Csendben ültünk a nappaliban, és mondanom sem kell, hogy nehéz lett volna eldönteni, melyikünk érzi magát leginkább feszélyezve.
-Ő a baratnőd? - kérdezte Aaron lánya, aki még a nevét sem árulta el
-Nem.
-Még nem! - javítottam ki
A lány olyan fennkölt hangsúllyal kérdezte, Aaron pedig úgy válaszolt, mintha bármivel is tartozna a lányának, és bűn lenne, ha együtt lennénk, hogy nem hagyhattam szó nelkül. Aaron tekintete a "mire volt ez jó?" kérdést tükrözte, én azonban nem foglalkoztam vele. Nem ismertem még a lányt, de valami azt súgta, nem is akarom megismerni, hiszen már a jelenléte is dühített.
-Öhm...elárulnád, hogy hívnak? - udvariaskodott Aaron
-Annie Aboney.
Elnyomtam egy eléggé udvariatlan nyögést.
-Hány éves vagy? - bizonytalanodott el Aaron
-Hamarosan húsz.
-Miért most bukkantál fel? Mi történt az anyáddal?
-Meghalt, ezért is vagyok itt.
-Hazudik. - dörzsöltem meg a fülem
-Nem hazudok. - förmedt rám ijedten
Aaron rám, majd a Anniere nézett, és úgy döntött, nekem hisz.
-Mi történt valójában? - kérdezte újra, de még mindig kedvesen
-Számomra halott, legyen elég ennyi.
-És mit vársz tőlem? Őszinte leszek, nem is emlékszem az anyádra, és rólad sem tudtam.
-Tudom, hogy csak egyéjszakás kaland volt. Nem is vártam, hogy emlékezni fogsz rá. Gondolom nem ő volt az egyetlen kalandod. Ami engem illet, meg szeretnélek ismerni. És itt maradnék, ha nem bánod.
-Természetesen nem bánom. De lehet egy kérdésem?
-Persze. - vont vállat
-Hogyan találtál meg?
-Anya mondta, hogy valahonnan északról jöttél. A többit a vámpír énemre bíztam. - magyarázta
-Vámpír én? - húzódtam közelebb Aaronhoz, mert egyáltalán nem bíztam Annieben
-Az anyja ember. Annie pedig egy hibrid, ez is, meg az is egy kicsit.
Érezni lehetett rajta, hogy más, mint akikkel eddig találkoztam. Bár Aaron az egyetlen vámpír rajtam kívül, akit ismerek, de így is feltűnő volt, hogy ő nem olyan, mint mi. Nem mellesleg egészen jó illata volt, szívesen megkóstoltam volna, de lehet csak a feltékenység miatt éreztem így.
-Miben különbözik tőlünk? - puhatolóztam az előnyeim
-Sokkal sérülékenyebb. És nem hallhatatlan. Csak lassabban öregszik. És a különböző érzékei sem olyan kifinomultak.
-Értem.
Ezek szerint ha összetűzésbe kerülnék vele, nagy eséllyel én kerülnék ki győztesen.
Aaron lapockájának döntöttem az arcom, és a könyökével babráltam, míg ő a lányával beszélgetett. Hallottam a hangján, hogy fontos neki a lány, ezért eldöntöttem, hogy nem fogok szemétkedni, sőt ha kell, még baratkozni is megpróbálok vele, csak hogy ne vitázzunk Aaronnal. Amúgy sem hiszem, hogy esélyem lenne a lányával szemben. Ami őt illeti, semmi kétség, hogy Aaron rokona. Ugyanolyan zöld a szeme, és szőkésbarna a haja.
Éjfél körül Annie fáradtnak nyilvánította magát, Aaron megmutatta a szobáját, majd ő is fenn maradt a saját szobájában. Jobb ötlet híján én is felmentem, hiszen Aaron szerint irányíthatjuk az emlékeinket, és szerettem volna kipróbálni, de inkább az álom irányított engem. Zihálva és remegve riadtam fel, majd gondolkodás nélkül Aaronhoz mentem. Képtelen voltam elviselni az egyedüllétet a sötétben.
Mikor benyitottam hozzá, meg se moccant, de nyitva volt a szeme, tehát Annien járt az esze.
