Vörös végzet (Átírás alatt)

17

Jack

Amíg Miraj betegszabadságát töltötte, én mondhatni beköltöztem hozzájuk. Minden este ott aludtam, és napközben sem mozdultam mellőle. Amikor az anyukája távol volt, kicsit lazábbra vettük a dolgot, vagy mondhatjuk úgy is, hogy nem voltunk olyan elővigyázatosak. Persze csóknál tovább nem mentünk, ennek pedig két nyomós oka volt.

Az első az, hogy az én hercegemnek nem volt szabad megerőltetnie magát, ezért különösképpen odakellett figyelni a hasára. Naponta minimum egyszer át kellett kötni a kötést, amit rendszerint én hajtottam végre, majd mikor befejeztem ezt a fontos feladatot, a hasára nyomtam egy apró csókot. Eleinte annyira zavarba jött, hogy fejbe vágott, de ahogy teltek a napok, egyre jobban hozzászokott ehhez a rituáléhoz.

A második ok pedig nem más, mint hogy még túl korainak tartottam. Nem akartam elijeszteni azzal, hogy leteperem majd mint a farkas teszi a báránnyal, felfalnom őt.

Elvoltunk a mi kis világunkban, ahogyan egymáshoz bújva cirógattuk a másik arcát, ahogy este az utolsó, és reggel az első amit láttunk az a másik, és ahogy éreztük az érezhetetlent. Azt, amit csak nagy szerencsével tud megtapasztalni az ember: az igazi viszonzott szerelmet. És ez nem abból állt, hogy megbeszéltük, hogy mi most egy pár vagyunk. Ez annál jóval több volt. Nem kérdeztük meg a másikat, hogy akkor most mi ez az egész, mert felesleges volt. Nem kellett kimondva lennie ahhoz, hogy létezzen ez az egész, ami köztünk volt.

Pár hét után Mirajnak vizsgálatra kellett mennie, ahol elmondtak neki, hogy szépen javul a seb, de el kéne kezdenie "sétálni". Onnantól kezdve beiktattunk közös programkét délelőtt és délután egy-egy közös utat a közeli játszótérig és vissza. Eleinte nagyon leterhelte szegénykémet, de napok múltán már erősödött annyit, hogy zökkenőmentesen ment a kis túránk.

Eljött az utolsó nap, amit együtt tölthetünk kettesben, ugyanis holnap már menni kell iskolába. Miraj nem aggódott a hiányzás miatt, amit meg is értek, hisz minden nap tanultunk egy keveset, és ő még meg is jegyezte a dolgokat. Na de én! Egyik fülemen ki, a másikon pedig be. Na jó, ennyire azért nem volt káosz a fejemben, de nekem volt okom az aggodalomra.

-Ne félj, okos vagy te- bújt már bátrabban az ölembe, majd a fejét mellkasomhoz nyomta- Alul értékeled magad, pedig nincs okod rá- makogta. Olyan aranyos volt, ahogy próbált megnyugtatni. Egyből adtam egy puszit a feje búbjára, amire persze felkapta a fejét. Éltem a lehetőséggel, és számat az övére nyomtam, a csókom pedig viszonzásra talált. Az ölembe ültettem, hogy kényelmesebben elférjünk, majd ott folytattuk, ahol abba hagytuk. Most ő kezdeményezett, de hamar átvettem az irányítást. Derekát szorongattam, persze óvatosan, miközben próbáltam megjegyezni, milyen íze is van ajkainak. Nem tudom, hogy erre van e szó, de Miraj szájának van a legjobb és legfinomabb íze a világon. Nem bírtam betelni vele, mint egy kisfiú, aki beszabadul egymillióval egy cukorkaboltba.

-Imádlak- suttogtam két csók között majd szájába bevezettem nyelvemet.

-Ah- nyögött bele, és itt volt az a pont, ahol megálltam. Vörös fejjel meredt rám, miközben rajtam ült. Óvatosan lehelyeztem apró testét a kanapéra, majd felálltam, és a fürdő felé vettem az irányt- Hé- szólt utánam bátortalanul, mire megfordultam- Ho..hova mész?

-A fürdőbe. Megmosom az arcomat- tényleg ez volt a tervem. Le kellet csillapodnom, mert ha folytattam volna a csókpárbajt, akkor lehet nem bírtam volna kontrolálni az ösztöneimet. Ekkor viszont megragadta a jobb kezemet, és visszahúzott.

-Csináltam valami rosszat?- kérdezi babaszemekkel. Olyan aranyos volt, ahogy aggódni kezdett, hogy egyből megöleltem, és odasúgtam neki.

-Dehogy, te semmit nem tettél. Hogy is mondjam...- megakartam magyarázni a dolog miértjét, de nem akartam, hogy azt higgye, hogy egy kanos barom vagyok, aki csak egy menetet akar vele az ágyban. Nem csak a testét akartam, az egész mindenségét minden egyes csodájával és hibájával.- Mindegy, hagyjuk- Néztem rá.