Vörös végzet (Átírás alatt)

5.

Miraj

Féltem... Baromira féltem. Csak megragadta a csuklómat, és akkor tudtam, hogy mindennek vége. De egy kicsi részem nagyon is reménykedett abban, hogy nem ítél el. De amikor meglátta a hegeket a kezemen, és bedühödött, akkor ez a kicsi részem darabokra foszlott. 

Nem is tudom, hogy miért volt ő igazából ilyen. Mintha nem is rám haragudna, vagyis csak részben. Nem tehettem mást, amikor alkalmam nyílt kiszabadulni kezei közül, futásnak eredtem. Egyik részem látni se akarta azok után, amit művelt, a másik felem azonban azt remélte, hogy utánam fog futni. De nem tette. 

A villamoson sikerült egy kicsit lenyugodnom, és úgy szálltam le a járműről, hogy már nem sírtam. 

Otthon nem mondtam anyáméknak semmit, már megszokták hogy amint hazaérek bezárkózok a szobámba. Lusta voltam fürödni, szóval levettem a ruháimat és befeküdtem a takaró alá egy szál alsóban. Próbáltam aludni, de nem ment, egyszerűen nem tudtam lehunyni a szememet úgy, hogy elérjem a kívánt hatást. 

Azon rágódtam, hogy vajon mi lesz holnap. Tudtam, hogy minden jogom megvan ahhoz, hogy haragudjak Jackre, de nem tudtam. Nem ment, és ez rohadtúl idegesített. De nem akartam elveszíteni, így eldöntöttem, hogy a suliban muszáj vele beszélnem. Nem nekem kellene bocsánatot kérnem, hisz azt sem értettem, mitől baszta fel magát ennyire... 

Jack

Tusolás után teljesen lehiggadtam. Az éjszakát anyám lakásában töltöttem, hiába nem valami jó vele a kapcsolatom, tudtam, hogy hétfő esténként éjszakai műszakban dolgozik, és ez megnyugtatott. 

Kilépve a fürdőből a szobámba sétáltam, majd felkaptam egy melegítőt, és lefeküdtem az ágyamra. Hatalmas ez a ház, és hirtelen túl egyedül éreztem magamat. Ekkor persze beugrott Miraj, meg az, hogy mit műveltem. Baromira hibáztam, csak abban a pillanatban teljesen olyan volt, mint anno ő. És ez felbosszantott. Tudom, hogy tovább kéne lépnem már végre a múltban történteken, de nagyon nehéz. Még a szüleimnek sem mondtam el...

--------------------------------------------------------------------------------------------

Reggel az ébresztőmre keltem fel. Általában reflexből kiszoktam nyomni, ugyanis az első órára mindig késve megyek. Viszont ma hamarabb akartam bemenni a suliba, hogy beszéljek Mirajjal. Egy seggfej voltam, de jóvá akarom tenni. Nem hiszem el, hogy ennyire kiakadtam tegnap, hisz csak most ismertem meg a kis fehérkét. És ha nem teszek semmit, akkor nem lesz hosszú tartamú a mi barátságunk.

Elvégeztem a reggeli szokásos teendőimet- fogmosás, felöltözés, kajálás, stb-, majd bezártam magam mögött az ajtót, és elindultam. Viszonylag gazdag környéken lakik anyám, ezért rengeteg limuzint vagy sportkocsit láttam sétálás közben. Nem vagyok egy nagy autóbuzi, de meg kell hagyni én is szívesen beleültem volna egy-két jármű volánja mögé.

Mindezek ellenére utálom ezt a környéket. Azt a sok beképzelt gazdag kölyköt, azt a rengeteg villát és úgy magát az atmoszféráját is. Nem szerettem kiskoromban itt lakni. Már hét évesen tisztában voltam vele, hogy a környékbeli gyerekek csak azért barátkoztak velem, mert jómódúak vagyunk. De muszáj volt jópofiznom velük, és a végén már akoűkor eszméltem fel, amikor itt vagyok 18 évesen és nincsenek igaz barátaim. Jelenleg Miraj az egyetlen ember, akiben megbízok, és most nem arról van szó, hogy nem akarok egyedül maradni, hanem arról, hogy nem akarom őt elveszíteni.

