A nagy tömegben szorosan maga mellett vezetett, de az üres liftben sem távolodott el mellőlem. Ő nem szólt semmit, én pedig nem tudtam, mert félig még mindig a sikátorban haldokoltam. Aaronnak is feltűnhetett, hiszen egész testemben remegtem az éjszakai hidegtől, a jeges fémtől, a nedves ruháimtól, a félelemtől, és mindennek az emlékétől. Általában nem tartott ilyen sokáig visszatérni, de az álomból felriadtam, itt pedig ébren csapott le rám a fenyegetés.
-Sajnálom, amit tettem. Én... nem akartam, de... - a hotelszoba kanapéján kuporogtam, míg Aaron előkutatott egy meleg, pamut pulcsit
-Semmi baj, Joyce. Amúgy sem akartam megvárni, hogy a másik irányba fajuljanak el a dolgok.
-Megmarad? - utaltam Stevere
-Természetesen. Meg kell hogy mondjam, szép munkát végeztél.
-Csak azt akartam, hogy békén hagyjon. - motyogtam
-Tudom. - telepedett mellém -Sajnálom. Amanda után azonnal haza kellett volna mennünk, hiszen jól tudtam, hogy itt vannak.
-Én akartam jönni. - vontam vállat
-De nem ezért!
-Jól éreztem magam.
-Azt láttam. - dühében ökölbe szorította a kezét, ami ha lehetséges, még inkább elfehéredett
-Nem kellene fennakadnod az elmúlt tíz percen.
-Átrakattam a gépünket kora reggelre. - szokás szerint figyelmen kívül hagyta, amit mondtam
-Nem akarok haza menni. - tiltakoztam
-Erről nem nyitok vitát. Már egy ideje nem öltem meg senkit, szeretném, ha ez így is maradna.
-De azért nálad maradhatok? Anya nem lesz túl boldog, mikor hazaérek, és nincs kedvem veszekedni.
-Természetesen akkor mész haza, amikor akarsz, de nekem beszélnem kell az apáddal.
-Talán ha velem jönnél, anya nem akadna ki annyira.
-Eléggé szemtelen voltál a telefonban. - mondta a szemembe
-Ez nem igaz! Nem tehetek róla, hogy bele akar szólni, mi legyen a fontos nekem.
-Jó, én viszont tényleg nem szólhatok bele ebbe. Lefekszem. Ha lehet, ne hagyd el a szobát.
-Mára elég volt az izgalmakból.
-Azt elhiszem. - ezzel elvonult
Nem igazán tudtam, mihez kezdjek. Előbb bekapcsoltam a TVt, de csak váltogattam a csatornákat, így ki is kapcsoltam. A sötétben azonban nem tudtam szabadulni a halálomtól. Szánalmas, hogy folyamatosan ezen kattogok, de az ég szerelmére, megöltek!! Ráadásul a homályba az ember azt lát bele, amit csak szeretne. Egy sikátor. Hideg szél. Hörgés. Egy pár kar. Egy fej nélküli hulla. Éles fájdalom.
Mielőtt mélyebben belemerültem volna, halk léptekkel Aaron szobájához osontam, de hiába voltam csendes, amint beléptem, felébredt.
-Joyce, mi a baj?!?! - teljesen felöltözve, mozdulatlanul feküdt az ágyon, még a szemét sem nyitotta ki, ennek ellenére olyan éber volt, mintha nem is aludt volna, vagy bármit is csinál ilyenkor.
-Semmi. Csak a démonjaim nem eresztenek. - toporogtam az ajtóban
-Igen?
-Nem bánod, ha itt maradok veled?
-Nem. Helyezd magad kényelembe.
Az ágyhoz siettem. Nem a másik szélén terültem el, mint Aaron, de azért nem is másztam rá.
