Sunshine

18. Rész, Ébredés, Eltűnt?

Másnap reggel magamtól ébredtem fel, majd óvatosan körülnéztem, remélve, hogy a tegnapi csak álom volt. De nem. Még mindig abban a pincében voltam bezárva, még mindig fent volt az emeleten az exem, akinek egy pszichiáterre lenne szüksége megítélésem szerint.

A fiú mellettem még mindig nem mozdult a tegnap esti helyéről, és kezdtem aggódni, hogy felébred-e, vagy a verekedés kihat a szervezetére valahogyan.
Aggódtam érte.
Ha meghal, senkim sem lesz.
Valamint egyedül sokkal nehezebb kijutni.
Nem igazán tudtam semmit.
Ahogy a nevét sem tudtam, sem azt, honnan jött, vagy egyáltalán hány éves.
Ismeretlen volt, mégis nagyon szimpatikus.

              Eközben a nyaralóban

Krisz és Isti keltek fel elsőként, egyik ébresztette a másikat.
- Napsi, jó reggelt - mondta Krisz félálomban, a szemét ki nem nyitva, arrafelé, ahol az éjjel még a lány szorosan mellette aludt. Miután nem hallott választ, meg akarta pöckölni, de a levegőt érte csak. Furcsát érzett, ezért kinyitotta szemeit.

Akkor tudatosult benne, hogy valami nincs rendben.

- Napsiiii merre vagy? - hívogatta először kedvesen, majd amikor erre sem kapott választ, aggódni kezdett. Ugyanis közben Isti is felébredt, és a lányt kereste ugyanúgy. Ám ő sem találta meg.

- Te láttad?
-  Nem, sehol. Baszki, Krisz, annyira rossz előérzetem van. De előtte még nézzük meg a boltban is, hátha csak lement ennivalóért.
- Menjünk.

Mire visszaértek, már a többiek is Napsit keresték, eredménytelenül.

- Figyeljetek, szerintem eltűnt - mondta ki a rettegett mondatot Zselyke. Bár mindenki ezt sejtette, nem merték kimondani.
Hogy történhetett?-gondolták magukban.

A lányok kimentek az utcára kérdezősködni Napsi után, a fiúk pedig bent maradtak. Nem akartak menni sehova sem. Mindegyikőjüknek az volt a gondolataiban, hogy mi lett volna ha.... de nem ébredtek fel, így nem tudtak semmit sem tenni a lányért.

- De mikor vettétek észre, hogy nincs itt? - törte meg a csendet Peti.
- Jó reggelt kívántam neki, de nem válaszolt. Még félálomban voltam, aztán kinyitottam a szemem. Nem feküdt mellettem, de nem csináltam rögtön ügyet, hiszen lehet hogy a mosdóban van, vagy ilyesmi.
- Aztán felébredtem én is, és egyikőnknek se válaszolt - folytatta idegesen Isti, miközben rágyújtott. Nem érdekelte, hogy bent van a házban. Az volt a legkisebb gondja.
- Igazából a többit már ti is tudjátok. Felkeltetek, és nem találtuk. Aztán a lányok sem - folytatta Krisz.

Előző este végig az érzésein gondolkodott Napsival kapcsolatban. Nem tudta eldönteni, mit érez. Abban biztos volt, hogy szereti, de abban már nem, hogy több-e ez a szeretet annál. Szerette, mikor a lány mellette ült; szerette, mikor megölelte őt; szerette, amikor a lány a vállára hajtja a fejét. De akkor is szerette, amikor szomorú volt; voltaképp akkor szerette a legjobban. Nem tudta elhinni, hogy még így is lehet szép, pedig a lány összekuporodva ült a kemény padlón, és szinte rázkódott a sírástól. Mikor megölelte, mindig azt kívánta, ez bárcsak ne érne véget.
Ekkor jött rá, hogy ő többet akar.
Ám a lány még mindig nem tudták merre van, és így elég nehéz szerelmet vallani. Meg aztán félt is, hogy soha többé nem látja viszont, hisz lehet elrabolták.
Ennek a gondolatára megborzongott.

Miután végigpörgette ezeket a fejében, csörtetve megérkeztek a lányok. Nem néztek ki valami jól, látszott rajtuk, hogy rossz hírrel jönnek.

- Én úgy sajnálom fiúk. El se kellett volna jönnünk, akkor talán meg se történt volna..... két fiatal srác járt itt az éjjel, és elvitték... az utcában senki nem látott semmit, de a boltnak a külső kamerája felvette azt a két alakot...

Itt Zselyke arca már könnyes volt, nem bírt tovább beszélni. Barátja megölelte, és megnyugtatásképp a haját simogatta. A többi lányok ugyanígy tettek, mindegyikük pityergett.