Another Me

Két ember, két hangulat

Axel becsukta az ajtót és kabátját a fogasra akasztva beleköszönt a lakás csendjébe. Mivel nem volt válasz, Johnson nem volt otthon. A fiú megszabadult cipőjétől, aztán lomha lépteivel a szobájába ment. Bezárta maga mögött az ajtót és hátát a falnak vetve a földig csúszott. Egyik lábát előre nyújtotta, a másik felhúzva maradt.
-Mindannyiunkra számíthatsz. Mi itt vagyunk neked...- ismételte meg saját szavait elváltoztatott, csúfolódó hangon -Hogy lehetek ilyen hülye?! -szidta magát, fejét a falnak döntve -Gyáva, idióta barom! -szitkozódott hajába túrva -Ott volt az alkalom...és én elszalasztottam... -bámulta a plafont.
Ekközben Jessie kitörő örömmel pakolászott a holnap utáni útra.
-Párizs, jövök!!!! -dúdolta, miközben az éppen aktuálisan szóló számra táncolt oda-vissza a szekrény és a bőrönd között -Keressünk valami csinosat, amit az Estre veszek fel.
Kotorászni kezdett a vállfákról lógó ruhái közt.
-Itt nincs szinte semmi. Basszus! -harapott az alsó ajkába -Akkor holnap vennem kell egyet. -határozta el.
Előkapta farzsebéből a mobilját és tárcsázott.
A telefon megcsörrent Axel mellett, mire a fiú hirtelen felkapta a fejét és a készülék után nyúlt.
-Jessie! -szólt bele megkönnyebbülve.
-Szia! Kérnék egy kis szívességet!
-Bármit! -vigyorodott el a fiú.
-Szóval bármit? -nevetett fel a lány, mire, Ax is elmosolyodott -Tulajdonképpen csak annyi lenne, hogy...mivel holnap után én elutazom, kéne vennem egy olyan ruhát, amiben leégés nélkül mutatkozhatok az ÉPB-n. Szóval meg akartalak kérni, hogy gyere el velem.
-Én?! -mutatott magára hitetlenkedve Axel -Engem akarsz vinni?!
-Miért ne? Számít a véleményed és egyébként sincs senki más.
-Hát ez megnyugtató. -nevette el magát, az izgalom levezetéseképpen a fiú.
-Akkor eljössz?
-El én! -vágta rá a srác, lágy mosolygással.
-Köszönöm! -nevette el magát a lány.
-Veled? Bárhová! A világ végére is.- bizonygatta eltökéltségét Axel.
-Akkor holnap találkozzunk a kávézóban olyan... -gondolodott el Jess- Kilenc körül. Addigra vége az órámnak.
-Oké! -bólintott Ax -Jó éjt!
-Neked is. És mégegyszer köszönöm! -nyomta ki Jess.
Axel abban a pillanatban sokkal könnyedebbnek érezte magát. Jess nem nézte hülyének és holnap is láthatja. Talán majd holnap el tudja neki mondani, ha lesz olyan alkalom.
-Nem ártana gyakorolni. -pattant fel a földről.
A szemben álló hatalmas, forgatható tükör elé lépett. A tükörképét bámulta, miközben elgondolkozva vakargatta a fejét. Mi a fenét mondjon majd a lánynak? Hogy tudná magyarázkodás nélkül tudatni vele, mit érez?
-Jess, nézd én...-kezdte, de elakadt -Nem, ez nem jó...-rázta meg a fejét -Kedves Jessie...Mi?! Ez a huszonegyedik század, nem a középkor! -csapott a homlokára -Baszki! -dörzsölte meg idegesen az állát, majd eszébe jutott valami, mire újra tükörképe szemébe nézett -Jessie. Mióta megismertelek, gyökeresen megváltozott az életem. Már nem érdekel semmi más rajtad és táncon kívül. Tudom, hogy létezik barátság lány és fiú közt. Ez is az volt, egészen addig, amíg nem kezdtem el többet érezni irántad puszta barátságnál. Szeretlek, Jess! -vallott szerelmet a tükörnek.
Elgondolkozott, közben csokibarna szemei ide-oda járt a fal különböző pontjai között, mintha cikázó gondolatait követnék. Ajkai a merengéstől közben enyhén megnyíltak, aztán a padlóra meredt és elvigyorodott.
-Ez az! -suttogta -EZ AZ! -ugrott a magasba boldogan.