Egy koreai lány kint él Amerikában. 14 évesen költöztek ki, de nem tudja, hogy miért. (Csak annyit tud, hogy van egy testvére, akit még 6 éves korában elvittek, ezért csak homályos emlékei maradtak meg.) A szülei nem árulják el neki. Számára ez egy...
A lány megállt. Nem mozgott, szerintem elájult. Vagy? Vagy meghalt?!...Nem! Az nem lehet!
- Jin! Jin! - ordibált nekem valaki.
- Hm? - hümmögtem egyet.
- Segíts megemelni a húgodat. - ránéztem aztán vissza a mentősökre és utána a szenvedő lányra.
Vékony testét megfogtam és átraktam a mellette lévő hordozó ágyra. Remélem minden rendben lesz!
Ji Song pov.
- Jin! Nyugodj meg! Fel fog ébredni!
- Ez a második alkalom, hogy behoztuk ide! - idegeskedett Jin.
- Jól vagyok! - motyogtam halkan és kicsit rekedtesen. Felültem az ágyon és körbe néztem. Kettő nagy ablak, mellettem egy kis szekrény aztán egy szék. A kórházban vagyok! A fiúk érdeklődve és mosolyogva figyeltek engem. - Mi a bajom pontosan?
- Még nem tudjuk. Az orvos most vizsgálja az adataidat. Remélem semmi komoly. - nyugodtan közölte a tényeket a rózsaszín hajú fiú.
J-Hope elkezdett nevettetni minket ami nagyon jól esett. Még Jin-t is sikerült vidámabb területre terelni. Az én mosolyom már majdnem kiesett a helyéről. Nagyon megkedveltem Hobi-t! Nem is kicsit! Mindig megment, amilyen szerencsétlen vagyok mindig valamilyen problémába keveredem. Ahogy nevetett az nagyon jól esik. Kedvességének tényleg nincs határa. A videókban teljesen más arcát lehet látni, mint élőben veled szemben, átölelve. Karjai közt biztonságban érzem magam. Arca hibátlan, szája alsó részét időnként beharapja vagy akár végig nyalja kiszáradt párnáit, ami nagyon aranyosan mutatkozik. Amikor nevet a szemeit össze húzza és így még aranyosabbá teszi az így is aranyos arcát. Haja tökéletesen belőve. Smink nincs nagyon rajta, de szerintem természetesen szebb. Hosszúkás arca rendesen kiemeli férfias vonásait. Fülében nincs fülbevaló, sőt, nincs is kilyukasztva neki. Miért gondolok ilyeneket? Sőt, miért gondolkozok Róla? Nem tudok tovább ezen aszalódni, mert bejött az orvos. Arcáról nem tudtam kivenni, hogy baj van, vagy nem. Valamikor Hobi is ilyen. Várjunk mi? Már megint Hobi?
- Semmi komoly uram! Nem kell ennyira aggódnia! - nyugtatta az épp ájuló Jin-t. - Tegnapi nap nem evett semmit. Ezért volt az ájulás. Legközelebb többet egyen kisasszony! - ezúttal felém fordult és úgy mondta a doktor.
- Ige, persze. Most már elmehetek?
- Ha most haza megy és eszik! Csak akkor mehet! - emelte fel a mutató ujját figyelmetetésképp.
- Ne aggódjon az meglesz! - válaszolt helyettem az anyukám.
- Rendben! Akkor viszontlátásra! - rázott kezet apukámmal és anyámmal.
- Na fiúk és Ji Song! Irány haza enni! - mondták a szüleim egyszerre.
Segítettek felállni és aztán mentünk az autó irányába. Közben pár szúrós tekintettel találkoztam. Az egyik Hobi-é és a másik Jin-é volt. Az autóban csak azt hallgattam, hogy mostantól figyelik az étkezésemet, szintén mindenkiét. Hazaérve Aria és Jason aggódó egyben éhes szemekkel találkoztam. Az éhesség biztos az miatt amint beléptem láttam az asztalt amin nagyon sok finomság sorakozott.
- Ji Song! Menj és egyél! - a hátam mögül mondta az apám.
Lassan oda sétáltam a kirakott ételekhez és elkezdtem falatozni.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