Mikor megérkeztem az iskolába, a szekrényemhez siettem, átvettem a cipőmet, maj d siettem is volna az osztálytermembe annak reményében, hogy hátha megtalálom ott majd Mirajt, de a szekrényeknél az említett személy megelőzött. Csak annyit érzetem, miközben éppen a lábamra húztam a lábbelimet, hogy valaki megbökte a hátamat, majd mikor megfordulok, ő állt velem szemben. Szemei alatt enyhe lila karikák pihentek, említett érzékszerve kissé piroskás , haja teljesen kócos volt. És ez mind miattam...

-Figyelj- hangja remegett, biztosan félt a tegnap történtek miatt- Sajnálom- ejtette ki a száján, miközben tekintetével a padlót pásztázta. Ez most komoly? Ő kér elnézést? Mi rosszat tett? Én tényleg egy címeres idióta vagyok. Közelebb léptem hozzá, majd mikor már  30 centire voltam tőle, átkaroltam. Nem érdeket, hogy hányan nézhettek meg minket a folyosón, muszáj volt ezt tennem. 

-Ne légy már ekkora barom- suttogtam majd szorítottam ölelésemen, remegő kezemmel a hátát simogattam- Ez az én hibám volt. Csak az enyém. Attól féltem egész este, hogy elveszítelek, vagy csinálni fogsz valami hülyeséget magaddal- ekkor megragadtam a vállait és hátrébb toltam finoman- Ugye nem tettél semmit?- néztem rá félve, mire válaszul kaptam egy megnyugtató fejrázást. Hála az égnek- Kérlek bocsáss meg! Szeretnék segíteni neked ebben az egész dologban, amin most keresztülmész, és azt akarom, hogy melletted legyek mint barát- a végére muszáj volt odaraknom, hogy 'mint barát', mert az egész úgy hangzott, mintha most vallottam volna neki szerelmet. 

-Köszönöm- hangjából hallani lehetett, hogy sírt. Nem nagyon, de szegényke eléggé kilehetett érzelmileg. Szóval tanulva az előző nap eseményeiből, nem a csuklóját ragadtam meg, hanem konkrétan kézen fogva sétáltunk végig a folyosón egyenesen a mosdóig. 

Bent megmosta az arcát, így le is tudott higgadni. Mostantól mindenben segíteni akarok rajta, nem akarom, hogy a problémáival egyedül birkózzon meg. Mert mi van ha vele is az történne, mint... Nem! Ez nem történhet meg... Nem akarok még valakit elveszíteni. Nem is, Mirajt nem akarom elveszíteni. 

Miraj

Miután megmostam az arcomat, szép lassan elindultunk az osztályterembe. Egy szót se szóltunk a másikhoz, csak néma csendben, kézen fogva tettük meg az utat. Nem gondoltam volna- főleg a tegnapi nap után- hogy Jackre ennyire számíthatok. Még csak tegnap iratkoztam át a suliba, és már sokkal jobban megért, mint bárki más. Legalábbis próbál megérteni, és ezzel ő van így egyedül ezen a bolygón. Ő nem ítél el a kinézetem miatt, sőt még párszor el is hadarta, hogy milyen jól állnak nekem a szeplők. És van benne valami, amitől melegséget érzek a szívemben. Lehet ez azért van, mert ő az első barátom, de attól tartok, hogy itt lehet, hogy többről van szó. De jelenleg ezt nem tartottam nagyon lényegesnek, szóval nem foglalkoztam vele.

Mikor beértünk a terembe Jack még mindig nem engedte el a tenyeremet, néha még meg is simította az ujjával. A padomhoz sétáltunk, majd helyet foglalt mellettem és a táskáját ledobta a földre. 

-Mindenki minket néz- szóltam halkan, mert szó szerint mindenki mindet molesztált a szemükkel.

-Nem érdekel- nyögte ki majd hozzátette- Mellesleg te vagy az, akit nem nagyon érdekelnek mások véleménye.

-De ez most másabb.

-És mégis miben?

-Hogy most rólad is van szó- pusmogom alig halhatóan.

-Megmondtam, nem?- nézett bele szemeimbe mélyen- Melletted maradok mindig.n És szarom le, hogy mit gondolnak mások, mert nekem csak a te véleményed számít.