Vörös végzet (Átírás alatt)

3.

Miraj

Ennek meg mi baja van? Hiába ellenkeztem, nem tudtam kiszabadulni szorításából. Egészen egy szép kis kertes házig vonszolt. Nem érdekelte hogy enyhén ellenkeztem. Kirúgta a kerítés vaskapuját, és hasonlóképpen a bejárati ajtót is. Az épület előszobájában végre eleresztett, térdemre tettem kezeimet; lefelé bámulva kapkodtam a levegőt. Megannyi kérdés halmozódott fel bennem. Csak idők kérdése volt, mikor robbannak ki belőlem, mint szilveszter éjjel a tűzijátékok. Csakhogy ez egyáltalán nem lesz gyönyörű látvány, és korántsem fogja élvezni.

Jack előttem állt, arcán tökéletesen kivehető volt a düh és a szomorúság. De mégis mitől? Inkább én lehetnék elkeseredett. Az öltöző előtt állva fájdalmas volt hallgatni, ahogy megint ócsárolnak "ok" nélkül. Bár mondhatni, ezek a dolgok, mint a kiközösítés és a lelki terror már a mindennapjaim részévé váltak. Megszoktam őket. És most megint én lettem az osztály réme, a fiú, aki jobban járna, ha zsákot húzna a fejére. De most valami mégis más volt. Ugyanis volt egy ember, aki ha jól tudtam leszűrni, akkor kiállt mellettem. De mégis miért tette? Talán ki akar használni? Vagy amikor már megbíznék benne, akkor ellökne magától, és közölné, hogy én csak egy senki vagyok? Nem tudhattam. Semmit sem tudhatok előre.

A nehezebb napjaimon gondolatban egy témát boncolgattam. Hogy miért lettem istenigazából kirekesztett. Nem voltam nagyon másabb, mint a többiek: én is szerette, zenét hallgatni, voltak dolgok amiket utáltam, néha kiakadtam a szüleim viselkedésére. Nem azt akartam, hogy kitűnjek a tömegből, én csak átlagos életet akartam élni.

Mikor kizökkentem gondolataimból, újra Jackre pillantottam, végig engem bámult. Eléggé kínos volt, hogy csak ott álltunk az előszobában, mint két karót nyelt kerti törpe. a helyzet megkívánta, én pedig megszólaltam.

- Mégis mi a francért rángattál el idáig? - a lihegésem arról árulkodott, hogy nem pihentem ki teljesen az imént történő maratoni távot.

- Mégis hogy nem érted?! - ordította, amitől kissé megijedtem. Miért kapja fel a vizet?- Nem hallottad, hogy miket mondtak rólad? Hogy bánhattak így veled, ha még nem is ismernek igazán?

Mondanom se kell, eléggé meglepődtem. Jack miattam húzta fel magát, pontosabban azon, ahogyan bántak velem. Ilyet pedig még sosem tapasztaltam. Ezt a fajta törődést is a filmekben láthattam ezelőtt, de már rég elkönyveltem mendemondának. Nem hittem benne, még akkor se igazán, mikor a saját bőrömön tapasztaltam.

- Már megszoktam - nyögtem ki az első dolgot, ami eszembe jutott. Egyfajta beletörődést is árasztott a kijelenésem. 

- Hogy lehet ezt megszokni? - még mindig nem tekerte lejjebb a hangerőt. Eléggé felhúzhatta magát ezen. - Felfogtad, hogy miket mondtak rólad? Hogy minek neveztek?

- Igen, képzeld el, hogy felfogtam! - itt már elegem lett az egészből, főleg úgy, hogy ő nem is érezhette át igazán ezt. Fogalma sem volt arról, hogy milyen nehéz volt nekem abban a pillanatban még levegőt venni is. Hisz könnyen beszélt a gazdag, népszerű fiúcska, akinek mindene megadatott, ezért inkább más gondjába ütötte bele az orrát. - Ezt egyszerűbb tűrnöm, és kész. - ne, voltam olyan nagy szájú, mint a gondolataimban. 

- De ne legyen az! - egy lépéssel közelebb jött. Muszáj volt felé emelnem a tekintetemet, de nem számítottam arra, amit láttam akkor. Látszott rajta, hogy mindjárt elsírja magát. Miért? Miért viselkedik így velem? - Ha hiszed, ha nem, tudom, hogy milyen egyedül lenni.'Őket' nem lehet barátoknak nevezni. Társaságnak már inkább nevezném őket. Csak azért vesz körül nagy tömeg, mert jól sportolok, elméletileg jól nézek ki, gazdag családból származom, és ennyi. Csak a külsőséges dolgok, érted? Tehát részben tudom, milyen egyedül lenni.