Egy idol testvére vagyok! /BTS ff./

1. Titkok

Reggel az ébresztőmre ébredtem. Nem valami jó érzés. Hallottam, hogy anya már lent csinálja a reggelimet. Apa biztos már elment dolgozni.

Gyorsan kerestem valamilyen ruhát és a hajamat pedig kiengedve hagytam:

Leszaladtam a lépcsőn köszöntem anyámnak. Felvettem a kaját és mentem az iskolába. Útközben valaki megdob egy kővel. Pont a fejemet találta el. Biztos nagyon bátor. ,,Ki ez az állat. Most megverem!" gondoltam magamban. De hátra néztem és Jason volt az.

- Szia! Bocsi a hátadat akartam nem a fejedet. - mondta és megölelt.

- Semmi baj. Ha más valaki lettél volna akkor... - Jason befejezte, mert már ismer. 5 éve vagyunk barátok. Pont ma.

- Megverted volna. Hol van Aria? - körülnézett, mire én is. Nem láttam sehol.

- Nem tudom. Nézd ott integet! - megláttam az iskola előtt.

- Tényleg. Szia Aria! - kiabált oda.

- Szia! - én is ordítottam.

- Sziasztok! Miért jöttetek ilyen későn?- kérdezte mire megöleltem.

- Bocsi későn keltem. - amikor kimondtam épp becsöngettek. Matek órával kezdtük ami unalmas volt. De nagyon. Aria ül mellettem és rajzolgattunk egymás füzetébe. Szerencse, hogy a tanár nem vette észre.

- Végre! -szólt a mellettem lévő Aria. A tanár észrevette, de nem szólt semmit csak tovább pakolt. Aria pedig szaladt ki a teremből. Én meg futottam utána. Jason pedig pakolt össze és jött utánunk. Aria egyenesen az udvarra futott. Megállt és megkérdezte:

- Ha lesz valami akkor nyugodtan hibáztass engem. - közben utolért minket Jason.

- Mi? Nem. Úgyis mindenki ezt gondolja a matek óráról. - mondtam megnyugtatóan.
Aria lassabban vette a levegőt és már mentünk is a következő órára.

Végre kicsöngettek az utolsó órámról. Jason szokott hazakísérni. Most is elkísért, de elég furán viselkedett.

- Igazából miért jöttetek Amerikába? - folyton ezt kérdezi, de még én sem tudom pontosan.

- Miért? Történt ott valami? Nekem elmondhatod! - mondta és végre hazaértem. Jó Jasonnel lenni, de csak akkor ha nem kérdezget a múltamról.

- Szia! - elköszöntem és ő is.

Bementem és apa meg anya beszélgettek. Otthon koreaiul szoktunk beszélgetni az iskolában és a munkahelyen természetesen angolul.

Apa este szokott hazaérni. Közben nézték a tv-t. Amiben a koreai verseny volt. Mindig velem megnézik, de nem mondanak véleményt. Köszöntem, mire megfordultak és ők is üdvözöltek.

- Milyen volt a suli? - kérdezte anya. Megrántottam a vállam és már ő is tudta mire gondolok.

- Anya tudod 4 hónap múlva itt lesz az érettségi. És a szalagavató... - mondtam mire mind a ketten bólintottak, hogy folytassam. Már egy ideje ezt kérdezik, hogy mit kérek. Eddig még nem döntöttem el. De most már nem bírom ki.

- Hol van a másik testvérem? - összenéztek és a tekintetükből le lehetett olvasni, hogy nem fogják elmondani.

- Kicsim, ezt már megbeszéltük. - mondta és állt fel a helyéről.

- Nem anya, nem beszéltük meg. - mondtam és már előttem állt. Belenézett a szemeimbe.

Megfogta a csuklóm és odahúzott a kanapéhoz. Leültünk és apa már közbe is szólt.

- Ji Song! Ez nem a kedvenc bandád? - nem is kérdezte hanem mondta, mintha tudná. Pedig csak egyszer mutattam meg neki.

- De igen. BTS! - kiabáltam. Anyáék is itt maradtak. De nem mondták meg.

- BTS! - apa is kiabált egyet. - És... Ki a kedvenced? - de ezt már nem angolul, hanem koreaiul kérdezte. Persze megértettem.

- Nekem J-Hope de a többiek is. - egy kicsit szomorúan, de mosolyogva nézett a tv-re.

Nagyon jól mozogtak. Tetszett. A szüleimnek is. Nem értem őket. Amikor megmutattam a tagokat egyből tetszett nekik. De most amikor táncoltak anya elkezdett könnyezni. Mi történt vele? Előjött egy régi emléke? Vagy mi?

- Anya! Mi a baj? Miért sírsz? - megkopogtattam a vállát. Egyből rám pillantott, de nem válaszolt semmit. Kiment a konyhába.

- Apa! - közben apa ráakadt a tv-re. Most miért ilyen furák?

-Igen? - gyorsan válaszolt, de nem nézett rám.

- Mi van anyával? - kérdeztem mire egy nagy levegőt vett.

- Semmi. Csak a munka. Tudod. - nem nézett rám. Apa hazudott nekem. Láttam rajta. Nem jó érzés.

- Aha. Értem. Felmegyek a szobámba. - mondtam és már indultam is fel.

Gyorsan visszafutottam hallgatózni.
,,Majdnem lebuktunk. Nem bírok hallgatni róla. Nem mondjuk el neki?" Anya mondta de apa rázta a fejét. ,,Nem. Érte tesszük, hogy megvédjük."
Ahogy kimondta a padló alattam nyikorgott és meghallották. Visszafutottam a szobámba.
Beraktam egy zenét az a Black Pink Boombayah volt és lefeküdtem az ágyamra két könyvvel a kezemben.

- Mit csinálsz? - nyitott be a szobámba.

- Épp olvasok. Miért? - nem is igaz. Csak gyorsan odakaptam egy könyvet és kinyitottam valahol.

- Semmi. A hétvégén nem leszünk itthon. Elmegyünk kettesben lenni egy kicsit. Ugye nem gond? - örültem neki, legalább átnézhetem a holmikat a padláson, mert oda nem engednek fel. Nem vagyok olyan kutakodó típus, de ha nem mondanak semmit, akkor nekem kell kiderítenem.

- Oké.

- Áthívhatod akkor a barátnődet. Hogy is hívják?

- Aria. Jason-t is áthívhatom? Legalább lesz valaki aki vigyáz ránk. - mondtam és odavágtam neki a boci szemű nézést. Tudni kell, hogy apa nem tud neki ellenállni.

- Persze. - mondta és kilépett a szobámból.

Becsukta az ajtót és én rohantam a telefonomhoz. A csoportba írtam és egyből válaszoltak, hogy rendben. Anya felkiabált, hogy kész a vacsora. Leszaladtam. Eléggé életveszélyesen.

- Ji Song! Mondtam már, hogy ne így gyere le. A végén össze tőröd magad! - kiabált rám anya.

- Oké. - lehajtott fejjel odaültem az asztalhoz.

Megettük a vacsorát és elköszöntem tőlük. Felfutottam a szobámba, persze életveszélyes mozdulatokkal és magam után bezártam az ajtót. Bementem a saját fürdőszobámba. Nem nagy a fürdő épp elég nekem. Lezuhanyoztam és mentem lefeküdni. Egy darabig zenét hallgattam. Lassan elnyomott az álom.

Annyeong!

Ez a rész kicsit rövid lett, de a többi hosszabb lesz.

Ha tetszik, akkor vote-olj! 😁😉