Sunshine

10. Rész, Mi van velem?

A korai reggeleken, amikor rajtunk kívül szerintem senki sem volt ébren a városban, találkoztunk. Mindig. Ma sem volt ez másképp.

Az ébresztőm hangjára keltem fel, ami már ijesztően korán, reggel fél ötkor üvöltött teljes hangerővel. Minden nap másra keltem, ma éppen Bruno Mars volt soron, és míg énekeltem, magammal vittem a telefont a konyhába, megreggeliztem, stb....
Mikor legközelebb ránéztem az órára, már fél hatot mutatott. Ideje indulni.

Kiléptem az utcára, ahol akkor még sötét volt, de már csiripeltek a madarak. Szerettem a tavaszt. Legfőképpen mostanában azt imádtam, hogy láthattam mindig a napfelkeltét. És még akkor is van a korai időnek még valami varázsa, mert akkor kezd ébredezni a környék. Az ablakokon át látni, ahogyan egymás után, szinte dominó módjára kapcsolódnak fel a lámpák a különböző háztartásokban. Senki sincs az utcán. Se gyalogos, se autós, se bicikli, se semmi. Ezek alól kivételt tesznek azok, akik leugranak a kisboltokba, pékségekbe reggeliért, és persze én. Ugyanis, mint említve lett, ma is, ugyanúgy mint minden nap, igyekeztem a sarokra, ahol Ádám várt.

Ilyenkor mindig nagyon máshogy viselkedett az általánoshoz képest. Sokkal nyugodtabb, kedvesebb volt, mint amikor a barátaival van, és úgy futunk össze a suliban.
Egy ideje már rengeteget célozgatott. Úgy éreztem, akar valamit, de ez nekem még mindig gyors volt, ám úgy határoztam:nem veszíthetem őt el, legyen. Akkor kezdődtek a találkák.
Figyelmes volt, rengetegszer hozott nekem virágot, amikor megkérdeztem miért, annyit mondott:"mert csak. Miért ne hozhatnék?" Soha egy rossz szót nem tudtam rá szólni. Úgy döntöttem, ma elmegyek vele mégiscsak a mozira, amiről mindenki beszél, és elhívott. Izgatott voltam a délután miatt, ugyanis már nem csak az én barátaim, hanem az ő barátai is folyton azzal szekáltak minket, hogy mikor jövünk már össze. Valljuk be, én is ugyanezt kérdeztem önmagamtól, és nekik is igazuk volt. Most már ideje van ennek.

Azt beszéltük meg, hogy kivételesen nem kísér haza, hanem a helyünkön találkozunk. Mikor odaértem és megláttam, lányos zavar lett rajtam úrrá. Végülis sokszor voltunk már moziban, akkor miért pont most lenne valami olyan?

Igazából, ha megkérdeznék, nem tudnám elmondani, hogy miről szólt a film, mert az egészet végigbeszélgettük, de azért illedelmesen végigültük azt a két órát, majd elsőkként hagytuk el a termet.

Mint mindig, most is felajánlotta, hogy hazakísér, és én, mint mindig, elfogadtam. Akkor már nagyon messze voltunk a barátságtól. Mindketten csak a másikra vártunk, ami elég furcsa volt, de hát egyikőnk sem szokványos.
Afféle végszóként pedig, tipikusan filmbe illően, mikor a házunk elé értünk, megcsókolt.
Megölelt, lebeszéltük a másnap reggelt, majd elment.

Nagyon szerelmes voltam.