Egy koreai lány kint él Amerikában. 14 évesen költöztek ki, de nem tudja, hogy miért. (Csak annyit tud, hogy van egy testvére, akit még 6 éves korában elvittek, ezért csak homályos emlékei maradtak meg.) A szülei nem árulják el neki. Számára ez egy...
Most mondjam el a dolgot Ji Song-nak, vagy várjak még vele? De minek várjak? Nem tudom! Annyira sok érzelem szalad át a testemen, hogy nem is tudom megszámolni. Az egyik az biztos, hogy szerelmes vagyok. Szerintem mindenki tudja, hogy kibe. Lehet Ji is tudja! Ja igen, a becézés, mostantól az új szerelmemet hamarosan barátnőmet, ha nem vagyok félős akkor megmondom neki, az érzéseimet iránta és akkor már ténylegesen a barátnőm lesz. Senki nem nézhet rá, senkivel nem flörtölhet és nem is beszélhet, senki nem érintheti a selymes haját csak én, senki nem csókolhatja meg csakis én... Ezek a barátnőm szabályai, de azért majd neki is elmondom, hogy tudjon róla.
Várjunk! Az igazgatóval és a menedzserrel is kell erről beszélnem, engedélyt kapni, hogy szabad-e ezt. Már csak egy év van hátra, de én addig nem fogom kibírni nélküle. Mi lesz velem?
Ahogy elmerültem gondolataimban, hogy mit is fogok csinálni, addigra készen is lettem mindennel és még van egy óránk, hogy odaérjünk meg hasonló fontos dolgok.
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
Szemem sarkából kiszedve a hajamat indultam meg a táncpartnerem szobája felé, ahol igen nagy hangzavar volt. Hajszárító, épp akkor leesett palackok, sietős léptek és sok hasonló dolgok. Benyitottam és ott ült a székben és a kezében egy nagyobb könyvet fogott és olvasta a betűket. Mély levegőt próbáltam venni, és lenyugtattam magam. Szivem szerint oda rohantam volna hozzá és megölelném azt az aprócska testét.
Ahogy beléptem Ji nem vette észre,de sokan kérdően és furcsán néztek engem.
- Szia Hoseok! Milyen jól nézel ki! Látom készen vagy. - nézett végig rajtam az anyjuk.
- Igen. Maguk készen vannak?.. Öhmm....Bocsánat! Elfelejtettem. - kértem elnézést.
- Semmi baj. Ahogy neked jó úgy szólíts. - rakta kezét a vállamra, hogy megnyugtasson. Vettem egy mélyebb lélegzetet, ahogy rápillantottam egyetlenemre. - Igen készen vagyunk! - levette kezét és indult meg Ji Song -hoz.
Ji rám nézett és egy mosoly ült arcára, ahogy nekem is. Vettem egy reszketeg mély levegőt és közeledtem felé. Ahogy róttam a távolságot közöttünk ő felállt a székéből és lehajtotta a fejét. Megálltam előtte, úgy, hogy talán egy lapot lehetett közénk berakni, de még annyit sem. Lenéztem rá és elmosolyodtam aranyosságán.
- Nagyon csinos vagy! - dícsértem meg gyönyörűségét.
Ő még mindig lehajtott fejjel és elpirulva cikázta a padlót a szemeivel.
Ji Song pov.
Nem tudtam a szemébe nézni zavaromban. Csak a szoknyám alját néztem és próbáltam nem elsírni magam a félelmemtől, amit a sok izgulás váltott ki és Hoseok közelségétől. Nem fogom bírni, ha hamarosan nem mondom el, mert bele őrülők, hogy nem érinthetem puha haját, ami mindig pontosan van beállítva, még ha akkor ébredt fel. Nagyon oda figyel megjelenésére és ezt szeretem benne.
- Ji Song! - sóhajtotta nevem, ahogy levegőt vett. - El kell, hogy mondjam... - kezét állam alá tette és lassan emelte fel fejem, hogy elvesszek íriszeiben. Feje egyre jobban közelít az én kicsi arcomhoz. Csak pár centire voltunk egymástól. Gyomromban a sokaktól hallott pillangók jelentek meg és automatikusan szemeim leereszkedtek, mert csók lett volna. És nem történt meg. Vártam, de semmi. Kinyitottam szemeim és csak egy erős fényt láttam, meg ahogy a fotós akit megkértünk az ünnepség megörökítéséhez kiáltott egyet és mind a ketten oda figyeltünk.
