Talán elkéne gondolkoznom azon, hogy színész legyek. Sikerült úgy tennem az eddig eltelt 2 órában, mintha egy fikarcnyit se haragudnék Ádámra, minden rendben van köztünk, és halálosan szeretem. Ez mondjuk nem igényelte a színészi képességemet, hiszen valóban tápláltam iránta ezt halálos szerelmet. Ádámnak sikerült összedobnia egy ehető spagettit, amit én 10-es skálán 10-ből 10-re értékeltem. Ádám az ébedelés végeztével a kanapén terül el, és megvillantja felém széles mosolyát. - Te nem jössz ide? - vizslat engem, a jellegzetes Szalai vigyorral arcán.
El kell ismerni, Ádám nagyon is ért a jó fiú szerepének alakításához. Képes a képembe hazudni, és eljátszani a hős szerelmest...undorító! Kedvem lett volna tenyerem nyomát hagyni az arcán, de fent kell tartanom a látszatot. Magamban elátkozva Szalai Ádámot, leülök mellé, és elfojtva undoromat közelebb bújok hozzá. - Valami baj van? - lát át a szitán Ádám. - Miért lenne? - kérdezem ártatlanul. - Távolságtartó vagy velem. - Ma ilyen a hangulatom. - rántok vállat. - Mire indulunk vacsorázni, jöjjön meg a kedved! - juttatja eszembe az általam megígért közös vacsorát, majd egy kisebb puszit nyom a fülem mögé.
Reakcióm a bőrőmön megjelenő libabőrben nyilvánul meg, amelyet ő derülten nyugtáz. Ha végig tudom csinálni a mai napot, akkor a jövőben bármire képes leszek. Ádám hazug arcát nézni, eközben bájologni ki tudja meddig, igazi kihívás. Ádám hirtelen felpattan mellőlem, s ezt én értetlenül nézem. - Felmegyek a mobilomért. - tájékoztat, majd elsüvít mellettem.
Teljesen normálisnak láttam a dolgot, egészen addig, ameddig meg nem láttam a kis asztalon fekvő Ádám mobilját. Összeráncolom a homlokom. Jól van, majd csak rájön... Ebben a minutumban csöngettek. Az ajtóhoz sétálok, hogy kinyissam azt. De amikor azt megtettem, azt kívántam, bár ne tettem volna. - Ha most megbocsájtasz, becsukom az ajtót... - akarom rácsapni Tamásra az ajtót, de ő azt megakadályozza. - Beszélnünk kell. Fontos. - néz rám rezzenéstelen arccal. - Nincs kedvem a hülyeségeidhez.
Ekkor jutott eszembe, egy ötlet, amivel talán egy kicsit ártani tudnék Ádámnak. És ehhez az ötlethez, Tamás pont kapóra jön. - Gyere be. - állok arébb az útból. - Kérsz valamit inni? - Nem, kösz. - Tuti? - lépek közelebb hozzá.
Tisztán hallom zakatoló szívverését. Nyel egy nagyot, s letörli kissé verejtékező homlokát. - Hanna, fejezd be. - utasít. - Már miért tenném? - harapdálom ajkamat, az összhatás érdekében. - Azt ne mond, hogy nem tetszem neked... - Nagyon is tetszel. De tudom mire megy ki a játék. És ebben nem akarok részt venni. - Kár- lehelem ajkaira. - Pedig jók a játékszabályaim. - Mi a szart csinálsz itt, te senki?! - csendül fel Ádám felháborodott hangja. - Tájékoztatni kell a barátnődet, egy két sötét dologról a múltatból - lép el előlem Tamás. - Vagy meddig szándékozol titkolózni előtte? - Neked ehhez igazán semmi közöd - sziszegi Ádám. - Takarodj innen, amíg szépen mondom! - Örömmel - majd rám néz. - Vigyázz vele. Tartogat még nem várt meglepetéseket.
Tamás ki az ajtó mögött tűnik el, Ádám eldobva egy piros dobozkát rohan fel az emeletre, engem faképnél hagyva. Szemem a dobozra meredt. Picit nagy volt ahhoz, hogy egy jegygyűrű lapuljon benne. Felveszem a tárgyat a földről, majd kinyitom azt. Felcsillannak szemeim. Egy egyszerű, de mégis gyönyörű arany nyaklánc feküdt a dobozban, egy szív alakú medállal kiegészítve.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