-Nem bánod, ha itt maradok veled?
-Megpróbáltál aludni. - inkább kijelentette, mint kérdezte
-Igen.
-De rosszul sült el.
-Igen.
-Miért ácsorogsz még mindig ott?
Egy szempillantás alatt mellette teremtem. Még alkalmam sem volt közelebb fészkelődni hozzá, ugyanis ő maga csúszott közvetlenül mellém, és ölelt át.
-Próbáld meg így.
-Mintha így el tudnék aludni.
-Csak segíteni próbáltam. - húzódott el nevetve
-Hé, ne menj sehová! - megragadtam a pólóját, és visszahúztam, így a mellkasába temethettem az arcom, ő meg szorosan magához húzott -Mit gondolsz Annieről?
-Nem tudom. Mióta megérkezett, csak arra vágytam, hogy egyedül lehessek, és...
-Szeretnéd, hogy elmenjek? - szakítottam félbe
-Én ezt nem mondtam. Rá kellett jönnöm, hogy jobban tudok gondolkodni, ha a közelben vagy. Segítesz helyesen látni a dolgokat.
-Tehát még mindig azon kattogsz, hogy mi lett volna, ha a feleségeddel jön össze? - húzódtam el, hogy lássam az arcát
Nem válaszolt, csak összepréselte az ajkait.
-Aaron, nem a te hibád volt. És nem is az ő istenének büntetése.
-Tudom, hogy más világ volt, de...
-Az nem kifejezés, Aaron! Az orvostudomány szinte sehol sem volt. Nem mellesleg, ha holtan képes voltál gyereket csinálni, akkor élőként még inkább. És tudom, hogy azért próbálod magadat hibáztatni, mert bűntudatod van Elois miatt. De nem menthetted meg! Fiatal voltál, és ember.
-A bátyja voltam. Kinek kellett volna megvédenie, ha nem nekem?
-Igen, neked kellett volna megvédened. De nem egy gyilkos bandától, akik valószínűleg veled is végeztek, hanem a fiúktól, akik összetörték volna a szívét, utcai rablástól, iskolai bántalmazástól és hasonlók. Annie Aboney - mondtam gúnyosan -nem azért van itt, hogy hibáztasd magad, hanem, hogy az apja légy.
-Nem kedveled őt. - jegyezte meg vigyorogva
-Pont olyan arrogáns, mint te. - fintorogtam
-Nem értem, miről beszélsz. - nevetett fel
-Aha... Komolyra fordítva a szót, csak meglepett, de gondolom téged is. Tudod, hogy nem jövök ki jól az idegenekkel. De velem nem lesz probléma.
-Nem igazán tudom, mire számít tőlem.
-Hogy pénzeld, adj tetőt a feje fölé, és néha kérdezd meg, mi van vele. Húsz év után nem tehetsz sokkal többet. Csak mutass meg neki dolgokat, vidd el helyekre, engedd, hogy megismerjen.
-Azt neked sem engedem.
-De ő a lányod. Amúgyis, nem a múltad, hanem téged kell megismernie.
-Mi a különbség?
-Hát a múltad része, hogy gyilkolásztál mindenfelé. A te részed mondjuk, hogy szeretsz olvasni.
-Nem igazán tudom, mit kezdjek a helyzettel. Nem tudom túltenni magam Elois kétségbeesett hangján, a kérlelő tekintetén, és a földre hulló élettelen testén. Ha korábban felismertem volna Lorna elmebaját, ami miattam alakult ki, akkor...
-Aaron, ne rágódj a múlton. Ilyen távlatból már nem tudsz változtatni rajta. Annyira makacsul ragaszkodsz a bűnösségedhez, hogy nem mondhatok mást, csak hogy Elois biztosan nem hibáztatna, és szerintem sem vagy bűnös.
-Ha legközelebb megpróbálnál aludni, előbb gondolj az emlékre, amit átélnél, különben később nem lesz rá alkalmad.
-Aaron, ne csináld ezt!
-Talán eleinte könnyebb lenne, ha annak a közelében lennél, akiről az emlék szól.
-Aaron!
Egyáltalán nem figyelt rám tovább, csak a saját dolgával foglalkozott, amivel elterelte a saját figyelmét.
