Aaron megfogadta a tanácsomat a lányával kapcsolatban, tehát minden hétvégén elmentek valahová, csakhogy Aaron nem volt hajlandó nélkülem menni, én pedig szívesen tettem eleget a kérésének, mindenhová elkísértem őket. Anya nem igazán örült neki, ugyanis péntekenként nem jártam suliba. Azonban bármennyire is ellenezte, nem szólt semmit, főleg miután kiderült, Aaron befolyásolta az igazgatót, így semmi hátrányom nem származhatott a dologból. Szerencsétlenségemre nem anya volt az egyetlen, aki nem helyeselte, hogy Aaron sosem hagy otthon. Annie folyamatosan gonosz pillantásokat küldött felém Aaron háta mögött, dehát mit tehettem volna? Aaront semmi pénzért nem utasítanám vissza, ő meg amúgysem menne Annievel sehová.
-Tudod, szerintem Annienek nem tetszik, hogy én mindig láb alatt vagyok. - jegyeztem meg egy délután, mikor Aaron mindenféle ok nélkül várt a suli előtt
-Nem vagy láb alatt.
-Számodra talán nem.
-Nem hagylak egyedül egy teljes hetvégére. - felelte ellentmondást nem tűrően, amivel felkeltette a figyelmem
-Talán valami baj van?
-Nincs. - kerülte a tekintetem
-Aaron, nem hiszem el, hogy még mindig itt tartunk, hogy titkolózol előttem.
-Nem titkolózom.
-Akkor miért is nem hagyhatsz egyedül?
-Nem biztonságos. Túl sok minden történhet három nap alatt. Bár nem kaptam konkrét fenyegetést, de ha valaki keresne, könnyen eljuthatna hozzád. Félek, hogy nem érnék vissza időben, ennyi.
-Nem kellene ennyit aggódnod miattam.
-Nem tudod megvédeni magad.
-Ettől függetlenül nem aggódhatsz folyton miattam. Amúgyis, mire kellenék én nekik.
-Pont az a baj, hogy semmire.
-Ha így folytatod, még a végén Annie öl meg.
-Nem elég erős hozzá. És mint mondtam, nem hagylak egyedül egyetlen hétvégére sem. Szóval, jobb, ha beletörődsz.
-Én szívesen megyek veled, nem erről van szó.
-Azt hittem jól kijöttök Annievel.
-Nem is mondtam, hogy nem. De te sem örülnél, ha húsz év után próbálnád megismerni az apádat, de egy harmadik személy mindig körülöttetek lebzselne.
-Akkor sem változtatom meg a véleményem. Ha nem akarsz utazni többet, otthon maradunk.
-Én szeretnék, csak...
-Ne aggodalmaskodj feleslegesen.
-Aha, mondod ezt te.
-Nekem van okom rá.
-Jó, hagyjuk, nem számít. - adtam fel
Ami engem és Aaront illet, hát... mondjuk, hogy bonyolult. Az első pár utazásunk alkalmával külön szobát foglalt nekem, de mindig mellette kötöttem ki, mivel nem éreztem jól magam az idegen helyeken, legalábbis egyedül nem. Így hamarosan már nem törte magát azon, hogy megpróbáljon külön helyiségbe száműzni, de hogy őszinte legyek, nem igazán látszott rajta, hogy ez zavarná, sőt. Továbbá, mindig odafigyelt rám, kikérte a véleményem, hogy hová menjünk legközelebb, eljutottunk az öleléssel köszönésig, amit egyáltalán nem muszájból tett, de nem csókolt meg újra, még a lehetőséget is messziről kerülte. Ráadásul ha kettőnkre terelődött volna a téma, lelépett valami gyerekes ürüggyel, vagy egyszerűen csak megvárta míg feladom, hogy szóra bírjam.
A következő alkalommal Aaron szülőföldjére utaztunk, hogy Annie megismerje a gyökereit.
Míg Aaron a közelben volt, nem volt gond. A probléma akkor kezdődött, mikor kijelentette, dolga van, és én addig menjek el körbenézni Annievel. Teljesen mintha nem is figyelt volna arra, amit nemrégiben pofáztam neki, de egy erőltetett mosoly kíséretében mindketten elhagytuk a szállásunkat még Aaron előtt.
