Vörös végzet (Átírás alatt)

19

Miraj

Suli után hazasiettem, persze miután csókot váltottam szerelmemmel egy kihalt folyosón. Jó formában akartam lenni ma este, hisz ki ne akarna jól festeni, ha egy számára fontos személlyel tölti idejét? Anya ma esti műszakosvolt, hajnalban jön haza ilyenkor álltalában, de a biztonság miatt hagytam egy cetlit a hűtőre ragasztva, nehogy kétségbe essen, ha esetleg hazaesik hamarabb.

Szobámba érve egyből ágyamra górtam a lehetséges "randiruháimat", pedig még csak két órám volt az eseményig. A suli leterhelt, hisz ötig kellet bent maradnom, hála a terhelt órarendnek, és a kedves tanári karnak, aminek tagjai bátorkodták megtartani órájukat annak ellenére, hogy kézzel fogható volt az osztály nemtetszése. Emiatt úgy döntöttem, ledőlök egy kicsit, nehogy a randin hót kómás legyek, és elrontsam a hangulatot. Azt már nem! Amíg nyitva volt a szeme, azon töprengtem, hogy lehet lassan be kéne avatnom anyát ebbe az egészbe. Hisz mindig kiállt mellettem, megérdemel annyit, hogy őszinte legyek vele. De ugyanakkor féltem is. Nem akartam csalódást okozni neki, meghasadt volna a szívem, ha vallomásom közepette undor jelent volna meg arcán. Elhessegettem az ilyesfajta gondolatokat, és sikeresen álomba merültem.

..........................

Igen ám, de mikor újra kinyitottam a szemem, kopogásra lettem figyelmes. Alig mertem elhinni, hogy elaludtam. Ennyire nem voltam fáradt. Ijedtemben nem tudtam, hogy mégis mihez kellene kezdenem, ekkor egy újabb kopogás. Az ajtóhoz siettem, és kitártam. Ott állt, kezében a kedvenc csokimmal- karamellás-, nem volt nagyon kicsípve, de gondosan meg volt fésülve a haja, és ez a lazaság nagyon passzolt hozzá. Farmert viselt, fentebb pedig egy citromsárga pulóver díszelgett. Látta, hogy feszült vagyok, ezért bíztatóan megsimította arcomat ujjával. Még mindig az ajtóban álldogáltunk ezalatt, szóval betessékeltem.

-Elaludtam.- közöltem vele ilyen egyszerűen, hogy mi a helyzet, hogy miért voltam még mindig az egyenruhámban és néztem ki úgy, mint aki randi helyett otthoni filmezést terveztem volna.- Fel is rohanok, hogy felkapjak valamit, meg szalonképessé teszem magam.- vigyorogtam, miközben a kanapéhoz tessékeltem, és a kezébe nyomtam a távirányítót.- Pár perc, és jövök.- makogom, majd sprintelve felfutottam a lépcsőfokokon, meg sem állva a szobámig. Az ágyamon heverő felsőkre, gatyákra és pulcsikra emeltem tekintetem, az istenért is, de jól akartam kinézni az első randinkon. A fekete nadrágom- pontosabban az egyik a megannyi közül- remek választásnak tűnt, mellé sötétkék póló és fehér zokni társult, majd egy szintén fekete, cipzáros pulóver került kezeim ügyébe.

Miután ezeket gondosan magamra kapkodtam, a fürdőbe ballagok villámgyorsan, és egy kis hajlakk segítségével remekül belőttem a frizurámat. Nem is olyan rossz- gondoltam, miközben a tükörképemmel szemezgettem. Vettem egy mély levegőt, majd a gondolatomban lejátszódott motivációs beszédem után visszatértem hozzá a nappaliba. Épp valami focimeccsen legeltette szemeit, mikor betoppantam. Éreztem, ahogy végigmér, majd egy elismert mosollyal díjazott meg.

-Ámulatba ejtesz kincsem- húzott ölébe, majd a hátamat kezdte inzultálni izmos de gyengéd kezével. Én persze nyaka köré fontam ujjaimat, és izgatottan figyeltem, hogy mit működik rajtam. Érintése egyre lentebb csúszott, ajkaim néha tágra nyitottam és kéjes hangokkal jutalmaztam őt. Ez annyira nem vallott rám. Komolyan, hogy tud ennyire lázba hozni valaki? Már-már alig kaptam levegőt- Elég lesz ennyi.- húzódott el tőlem, és kacsintott egyet.- Menjünk, még mielőtt meggondolom magamat.

...............

Fél órát buszoztunk, majd egy nekem ismeretlen környéken leszálltunk. A külváros poros utcáin lépkedtünk tovább kézen fogva, majd egy erdősebb részhez értünk. Ő mutatta az utat, én pedig vakon követtem, az árnyékává váltam.

