Another Me

Tűz és víz

Amikor két abszolút ellentét találkozik, annak két végkimenetele lehet:
Egy: Kezdeti ellenségeskedés, majd ez átcsap valami durvábba. Veszekedés, üvöltözés, gyűlölet....Szóval katasztrófa.
Kettő: Érvényesül az ,,Ellentétek vonzzák egymást" törvény és ebből a két emberből épp a differencia miatt lesz jó barát, vagy akár több is.

Egy gyönyörű, napütéses délelőtt, Jessie a konyhapulton ülve iszogatta forró teáját a kedvenc piros bögréjéből. Hajának első tincseit kontyba fogta hátul, az egész lány valahogy kipihentebbnek tűnt. Nem is véletlenül, hiszen ma, csak délután négytől volt edzése. Nem lett volna kötelező elmennie, sőt ő volt az egyetlen, aki oda is eljárt, de mindenképp be akart kerülni a vöröscipős balerinák közé. Nem szalaszthatta el ezt a hatalmas lehetőséget. Ezekhez hasonló gondolatokkal a fejében indult a szobájába, hogy felöltözzön. Előkapott egy sötétkék farmert, halvány rózsaszínű pólót, melyen fehér felirat hirdette: ,,I Love Dance!". Ehhez fekapott még egy, a pólónál kicsit sötétebb árnyalatú kardigánt, melynek ujjai kicsit a kézfejére lógtak és a vászoncipőjét. Telefonját a farzsebébe rakta, összepakolta az edzőcuccát, a dpssziéit, melyekben a tchnikai leírásos papírjait tartotta, kézbekapta, aztán bezárta a lakást. Kisétált a Central Parkba. A kedvenc helyére battyogott, majd törökülésben elhelyezkedett a padon. Fejhallgatójának csatlakozóját mp3 lejátszójába dugta, majd a fejére helyezte és elimdította a kedvenc darabját. Lehunyta a szemét és teljes mértékben átadta magát a komolyzenének. Elképzelte a koreográfia minden egyes apró mozzanatát, a karjai ringatását a levegőben, az ugrásokat, forgásokat. A balett kis örömteli pillanatait. Kizárta a külvilágot, átélte az érzést, melyet a dallam okozott, a tánc nyújtotta biztonságot...
Megzizzent a telefonja.
-Jesszus! Már ennyi az idő?! -kapott észbe -Sietnem kell! -pattant fel, majd vállára kapva a sporttáskát és kezébe véve a dossziékat, megszaporázta lépteit a buszmegálló felé.
Telekézzel várakozott néhány percet, mire a várva várt jármű begördült az utasok elé. Sziszegve kinyílt az ajtó, embertömeg nyomult ki rajta. Jessie nagy nehezen felnyomakodott rá. Szerencsére két megálló után le kellett szállnia. Szapora, nagy lépésekkel, majdhogynem futva haladt az utcán. BUMM! A hatalmas lökés erejétől a lány megtántorodott és fenékre ült. A dosszié kiestek a kezéből, sporttáskája szintén a földön landolt.
-Hé! Nem tudsz vigyázni? -kérdezte felháborodottan a felette álló, magas, barna hajú és szemű fiútól.
-Ne haragudj! Nem figyeltem oda. -nézett a srác bűnbánatos arccal -Tényleg sajnálom!
-Semmi baj... -térdelt fel Jess, összeszedegetni kezdte a dossziékat és a táskát.
-Várj, segítek. -guggolt le a fiú is mosolyogva és a szétszóródott holmik egy részét felkapkodta maga körül -Tessék! -nyújtotta át a lánynak, miután felegyenesedtek.
-Köszi! -küldött felé egy halvány mosolyt a lány.
-Mi a neved? -kérdezte a srác.
-Mennem kell! -búcsúzott el gyorsan Jessie és kikerülve a választ váró fiút, futni kezdett a kapu felé.