A másnap sem telhetett volna csodálatosabban. Aaron tisztában volt azzal, hogy nem akarok csak a barátja lenni, amit bár tagad, és elvárja, hogy én is így tegyek, egy szóval sem mondta, hogy ő máshogy lenne ezzel. Tehát nem volt más dolgom, mint élvezni a kirándulást, és gyönyörködni a látványban, meg természetesen Aaronban.
Ami azt illeti, a kevésbé népszerű helyeket kerestük fel, amikről Aaron állította, hogy sokkal jobbak, mint a felkapott fénybombák, az ő szavaival élve, és igaza is lett. Azonban az állatkert volt a kedvencem, ahová zárás után lopakodtunk be, és Aaron még a biztonsági kamerákat is megbütykölte.
A nap levezetéseként beültünk egy kaszinóba, ahol előbb elvertem Aaron vagyonának egy részét, majd ő szépen lassan visszanyerte. Hiába mondtam neki, hogy nem értek a szerencsejátékokhoz, ő mindenképpen meg akart tanítani pókerezni, de talán nem Vegasban kellett volna ezt eltökélni.
A pókerasztalnál az összes hely foglalt volt, így szorosan Aaron mellett álltam, főleg, hogy felettébb zavart a tömeg. Egy a húszas éveiben járó fiatalember folyamatosan ott téblábolt körülöttünk, és ahányszor elment mögöttem, rácsapott a fenekemre. Nem szóltam rá, és Aaronnak sem említettem, mert azt reméltem, leesik neki, hogy nem érdekel, és abbahagyja, de nem így lett. Mikor negyedszer is próbálkozott, Aaron zavartalanul hátranyúlt, és a srác csuklóját a könyökéhez hajlította mielőtt hozzám érhetett volna. A továbbiakban Aaron nem vette el a karját a derekamról, így kénytelen volt egy kézzel játszani, minek következtében engem utasítgatott, melyik kártyával mit csináljak.
-Van pár alak, aki le sem veszi rólad a szemét. Vagy tetszel nekik, amit meg tudnék érteni, vagy akarnak tőled valamit. Ha engem kérdezel, a kettő nem zárja ki egymást. - motyogtam az észrevételemet olyan halkan, hogy csak Aaron hallhatta vámpír hallásának köszönhetően
-Tudom. - sóhajtott -De egyáltalán nem a szimpátiáról van szó.
-Hmm... sejtettem.
-Nem igazán jó fiúk, Joyce. - alig észrevehetően, de közelebb vont magához
-Igen, ezt is sejtettem.
-Valahogy fel kellene jutnod a lakosztályunkba.
-Tudják, hogy mi vagy?
-Nem, egyszerű bűnözők.
-Tehát emberek?
-Igen, de ez nem jelent semmit. Ha belesodródsz, neked nem tudnak ártani, ezzel tisztában vagyok, viszont eljuthatnak a családodhoz.
-Mit javasolsz? - érdeklődtem lélegzet visszafojtva
-Mindjárt kitalálok valamit, addig tégy úgy, mintha minden rendben lenne.
Elkezdtem játszani a hajával, hogy azt hidjék, Aaron alkalmi partnere vagyok, nem egy közelebbi ismerőse, akire érdemes lenne időt pazarolni.
-Indulj el a kijárat felé, és közben próbálj meg flörtölni pár pasival, mintha... - nem tudta kifejezni magát, vagy csak nem akarta
-Kurva lennék? - segítettem be
-Az túl erős kifejezés, de valahogy úgy. Ha megállítana valaki, és rólam, vagy rólunk kérdezne, mond azt, kissé felháborodottan, hogy órákat pazaroltál rám, ugyanis meggondoltam magam, és hűséges szeretnék maradni a barátnőmhöz. - mit mondhatnék, eléggé egy rugóra járt az agyunk
-És ha kijutottam?
-Menj a szobába, és zárd magadra az ajót.
-És veled mi lesz? - aggodalmaskodtam
-Valószínűleg semmi. Ha fontos lennék nekik, már elhurcoltak volna.
-Seggfej!! - hurrogtam le, majd szétszórtam a kártyáit az asztalon, és elindultam a kijelölt irányba. Az egyik izomagy meg is indult felém, de sikerült kijutnom a kaszinóból, át a szállodába - a hotelhez tartozott a kaszinó, ami az egész földszintet elfoglalta.
