Vörös végzet (Átírás alatt)

6.

Miraj

Egy hónap alatt sikerült beilleszkednem nagyjából az osztályomba. Vagyis ez nem teljesen igaz, ugyanis Jack haverjai azért nem piszkáltak, mert ugyebár említett jó barátom népszerűsége miatt a következő irányelv működik ezeknél a tuskóknál: 'Ha valami Jack szerint jó, az szerintünk is az'. Szóval ja, miután Jack közölte velük elég egyértelmű módon, hogy szerinte iszonyat menőek a szeplőim, azóta egy rossz szót se kaptam. Ezt egy kicsit nehéz volt megszoknom, mert ugyebár  születésem óta abban a hitben éltem, hogy én egy ronda kis dög vagyok, akinek annyi joga van az élethez, ammenyi esély van rá, hogy valaha is világhírű modell lesz. Azaz egy hatalmas nagy nulla. Vagy talán mínusz értékekbe süllyedt. De most meg kiderült, hogy nem is vagyok ekkora nagy pácban, és igazából nem vagyok egyedül. A mondat utolsó felét nem mindenkire értettem, ugyanis tudom, hogy azok a srácok, akik kezdetben elhordtak mindennek, azok csak 'kamubarátok'. Ezt a kijelentés az egész lényével Jackre vonatkozik.Csakis rá. 

Istenem, el nem tudom mondani, hogy mennyi mindenért lehetek neki hálás. Rengetegszer voltam náluk, be is mutatott az apjának, aki mellesleg egy nagyon kedves ember. Az én szüleim is megismerték Jacket, és elvoltak varázsolva tőle. Bár szerintem nekik már az is felért egy csodával, hogy van egy barátom. Rengeteg kérdéssel támadták le, de ahogy ez tőle várható, a számomra nehéznek és kínosnak tűnő párbeszédekből is jól jött ki. 

Az iskolában sohasem hagyott egyedül. Szokásunkká vált, hogy az ebédszünetben a focipályától nem messze lévő udvarrészen fogyasztjuk el az ennivalóinkat. Volt ott egy pad, amit pont két személyre terveztek, így eleinte fura volt, hogy ilyen közel ülünk egymáshoz, de most már megszoktam, sőt örülök, hogy olyan közel vagyunk egymáshoz.  Jó, ez szarul hangzik, de értitek. Egyszerűen jó mellette lenni, hallgatni a történeteit, együtt nevetni rajtuk és közösen túlélni a napokat. Nekem mindig is erre volt szükségem legbelül, és most megkaptam. csak úgy elém lett tolva és most már nem is panaszkodhatok. Nincs miért. 

Egyre jobban megkedveltem őt, már-már annyira, hogy nélküle nem tudnék élni. Ez eléggé furcsa, de ez az igazság. Pont annyira furcsa, mit az iránta táplált érzéseim.Néha csak random átöleltem vagy nekidőltem a vállának az előbb említett padon. Nem tudtam mire vélni cselekedeteimet, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy muszáj ezeket megtennem. Sóvárogtam testének melegére, arra, hogy láthassam gyönyörű mosolyát és hogy boldog legyen. 

-Min agyalsz?- kérdezi, miközben a távolba néz. A mi padunkon üldögéltünk miközben én a vállán pihenek. Meleg napnak néztünk elébe, de szerencsére árnyék borítja a környékünkön lévő területet. 

-Semmin, csak elfáradtam- mondom halkan. Mostanában alig aludtam valamit, esténként ugyanis Jackkel beszélgettem. Néha felhívtuk egymást, máskor jobbnak véltük, ha üzenetekben osztjuk meg egymással a mondanivalónkat. 

-Akkor ma nem hívlak fel- na erre egyből felkaptam a fejemet.

-Azt már nem!- néztem rá, miközben próbáltam egy kissé morcos tekintettel felé nézni. 

-Pedig aludnod is kéne valamit- kezével fehér tincseimet birizgálta- Ne nézz így, túl cuki vagy- nem láthattam magamat kívülről, de abban teljes mértékben biztos voltam, hogy olyan vörös lettem, ,mint egy paradicsom. Mostanában egyre gyakrabban tesz ilyen megjegyzéseket, és nem tudom, hogy mit kéne kezdenem vele. Nem arról van szó, hogy nem örülök ezeknek a szavaknak, hanem arról, hogy pont az ilyen dolgoknak tudok örülni a legjobban.  

-Tudom, de majd hétvégén bepótolom- nyögöm ki mire kezét leeresztette mamamellé. Tekintetével a szemeim mélységébe pillantott, arcán hatalmas vigyor telepedett meg- Mi olyan vicces?- faggatom kissé szarkasztikusan.