A baldachinos franciágyamon szétterülve próbáltam emlékezésre bírni az agyam, de hiába. Nem mellesleg a fáradtság ólomsúllyal nehezedett rám, de több órás forgolódás után sem tudtam elaludni, a suliba menésre pedig még csak gondolni sem bírtam.
A testem valahogy szokatlanul viselkedett, mintha nem is én irányítottam volna. Mindent másnak éreztem, másnak láttam, és idővel kezdtem úgy érezni, megőrültem. Hogy ez ne következzen be ténylegesen, inkább lementem a nappaliba szocializálódni az anyukámmal, és házimunkával próbáltam elterelni a figyelmem, de nem igazán jött össze, mivel szinte minden porszemet el tudtam különíteni, nem beszélve arról, hogy sosem volt még olyan rendetlen a ház.
-Kicsim, minden rendben? - lépett oda hozzám anya zaklatottságomat látva
-Aha. - motyogtam a szemem dörzsölve, hátha elmúlik ez a rémálom
-Mit csináltatok Lisával?
-Fogalmam sincs. Nem emlékszem semmire. - vallottam színt
-Tessék? Drogoztatok?
-Mi? Dehogyis! Csak...nem emlékszem.
-Jaj, édesem, többet kellene pihenned. - vont magához vigasztalón
Hirtelen megszűnt a külvilág, és csak a nyakában verő artériára tudtam koncentrálni, ami édes, szomjoltóval kecsegtetett. Az egész testem égni kezdett a szárazságtól, a szemfogamba fájdalom hasított, és másra sem tudtam gondolni, csak hogy feltépem a nyakát, és kiszabadítom a csörgedező vérét, aztán leesett, hogy az anyámról van szó, és undorodni kezdtem saját magamtól. Minél hamarabb el akartam tűnni a közeléből, mire teljesen váratlanul az utcánk végén találtam magam.
Nem is akartam belegondolni, mégis hogyan sikerült ez, hanem útnak indultam bármerre, csak távol a családomtól, hiszen egészen nyilvánvalóan szörnyeteggé váltam. Csak rohantam és rohantam, nem is néztem, merre. Valami fura késztetés ösztönzött, és tudtam, jó irányba megyek, bár halvány lila gőzöm sem volt, hol fogok kikötni, míg végül egy erdő közepén álltam meg, egy nem éppen kicsi faház előtt. Remélve, hogy válaszokhoz jutok, felsétáltam a tornácra, és csengő híján bekopogtam.
Hallottam odabenntről egy meglepett könyvpuffanást, majd határozott, de óvatos lépteket, pillanatokon belül pedig kitárult az ajtó, és egy húszas éveiben járó férfi bukkant fel mögötte. Vállig érő haja és élénk, levélzöld szeme levett a lábamról, öltönybe bújtatott izmaitól pedig majdnem lebukfenceztem a teraszról. Szerencsére egyáltalán nem volt gáz a helyzet, mivel ő is végigmért engem, csak kicsit sokkal döbbentebben.
-Örülök, hogy ismerős vagyok, mert nekem fogalmam nincs, te ki vagy. - szólaltam meg
-Mit keresel itt? - ráncolta a homlokát
-Nem tudom. Pont ez lenne a baj.
-Megláttak? Követett valaki?
-Azt sem tudom, hol vagyok, ember! Esetleg bemehetnénk? Hideg van idekinn...gondolom. - tettem hozzá suttogva
Egy ideig felváltva bambult rám, és a mögöttem elterülő erdőre, majd hihetetlenül feszülten hátrább lépett, és kitárta előttem az ajtót.