Már éppen beszállni készültem a liftbe, amikor az öltönyös megragadta a karom, és láttatni engedte a pisztolyát, ami az oldalánál pihent.
-Miben segíthetek? - tettem úgy, mintha a fegyver megrémisztett volna
Igazság szerint, soha nem történt még velem semmi izgalmas, a halálomat leszámítva, így olyan izgatott lettem, hogy rettegni is elfelejtettem, dehát... nem nagyon tudtak ártani nekem.
-Legfőképp kussolj! - mordult rám fura akcentussal, amit leginkább orosznak mondanék
A kaszinó felé vonszolt, ahol egy "Biztonsági Szolgálat" feliratú ajtón keresztül egy hosszú, gyéren megvilágított folyosóra jutottunk. A kísérőm balról a negyedik ajtón kopogtatott be, ami haladéktalanul feltárult előttünk. Odabenn semmi kellemes nem fogadott, Aaron egy fa karosszékben ült, és két verőlegény próbálta szóra bírni, vagy csak úgy szórakoztak. A helyiség túlsó végében egy mahagóni íróasztal mögött foglalta el a helyét egy kopasz, tömzsi, öltönyös alak, aki nyilván felelős volt mindezért.
-Nos, üdvözlöm kisasszony! Foglaljon helyet. - mutatott mézesmázosan az Aaron melletti ülőalkalmatosságra
-Köszönöm, jobb nekem állva. - méregettem bizonytalanul
-Steve!!
Erre az egyik izomagy embere a székhez lökdösött, és lenyomott rá.
-Igazán udvarias! - panaszkodtam
-Valami probléma van? - kérdezte fennhangon a Főnök
-Á, dehogyis, csak nem láttam még egy ilyen modortalan bagázst.
-Joyce, ne!! - figyelmeztetett Aaron, de már késő volt, ugyanis a Főnök egy intésére Steve keze csattant az arcomon
Aaron nagyon dühösnek tűnt, de nem tehetett semmit, muszáj volt embernek látszania. Az ütést szinte nem is éreztem, mégis el kellett játszanom a megszeppent kislányt.
-Szóval, most, hogy minden a helyén, beszéljünk Kailyról.
-Ezerszer mondtam már, hogy semmi közöm hozzá.
-Veled látták utoljára.
-Ez nem jelent semmit.
-Hát jó. Én nem akartam ezt, de nem hagysz más választást. Steve!
Steve a hajamnál fogva rángatott közelebb a Főnökhöz, és egy igazán gondosan megmunkált markolatú tőrt szegezett a nyakamhoz. Kétségbeesetten néztem Aaron felé, ugyanis pánikroham kerülgetett, mivel a tőr hideg, fémes érintése emlékeket ásott elő. Még mindig nem állt össze teljesen a kép a halálom estéjéről. A részletek álmomban szoktak kísérteni, ezért fel is hagytam az alvással, így más-más élethelyzetben kellett utat törniük maguknak, mint például ez a mostani. A Főnök Aaront faggadta, de én csak a fém neszezésére tudtam figyelni a bőrömön. Aztán már képtelen voltam irányítani a történéseket.
Három ember. Három kés. Hideg penge. Éles fájdalom. Ragadós vér. Az én vérem. Kemény aszfalt. Félelem. Rettegés. Melegség. Halál.
Aaron látta, mi következik. Az agyam elborult, hátracsavartam Steve kezét, és a nyakába mélyesztettem tűhegyes fogaim. Aaron lerázta magáról a nehézfiúkat, ellökte az útban lévő, dermedt Főnököt, majd gyengéden leszedett Steveről, mielőtt megöltem volna. Az ajtó melletti falnak döntött, majd elvette az egyik "biztonságiőrtől" a fegyverét, és meglőtte Steve nyakát. Pontosan úgy, hogy eltűnjenek a harapásnyomok. Aztán mind a négyüknek beadta a saját kis történetét, miszerint: "Nem is láttatok minket, nem voltunk itt ma este. Steve és Mark összebalhéztak, így sérült meg Steve. Nem történt semmi szokatlan."
Amint mindenkivel végzett, előhúzta fekete kendőjét a zakójából, és letörölte rólam Steve vérét, hogy ne keltsünk feltűnést, míg átvágunk a kaszinón a szobánkba menet.
