárban halt meg a kórházban. Halála után anyu úgy döntött, hogy kezdjünk új életet, így az ország másik végébe költöztünk. Bevallom, nagyon jót tett a környezetváltozás, az új légkör.

Keresni kezdte a karkötőt, mert nem látta hova esett. Hátrafordult.
-Nem találtál véletlenül egy kark...-itt nézett először a szemembe, és azonnal megakadt. Nem tudta folytatni a mondandóját, annyira meglepődött.
-De, igen, tessék -adtam oda neki. Hirtelen csend állt be, csak az igazgatónő hangja szólt a háttérben, mert időközben az előadás a végéhez közeledett. Ekkorra már a haverjai is érdeklődve néztek hátra, mivel Ádi már hosszú ideje nem fordult vissza, és menni akartak.
-Gyere már -szólt a szőke, miközben felvették a földről a többiek a táskájukat.
-Megyek, egy pillanat. Napsi, én..
-Nem baj, várnak. Majd legközelebb beszélünk, úgyis most jöttem a suliba. Melyik osztály a 9.b?
-Fent, első terem job...-és ezt már nem mondta végig, mert a srácok szó szerint elrángatták.

Míg ezt a felettébb tartalmas beszélgetést emésztgettem magamban, megint észrevettem a lánytársaságot. Most fordult a kocka, ők figyeltek engem. Rájuk mosolyogtam, majd úgy gondoltam, ideje megkeresni az osztálytermet.