- Csíz! - kattant és nagy fény lett, amit vakunak hívnak és kész is lett a fotó, ahogy Hobi fogja az állam és arca vészesen közel az enyémhez. - Gyönyörű! Jól néztek ki egymás mellett. - azzal elment.
Egy kicsit haragudtam a fotósunkra, mert megzavart minket, de közben örültem is. Ahogy közeledett felém úgy éreztem ő is ugynazt érzi, mint én. Ő kezdeményezett és sikerült is volna.
*Szalagavató ünnepség vége, hazafele*
Kész! Kipurcantam! Szerencse, hogy végre itt az autóban leültem, mert ha pár perc múlva nem ülök le, akkor ott helyben fogok. Elfáradtam. Nagyon meglepődtem, mert nen estem el, nem felejtettem el a lépéseket, jó egyszer kezdésnél majdnem elfelejtettem, mert megijedtem a tömeg miatt, de Hoseok segített legyőzni ijedtségemet, félelmemet. Bíztam benne és mindig is bízni fogok benne, mert tudom, hogy tud rám vigyázni. Ahogy táncoltunk, úgy éreztem csak mi ketten létezünk.
- Ügyesek voltatok! - szólt hátra a volán mögül Jin.
- Igen...öhmm.. - válaszolt helyettem Hoseok, de láttam az arcán, hogy még akar valamit mondani, ezért nem szóltam közbe.
- Mi az Hobi? - rázta meg a vállát Tae és elnevette magát. - Nem jutsz szóhoz? - nevetett már mindenki.
Úgy éreztem pirosodik a fejem, de egyáltalán nem értettem meg magam, hogy miért. Ez is egy olyan jelenség bennem, amit nem tudok megérteni, vagy megmagyarázni. Éreztem J-Hope tekintetét rajtam, de nem mertem oda nézni, mi van, ha elveszek benne és nem ébredek fel?
A további időben nem történt semmi, nevettünk. Ho szemébe azóta sem néztem bele. Mindig eltakartam a szemem vagy épp a ruhámat kezdtem gyűrőgetni idegességemben, amit kis idő után abba hagytam, mert még rajtam lesz egy darabig és nem nézne ki jól, ha félig gyűrött lenne.
- Gyere segítek! - fogta meg a szoknyám alját Jimin és segített kiszállni a kocsiból. Bele kapaszkodtam vállába és lassan, de biztonságosan kiemelt onnan.
- Köszönöm! - mondtam neki, amikor talara érkezett a lábam.
- Nem nehéz ebben menni? - nevetett egyett és sétáltunk a ház irányába.
- Nem. - kuncogtam el magam.
- Én biztosan nem venném fel. - nevette el magát ő is és nevetve léptünk be a házba.
J-Hope pov.
Rájöttem, hogy féltékeny vagyok mindenkire, aki beszélget Ji-vel. De miért? Ahogy láttam ma jól szórakozni a fiúkkal egyből görcsbe rándult a gyomrom és féltékeny lettem. Azt akarom, hogy csakis én tegyem őt boldoggá, az én vicceimen nevessen, az én érintéseimtől legyen boldog...
- Hobi! Hobi! - kalimpál előttem Ji. Arca piros volt, biztos a fáradtságtól, szemei gyönyörűek voltak, ahogy a fény csíkok rávilágítottak.
- Mondanom kell valamit! - nagyot nyeltem. Vajon mit akarhat? Ha ő elmondta, akkor nekem is kell mondanom valamit. Most már nem tartogathatom magamban az érzéseimet!
- Én is szeretnék mondani valamit! - egy kicsit arrébb mentünk, hogy ne legyünk a középpontban.
A szobáink folyosójára lépkedtünk, közben mély levegőket vettem. A gyomromban pillangó alakú furcsa lények jelentek meg. Elkezdtem izzadni és próbáltam nem látványosan. Újra egy mélyebb levegőt vettem és megálltunk egymással szemben. Rám nézett és egy halvány mosoly jelent meg arcán. Hoseok! Muszáj megtenned, itt és most! Nem hagyhatod, hogy valaki el vegye előled! Hajrá!
Sziasztok!
Próbálok sietni a részekkel és remélem tetszik is. Ha tetszik vote! 😘😘 Hogy tetszik a MIC Drop?
