Egy idol testvére vagyok! /BTS ff./

12. Problémák

Ji Song pedig közelebb jött és velem szemben leült a kis fotelra. Barna szemeiben elvesztem. Alsó ajkát beharapta, ami belőlem egy rándulást váltott ki. Kezeit combjára helyezte és úgy szemezett velem.

- Hobi! Mit akartál mondani? - emlékeztetett a gyönyörű hangjával és visszahívott a Földre.

- Majd holnap elmondom. Most már késő van. Jó éjt! - azzal felfutottam a szobámba. Utánam jött Ji Song és elment a saját szobájába, ahol még mindig nevetgéltek a tagok és az új emberek.

**Szombat**

Ji Song pov.

Iszonyatosan fájt a fejem és szédülök. Nem tudom, hogy miért. Rá néztem az órára és fél kilenc volt. Lebattyogtam a lépcsőn és mindenki rám szegezte tekintetét. Aria és Jason még aludt. Biztos az idő eltolódás miatt.

- Jó reggelt! - köszöntem kómásan.

- Jó reggelt! - mondták egyszerre.

- Ji Song! Baj van? - nézett rám kérdően és aggódóan Jimin.

- Nem. Minden rendben. - mosolyt erőltettem az arcomra és határozottan válaszoltam.

Ahogy megyek a pulthoz egy nagy fej fájás kísért és egy röpke szédülés, ami miatt lecsukódtak a szemeim és a a lábaim is össze estem a nagy fájdalom miatt, így a földre zuhantam.

**8 órával később**

- Aggódok érte! - szólt egy férfi hang. Nem tudtam azonosítani.

- Én is és mindenki. - szólalt meg egy újabb.

- Mi van, ha nem ébred fel?

- Jin! Ne aggódj! Fel fog ébredni! - mondta Jimin. Most már tudom. Jin! Itt van!

Lassan kezdtem kinyitni a szempilláim. Egy éles fény miatt nem láttam az embereket, így felültem az ágyon. De nagyon rossz ötlet volt. Ahogy felkeltem egy órási fájdalom nyílalt a fejembe, így vissza estem az eredeti pozíciómba csak egy kis fájdalommal együtt.

- Jin! Felébredt! - kiabált Jimin.

Nem értem. Hol vagyok? És miért?

- Ji Song! - jött oda Jin és szorosan megölelt.

- Hol vagyok? - néztem körbe, de nem értettem semmit.

- A kórházban vagy. Elájultál és a pult szélébe beverted a fejed ami a homlokodnál felszakadt, ezért össze varrták. - mesélte el a történteket.

Megfogtam az említett pontot, ami hirtelen nagyon fájt. Jin csak boldogan nézett rám. Azért boldog, mert bevertem a fejem? Vagy miért? Nem foglalkoztam a hatalmasra nyúlt szájával inkább tovább tanulmányoztam a sebesült bőrömet.

-------------

- Óvatosan! - mondta Jin és megfogta a kezem.

- Köszönöm! - bólintást kaptam válaszul.

Egy kicsit nehezen szálltam ki a kocsiból, mert még mindig fájt a fejem. Nem is kicsit, nagyon!

Szép lassan lépkedtünk a ház felé. Beérve mindenki ott volt a nappaliban. Leültem én is a többiekhez.

- Hogy vagy? - kérdezte Hobi aggódóan.

- Még fáj a fejem, de semmi gond.

- Hogy történhetett? - szállt be az aggodalomba Kookie is.

- Az orvosok még nem tudják,de hamarosan meg lesz az eredmény. - magyarázta Jin.

- Ilyet még nem hallottam! - tárta szét a kezét az anyám. - Hogy lehet az, hogy az orvosok nem tudják, hogy mi a baja. - idegeskedett tovább, így felhúzva mindenkit.