Válassz, Szalai Ádám ~Befejezett~

XV. Rész

Október 7.

Az elmúlt napokat, melyeket Ádámmal töltöttem, két suzóval is tudnám jellemezni. Fantasztikus, és borzalmas is volt egyszerre. Ádám másodpercenkénti ugráltatása az őrületbe kergetett. Már az öngyilkosság határán voltam. Hihetetlen, hogy a férfiak mennyire képesek túl dramatizálni a dolgokat... De szerencsére a jó pillanatokból jóval több akadt. Az összebújos esték, közös reggelik, és a délutáni sétálgatások jellemezték a mindennapjainkat. Tegnap visszamentünk az orvoshoz, aki megállapította, hogy Ádám maximálisan egészséges, és ma nyugodt szívvel futhatja végig a 90 percet, a Svájc elleni mérkőzésen. Ádám konkrét idegroncs, hisz az edzések nagy részén nem tudott részt venni, emiatt kissé felkészületlennek tartja magát, pedig Balázs szó szerint minden történésről tájékoztatta őt. A srácoknak ez az első hazai tétmeccsük, ami miatt nagy rajtuk a nyomás, mert szinte az egész magyar nemzet figyeli őket, ráadásul élőben. Nagy bennük a bizonyítási vágy. Ádám már reggel 7-kor az edzésre tartott, szóval azóta a saját magam társaságát élvezem. Liát hiába hívom, cseszi felvenni, és ez egy idő után idegesítővé vált. Miért hordja magával mindenhová a mobilját, ha nem képes felvenni...? Na mindegy. A laptopomat az ölembe helyezvén, kicsit böngészni kezdtem az interneten, melyen természetesen bombaként robbant a hír, hogy a magyar válogatott Svájc ellen játszik ma. A kommenteket olvasván, rájövők, hogy egyes magyar "szurkolók" nem bíznak a saját nemzetük válogatottjában, mert azért utalgatnak arra, hogy Svájcnak több esélye lehet nyertesként kijönni a mérkőzésből. Egyhamar megunom ezt a tevékenységet is, és inkább úgy döntök, hogy még egyszer utoljára tárcsázom Lia számát, és ha továbbra sem veszi fel, nem zaklatom tovább.
- Hány óra van? - ásít.

- Mindjárt dél. - tájékoztatom visszatartva a nevetésemet.
-Az még korán van. - dörmög, mint egy medve.
-

Mit csináltál te tegnap, hogy ennyire szét vagy csúszva? - érdeklődöm nevetve.
- Kicsit iszogattunk este Tamással, aztán bealudtunk. - meséli.
- Tamással? - vonom fel szemöldököm. - Mit keresett az nálad?
- Már eleve úgy esett be az ajtómon, hogy matt részeg. - folytatja a mesélést. - Bántja, hogy nem akarsz megbocsátani neki, meg hogy Szalait választottad, stb. Tiszta nyomorék szöveget nyomott le.
- Jaj, hogy oda ne rohanjak... - forgatom szemeimet. - Ott van még nálad?
- Passzolom a kérdést. De szerintem nincs. Nem hallok zajokat. Hogy van Ádám?
- Ma már mehetett edzésre. - mosolyodom el. - Szoríts, hogy ne verekedjenek össze Tamással megint.
- Tamásról elmondhatod, hogy egy szociopata, de nem idióta. Ha még egyszer verekedést rendez, kirúgják. És ha kirúgják, nem tud majd keresztbe tenni Ádámnak. Logika.
- Te erről meg honnan tudsz? - utalok a kirúgatásos dologra, mert úgy emlékszem, hogy ezt még nem említettem neki.
- Felhívtam Ádámot, hogy sok szerencsét kívánjak a mai meccshez, majd előkerült Tamás, és mindent elmondott.
- Így már minden világos. Nincs kedved átjönni?
- Kétlem, hogy látni akarod a másnapos képemet. - kuncog Lia.
- Úgy csinálsz, mintha nem láttalak volna még másnaposan. - nevetek. - Öltözz fel, és húzd ide a beled.
- Honnan veszed, hogy még nem vagyok felöltözve?
- Egyszerű. Ismerlek. Neked délig tart a pizsamás időd, és 1 óra körül talán rá tudod venni magad arra, hogy felhúzz egy felsőt, de azt is 10 perc alatt.
- Imádom hogy ennyire ismersz...- kacag Lia, és kinyomja.

A hasam korgással adja tudtomra, hogy itt az ideje, hogy ételt jutassak a szervezetembe. Nem voltam valami főzős hangulatomban, így röpke 10 perc alatt összedobtam magamnak 2 bundáskenyeret. Nem valami ebéd gyanús kaja, de jobb, mint az éhen halás. Lia kopogás nélkül ront be az ajtómon.
- Van kajád? - nyitogatja a hűtőmet Lia.
- Nincs. - mondom. - De ha főzni van kedved, akkor...
- Én meg a főzés? - szakít félbe Lia. - Jó vicc.
Nevetve nyugtázom, hogy Lia kiveszi a baracklekvárt a hűtőből, és egy szelet kenyérre keni azt. Ekkor üzenetem érkezik. Ki más, mint a barátom a feladója.