Vörös végzet (Átírás alatt)

16

Miraj

Miközben mi "elvoltunk", a fülem érzékelte, hogy egy kocsi parkolt le a garázsunk elé. Ijedtemben úgy ellőktem magamtól Jacket, hogy padlót fogott. Pont jókor, mert anyu ebben a pillanatban lépett be a bejárati ajtón. Azért gondoljatok csak bele mi lett volna a reakciója, ha épp arra toppan be, hogy a szeme fénye éppen megszentségteleníti a nem rég vásárolt kanapét azzal, hogy egy sráccal smárol. Bele se akartam gondolni, hogy mivel magyaráznám ki ekkor magam, vagy egyáltalán mi hagyná el a számat.

-Sziasztok- vette le anya a pulóverét, majd odasétált hozzánk- Jack, te meg mit csinálsz ott a földön?- kérdése teljesen jogos volt. Fejét felém fordította, majd vissza Jackre. Én meg persze ott rettegtem, hogy lebukunk. Jó, tudom hogy egy ilyen szituációban nem az lenne az első feltételezés, hogy. "Kisfiam, ugye nem fajtalankodtál pár perccel ezelőtt?". De akkor is. Másodpercek alatt forgott le a szemem előtt az életem, és az tudatosult bennem ekkor, hogy ezalatt az időtartam alatt a legjobb dolog ami történt velem az Jack csókja, na meg maga Jack. De ő inkább a legmeghatározóbb személy, mint 'dolog'. De nem fogom ezt elárulni neki két okból. Az egyik, hogy már lehet hogy tudja ezt, a másik pedig az, hogy még a végén elbízná magát. Szóval erről egy szót se!

-Csak megbotlottam, miközben jöttem vissza a mosdóból- nem volt túl meggyőző az alakítása, de elnéztem neki, mert nem színésznek tanul. Anya csak vállat vont, majd motyogott egy olyasféle mondatot, hogy "ezek a mai fiatalok", majd közölte, hogy a dolgozószobában lesz, mert meg kell írnia néhány e-mailt.

Mi jobb ötletnek véltük, hogy felmegyünk a szobámba. Bezártam az ajtót kulcsra, mert nem akartam, hogy veszélybe kerüljön a nem kimondott melegségem. Meg amúgy is, régebben szinte a napom része volt, hogy iskola után bezárkózok, és ha magányra vágyok, akkor néha megismétlem ezt a régi szokásomat. Szóval mérlegeljünk reálisan: anya a földszinten van a dolgozószobában, a szoba ajtaja be van zárva és éppen kettesbe vagyok azzal a személlyel, akinek az ajka nemrég tartott éves találkozót az enyémmel. Vagyis remélem, hogy nem éves volt, hanem inkább órás, mert ha évente egyszer csókolhatnám meg az maga lenne a pokol. Olyan ez, mint a tiltott gyümölcs: amint megkóstoltad, a függőjévé válsz.

-Nos- nézett rám Jack. Még mindig az ajtóban álltam, ő pedig kényelmesen elhelyezkedett a bevetetlen ágyamban. Meggyőződtem még egyszer arról, hogy az ajtó nem fog illetékteleneket beengedni, majd lassú lépésekkel felé vettem az irányt. Szemei úgy perzseltek felém, hogy azt hittem, leég rólam a ruha. Izgultam rendesen. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem vágytam az érintésére, az ölelésére, a szánk közös táncára. Mindennél jobban akartam ezeket a dolgokat, de azok a bizonyos pillangók felébredtek a gyomromban, és ki akartak törni.

-Mi a baj?- kérdezte félve, ekkor tudatosult bennem, hogy remegek- Miraj- Állt fel, majd betöltötte a köztünk tátongó miniatűr űrt, és a karjaiban találtam magam- Soha- kezdte- De sohasem tennék olyat veled, amit nem akarsz! Nem akarom, hogy bajod essen, már így is eleget szenvedtél- lágyan elsimította a homlokomnál lévő tincseket, majd egy finom csókot nyomott a bőrfelületre- Én... szeretlek.

Ez a pillanat, a légkör, ahogy ott átölelt, nem tudom, ez az egész sok volt, persze pozitív értelemben. Alig bírtam felfogni ennek a szónak a súlyát, na meg persze azt, hogy ezt nekem mondta, nem másnak, hanem nekem. Talán emiatt történt az, hogy elsírtam magam. Sosem értettem a filmekben hogy hogy képesek az emberek a túlzott örömérzet hatására olyan állapotba kerülni, hogy könny potyog a szemükből, Annyira tartottam ennek az úgymond létezését, mint a laposföld elméletnek. De most, most végre megértettem, hogy igazából bennem van egy kis szomorúság is. Olyan gondolatok keringenek bennem, hogy mi van ha ez most egy átverés, vagy biztos nem ismer még igazán és pár hét múlva már nem így fog érezni irántam, vagy hogy meg sem érdemlem és az élet megint úgy próbál behúzni egyet, hogy megkapom amire vágytam, aztán jól pofán vág és elveszi tőlem. De egyből elillantak ezek a tévképzetek, mert tudtam, hogy Jack nem ilyen. Bíztam benne. A szerelem vakká tesz. De addig nem is baj, amíg nincs okom, hogy lássak.

