Rá kellett jönnöm, hogy Aaron nem is olyan világi paraszt, mint én azt gondoltam. Egy rossz szó nélkül beleegyezett, hogy maradjak, amíg jól esik, sőt, már akkor előkészítette a vendégszobát, amikor átöltözni ment, viszont nem igazán érzem, hogy megkedvelt volna. Inkább csak felelősnek érzi magát értem.
De, hogy őszinte legyek, nem ez a legnagyobb problémám. Hulla vagyok, véren kell élnem, és még csak nem is tudom, ki ölt meg, vagy miért. Ráadásul fogalmam sincs, mit tudnak a szüleim, mert nem tudom, mi történt, mielőtt eljöttem, olyan zavaros volt minden, és még mindig az.
Bár elvonultam a számomra kijelölt szobába, egyáltalán nem voltam képes aludni. Lehet ez vámpírságból fakadó tulajdonság, de Aaron felül tudott kerekedni rajta, legalábbis nem hallottam, hogy bármit is csinált volna.
Amint virradni kezdett, lementem a nappaliba, és szemügyre vettem a könyveket, hátha találok valamit, ami nem untat halálra.
-Esetleg ajánlhatnék valamit? - jelent meg mellettem Aaron tökéletes fekete öltönyben
-Unatkoztam. - kezdtem magyarázkodni
-Semmi baj. Talán ez elég izgalmas lesz a számodra. - nyúlt át előttem, majd a kezembe nyomott egy a többihez képest teljesen modern könyvet
-Vámpírok? Komolyan?
-Mindig is érdekelt, miket találnak ki rólunk az emberek. - vont vállat
-Hát, ahogy tapasztalom, sok hülyeséget.
-Gratulálok, hogy sokakhoz hasonlóan, te sem égtél porrá a napon. - ironizált
-Jó kedvedben vagy ma. - jegyeztem meg
-Egész jól viseled az átváltozást. - hagyta figyelmen kívül a szavaim
-Sokat olvastam a vámpírokról. - mutattam fel a könyvet
-Ennyi? - vonta fel a szemöldökét
-Attól még, hogy nem látszik rajtam, nem jelenti azt, hogy nem utálom a helyzetet. - mosolyodtam el
-Nem lesz baj. - próbált vigasztalni
-De igen! Mindenki meg fog halni, akit ismerek. - huppantam le a kanapéra
-Egy idő után megszokod.
-Aha.
Jelezve, hogy nem akarok erről beszélni, kinyitottam a könyvet, és belefeledkeztem. Nagyjából a századik oldalon tarthattam, mikor mocorogni kezdtem, rámjött az éhség.
-Mi a baj? - érdeklődött Aaron fel sem pillantva a könyvéből
-Éhen halok. - panaszoltam
-Igen, ideje reggelizni. - helyeselt, majd felállt, és intett, hogy kövessem
Átmentünk a konyhába, ami felettébb modern, és sötét volt, aztán kinyitott egy ajtót, és elvárta, hogy lemenjek vele a pincébe, de én megtorpantam a küszöbön.
-Mi az?
-Nem szeretem a pincéket. - haraptam be a szám
-Ne aggódj, rajtam kívül nincs más szörny idelenn.
-Hát, te nem tűnsz túl rémisztőnek. - ábrándítottam ki
-Még! Viszont te sem vagy már olyan sérülékeny.
-Ettől függetlenül a sötét még nem a barátom.
Megérintette a falat, majd fény gyúlt odalenn.
-Van világítás. - jegyezte meg fapofával
-Nem tehetek róla, beszari egy vámpír vagyok. - vontam vállat, mivel sikerül megmosolyogtatnom Aaront
Odalenn hűtők sora várt, amik tele voltak kórházi vérrel.
-Szolgáld ki magad! - mutatott körbe
Ő hozzálátott a reggelijéhez, én meg csak felvont szemöldökkel néztem rá, hogy mégis mit kellene csinálnom. Amint megéreztem a vér szagát, a fogaim kiélesedtek, és éreztem, hogy ösztönlénnyé változom. Aaron dobott nekem egy adagot, mielőtt megvadulva kárt tettem volna valamiben. Olyan éhség fogott el, hogy nem bírtam uralkodni magamon, csak egymás után fogyasztottam a kezem ügyébe kerülő zacskók tartalmát. Szinte önkívületi állapotomban Aaron nem tett semmit, megvárta, míg lenyugszom, és összeszedem magam. Mikor ez megtörtént, legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Nemcsak én voltam tetőtől talpig véres, hanem a padló, és a fal is.
-Sajnálom, én...
-Semmi baj. - próbált nyugtatni, de nem ért el túl nagy sikert
Felrohantam a szobámba, majd az emeleti fürdőbe zárkóztam. Szörnyen rössteltem a viselkedésemet, de nem tehettem ellene semmit, csak eltűntethettem a nyomokat. Ahogy súroltam a bőrömre száradt vért, elárasztottak az emlékképek a halálom éjszakájáról. Egy fiatal srác. Egy kés. Csípő fájdalom. Vér. Pánik. Újabb szúrások. Újabb emberek. Még több vér.
Bár fizikailag már nem volt szükségem légvételre, zihálni kezdtem, és olyan hirtelen kapott el a hisztériás roham, mint még soha. Erre Aaron is felfigyelhetett, mert betörte az ajtót, kirántott a zuhany alól, a vállamra terítette a zakóját, aztán ölelésbe foglalta zokogástól remegő testem. Úgy látszik, nem is olyan könnyű feldolgozni az embernek a saját halálát, mint én azt gondoltam.
-Erről nem volt szó, hogy pánikolni kezdek a zuhany alatt a gyilkosaim emlékétől. - szipogtam a vállába
-Reméltem, hogy nem fogsz emlékezni a részletekre. - vallott színt
-Dehát miért öltek meg? - értetlenkedtem
-Rosszkor voltál rossz helyen Egyszerű rablás volt. - világosított fel
-Megölted őket, igaz?
-Nem tettem velük mást, mint amit ők veled. - vont vállat
-Azt nehezen tudom elképzelni.
-Nem számít. Hozok neked valami ruhát, aztán megtanítok neked ezt-azt. - engedett el, és vonult ki, majd alig egy perc múlva melegítővel, meg egy óriási pólóval tért vissza, és újra magamra is hagyott átöltözni
Amint elkészültem, lementem volna a pincébe, hogy összetakarítsak magam után, de Aaron megállított, mondván, hogy ő már mindent elrendezett, azonban a legmegdöbbentőbb dolog csak ezután következett. A szüleim hívtak telefonon.