-Itt is vagyunk.- torpant meg. Körülnéztem, de még mindig csak fákat láttam, ezért nem nagyon értettem, hogy mitől különleges a hely. Ha nem ismerném, azt hittem volna, hogy egy csendesebb helyre akart elcsalni, hogy aztán végezzen velem. Igen, a paranoiám mindig jelen van. Mivel látta esetlenségemet, közelebb lépett, és átkarolt hátulról.- Csak nézz felfelé!- mutatott egy terebélyesebb fa felé. Eddig nem vettem észre a növényhez szegezett deszkákat, amik egészen egy faházikóhoz vezettek. Nem volt lefestve, ezért teljesen beleolvadt a lombkoronába. Biztos régen épülhetett, de nem volt rossz állapotban.- Ezt még kiskoromban építette nekem az apám.- magyarázta.- Havonta egyszer kijárok ide, leszedem a pókhálókat és felseprek meg ilyenek. Amolyan titkos hely.- kuncogott édes hangján.- Felmegyünk?- kérdezte csillogó szemekkel, kicsattant a boldogságtól. Csak biccentettem egyet, ő meg intett, hogy menjek előre. Micsoda úriember, kérem szépen! Mancsaimmal magabiztosan lépkedtem  a fokokon, majd sikeresen felértem a tetejére. Volt egy tornácszerű része, ami gondosan korláttal volt ellátva, ehhez tartozott még egy háztetővel rendelkező terecske. Nem volt hatalmas, de ez érthető, hisz még kicsi volt mikor a kuckója megépült, az akkori méreteire lett kitalálva.

-Nagyon szép.- vigyorgok, ekkor már ő is felért. A kilátást nem nagyon élvezhettük, mert a levelek eltakarták a tájat, de nem volt ez olyan orbitális veszteség.- Köszönöm, hogy elhoztál ide.- mellé léptem, és karjaiba temettem testemet. Olyan jó illata van!

-Te vagy az első, aki apámon kívül erről tud.- tincseimmel játszadozott. kezdtem azt hinni, hogy nem belém, hanem a hajamba van belebolondulva.- Már apám is megfeledkezett róla, ebben biztos vagyok.- mosolygott, de keserűek voltak ezen szavai. A kapcsolatai a szüleivel nem volt valami fényes, és szerintem emiatt sokat bánkódhatott.- De ez mostantól csakis a miénk. A tiéd, és az enyém.- visszatért jókedve, és nyakamat apró puszikkal illette.

-Ugye tudod, hogy ilyenkor olyan édes vagy, hogy majdnem kihullanak a fogaim.- nevetgéltem, mire megharapta az említett felületet.

-Nem vagyok édes, ez a jelző rád illik.- nyalta meg ajkait, szó szerint átment vadállatba, persze jó értelemben. Ilyenkor nagyon imponáló tudott lenni.

-Igenis, Mr. csábkirály.- püfölgettem mellkasát finoman. Ekkor elengedett, és táskájában kezdett el matatni. Előhúzott egy piknikes pokrócot, amit gondosan leterített a fapadlóra. Előkerültek a szendvicsek, az üdítők- persze semmi alkohol- és mellé még egy kis édesség is dukált. Leültünk egymás mellé, de neki ez is kevés volt, ezért egy lendülettel az ölébe húzott.

-Így ni!- karjaival magához csatolt, majd egy sütemény felé nyúlt, és a számhoz emelte.- Mondd, hogy á!- persze engedelmeskedtem neki, ő pedig közelebb tolta a nyalánkságot, amibe bele is haraptam. Olyan csöpögősnek nézhetünk ki kívülről, hogy felkavarodott a gyomrom.

-Te nem eszel?- fordulok felé, mire válaszul lehunyta szemeit, és kinyitotta ajkai kapuját. Jót nevettem ezen, majd szöszmötölni kezdtem, mintha egy édességért nyúltam volna, de helyette nyelvemmel tömtem be a lyukat. Meglepetten nyitotta ki barna párjait, de miután realizálta a szituációt, átvette az irányítást, és szó szerint leterített a parkettára. Nem úgy nézett ki, mintha egyhamar leakarna akadni rólam, de ezt nem is bántam. Bíztatásképp nyakába fontam kezeimet, és mikor egy-egy szünetet tartottunk, beleharaptam ajkaimba, ami rendesen kikészítette őt.

-Ha nem a szabadban lennénk, már rég nem lenne rajtad ruha- kuncogott, majd beleharapott a nyakamba, és szívni kezdte.- Ennek nyoma fog maradni.- Suttogta, mikor elvált tőlem. Vállat rántottam, mert őszintén, nem nagyon érdeket. Megjelölt, ezzel jelezve, hogy az övé vagyok. És ez a tudat felettébb tetszetős volt.

Visszatértünk a kajáláshoz, mert- hogy az ő szavaival éljek- "nem akart az első randin teherbe ejteni". Nem tudtunk minden finomságot elpusztítani, ezért visszacsomagoltuk a felét a hozott eledelnek, de még nem volt kedvünk menni. Egymásba fonódva pihengettünk, miközben a felhők alakjait kémleltük. Persze itt se szalasztotta el a furcsa alakú képződmények kifigurázást, de ő már csak ilyen.

Az utolsó busszal indultunk haza, és egészen a házig elkísért. Féltett, nehogy valaki hazafelé menet megpróbáljon kirabolni, ezért jobbnak vélte, ha felügyeli a hazautamat. A bejárathoz érve hosszú búcsúzkodás vette kezdetét. Én nem voltam hajlandó bemenni, ő meg nem volt hajlandó hazafelé ballagni addig, míg meg nem puszil minimum tízszer.

-Aludj jól baba- csókolt meg, éreztem rajta, hogy ez a mai utolsó adag.- Holnap eléd jövök.- kacsintott, miután eltávolodott tőlem.

-Te is pihend ki magad Jack- integettem neki, miközben elsétált az éjszakában.