-Jack- szipogtam, kezeimmel a pólója anyagát markolgattam- Jack...- elhúzódott tőlem, hogy lásson, de a derekamat védelmezően fogta- Én is... én is így érzek- töröltem meg az arcom, majd egyből visszatértem az ölébe. Hangomon érzékelhető volt, előbb még sírtam. Füléhez hajoltam, majd nagyon halkan a következőt suttogtam el neki- Szeretlek.

Ekkor szép lassan felvett menyasszony pózba- a hasam egy kicsit meg is érezte ezt, de nem volt vészes- majd az egy méterre lévő ágyra rakott. Gondosan betakargatott, majd bebújt mellém úgy, hogy szembe legyek vele. Jobb kezemen lévő ujjaimat az ő balkezének a tulajdonában álló ujjaival összekulcsolta, majd másik kezével lágyan arcomat cirógatta.

-Attól féltem, hogy megutálsz- kezdte- Tudod, nem nagyon hittem, hogy az érzéseim viszonozva lesznek valaha általad.

-Ezt pont te mondod!- akadtam ki majd nevettem egyet- Népszerű vagy, sportolsz, iszonyatosan segítőkész és figyelmes vagy másokkal, én meg. Hát én meg én vagyok. Miraj, a depressziós barom. Pontosabban már a depresszióm is elmúlt hála neked. Még ez is elmondható rólad. Talán egy angyal vagy, aki a rosszban is meglátja a szépet.

-Hidd el- mosolygott őszintén- több szép és jó dolog van benned, mint azt valaha is gondoltad volna.

Egy kis időre elakadt a szavam, és próbáltam valamit kitalálni, hogy visszavágjak neki, de végül csak megpusziltam az orrát és úgy éreztem, hogy ez egy jó válasz volt.

Nem beszéltük meg, hogy most járunk e vagy mégis milyen kapcsolag van közöttünk. Nem találtuk fontosnak. Nem kell kimondva lennie valaminek ami létezik. És ezt jól tudtuk.

-Maradj mellettem- motyogtam hogy éppen hallja.

-Mit gondoltál, hogy bevallom, hogy mennyit jelentesz nekem majd utána lelépek? Ez nem így működik, ne aggódj- kacsintott.

-Jó, csak nekem nincs tapasztalatom ilyen téren. Minden, amit az emberekről tudok, azt neked köszönhetem- ismertem be. Ő volt az első barátom, az első legjobb barátom és az első olyan ember, akihez kötődök.

-Akkor tudod mit- nyomott egy puszit az arcomra- Majd ezt is kitapasztaljuk. Mi ketten. Együtt. Szóval no para my sweat Prince, én itt vagyok.

-Ne hívj így!

-De miért, Hercegem?- húzta fel egyik szemöldökét.

-Mert zavarbaejtő. És mert nem tudsz angolul.

-Lesznek még ennél durvább dolgok is édesem, jobb ha hozzászoksz- reflexből leütöttem egy párnával okulásképp de csak nem nyugodt le- Én csak őszinte vagyok szivem.

-Ááááá, az őrületbe kergetsz! Kimegyek!- pattantam fel, de óvatosan visszahúzott.

-Megígértem. Veled maradok- furcsán komoly volt, de nagyon tetszett viselkedése. Visszafeküdtem majd megcsókolt. A nap hátralévő részét a szobámban töltöttük egymás mellett feküdve, majd este egy ágyban hajtottuk álomra a fejünket. Mit egy házaspár. Na jó, ez már csöpögős. Még szerencse, hogy Perverzke nem tud gondolatot olvani. Legalábbis remélem hogy nem tud. Még a végén én kapnám meg azt a jelzőt, amivel én illettem őt, de ezt most nem a házaspáros dologra értem. De mentségemre szóljon, én ezeket megtartom magamnak.

Jack felé fordultam, ő már aludt. Adtam neki egy puszit, majd az ölébe kuporodtam és így zuhantam mély álomba.

Sziasztok^^ Elnézést kérek hogy megvárattalak titeket, de közbejött minden ami csak lehetett, és nem nagyon viseltem valami jól a szakítást, de már túl vagyok rajta. Szóval bocsánat, hogy  nem voltam aktív, de a következő fejezetet két héten belül hozom. Köszönöm, hogy olvassátok a történetemet, millió puszi^^