Válassz, Szalai Ádám ~Befejezett~

XXVIII. Rész

Szinte a saját fülemmel hallom, hogy hullanak a földre összetört szívem darabjai. Lia terhes. Ádámtól. Üveges tekintetemmel a rendkívül érdekes földet pásztázom. Másodpercek töredékei alatt futnak végig előttem az emlékek, amiket Liával és Ádámmal éltem meg.
- Mondj már valamit - csuklik el Ádám hangja.
- Nem tudom mit mondjak - motyogok. - Apuka leszel. És ez már biztos?
- Az orvos szerint igen. Így már végképp vége mindennek, igaz? - utal ránk.
- Attól tartok - hunyom le szemem. - Egy gyerekről van szó, akinek nem tenne jót, ha a szülei az első pillanattól kezdve külön lennének.
- Soha nem foglak kevésbé szeretni, mint most. Ezt ne felejtsd el.
- Szeretlek Ádám - tör ki belőlem a keserves zokogás.
- Szeretlek Hanna - szipog.

~ 3 hét elteltével~

3 hét telt el azóta, amióta utoljára telefon, vagy bármilyen beszélgetést folytattam Ádámmal. Véglegesen megszakadt a kapcsolatunk, és ez némileg megkönnyíti majd a születendő gyermek életét. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik. Iszonyatosan hiányolom a közelségét, a csókjait, magát a tudatot, hogy ő van nekem. De ezt meg kellett lépnünk. Liával sem beszéltem a megcsalás óta. Gondoltam már rá, hogy felhívom, és a hogy léte felől érdeklődöm, de az agyamban egy hang lefékezett. Azt diktálta, ne tegyem. Elvesztette a barátságomat. Apa temetésén is túl estünk. Borzasztóan nagy űr tátong a szívemben, ami majd begyógyul, mikor megtanulok élni a helyzettel. Legnagyobb meglepetésemre, Nagyá mellett még Balázs is eljött a temetésre. Nagyon jól esett mindkettőjüktől, hogy eljöttek. Anyának is elnyerte a tetszését, és szóvá is tette, hogy Nagyát elfogadná vő jelöltnek, mert olyan kis ártatlan kutya pofija van. Akkor sem lombozódott le, amikor közöltem vele, hogy Ádám már bizony elkelt. Hogy szó szerint idézhessem: "Balázs még szabad!". Anya jól viseli a gyászt. Azt hittem egy idegroncs lesz belőle, de nem. Azt a szerepet én kaptam meg. Jelenleg a December utolsó 2 hetét írjuk. 2016. 12. 20. - a van, hétfői nap. Immáron Magyarországon döglődöm. Anya kérésére haza utaztam, mert elmondása szerint, nincs szüksége pátyolgatásra. A karácsonyomat több mint valószínű, hogy anyával fogom tölteni, elvégre, ezt az ünnepet többnyire szeretjük a családunkkal eltölteni. Merem remélni, hogy anya nem egy bűnronda karácsonyi pulcsival akar meglepni, mondjuk erre még nem volt példa. A Szilveszterem viszont más tészta lesz. Csilla meghívott magához szilveszterezni. Vili, Berci, Zsani és Viki is ott lesznek majd, amivel így önmagában semmi bajom nincsen, de itt a bökkenő. Ha a 3 Szalai testvér közül ott lesz 2, akkor nincs kizárva, hogy a 3. is megjelen majd. Előre félek, de mindenesetre, jólesett Csillától, hogy alig 1 hónapos ismeretség után közvetlen módon meghív magához. Unottan lehajtom laptopom képernyőjét. Mióta nincs Lia, Csilla pedig erősen be van táblázva az ünnepekre, a mindennapjaim unalomban telnek. A szeretteimnek szánt ajándékokat már bezsebeltem, ezzel kipipálva az egyetlen teendőmet ebben a hónapban. Anyának egy porcelán készletet szereztem, amiért már régóta epekedett. Nagyá egy karórát fog kapni tőlem, Zsófi pedig egy repülő medállal ellátott nyakláncot, mert állítólagosan szeret utazgatni a nagy világban. Csillának pedig egy fekete egybe ruhát néztem ki, mivel Csilla imádja az ilyen ruhákat. Azóta nem tudom, mit kezdjek magammal. Felpattanok az ágyamról, és egy kisebb "város néző" sétára indulok, amely egyetlen helyszínt foglal csak magába. A hősök terét, ahol folyamatosan megnyugvásra lelek. Nem vagyok kényelmes ember, ezért gyalogoltam. A tér üres volt, de ezt szerettem a legjobban. Egy szobornak támaszkodva merengek magam elé, és eme merengésem közepette észre sem veszem, hogy rajtam kívül még egy ember ellátogatott ide. A sors akarta e, vagy sem, de itt volt, és engem nézett. Én álltam tekintét, de éreztem a zsigereimben, hogy mindjárt elolvadok a látványától.
- Jó újra látni - mosolyog halványan Ádám. - Nem beszéltünk amióta...
- Lia terhes lett - fejeztem be mondatát.
- Igen - hajtja le fejét Ádám. - Hogy vagy?
- Megvagyok - válaszolok röviden. - Az ünnepek már most kikészítenek. És ti? Lehet már tudni valamit a babáról?
- Még nem. Csak 3 hét telt el.
- A szüleitek tudnak róla? - faggatom tovább.
- Lia szülei örültek neki, de az enyémek már kevésbé.
- Mert? - lepődök meg.
- Szerintük, te egy főnyeremény voltál, és egy barom vagyok, amiért hagytalak elmenni.
- És ezt te is így gondolod? - harapdálom ajkaimat.
- Mit gondolsz? - lép közelebb hozzám.
- Azt hogy túl közel vagy - nyelek egy nagyot.
- Látom még mindig jó hatással vagyok rád - nevet halkan Ádám.
- És én ezt úgy utálom - ismétlen mondatot, mely akkor is elhangzott, mikor először kerültünk ilyen közelségbe.
Féloldalasan elmosolyodik, és hátrébb lép. Lazán a zsebébe dugja kezét, és egy szobornak támaszkodik.
- Mit csinálsz Szilveszterkor? - érdeklődik.
- Csillánál leszek.
- Te is? - vonja fel szemöldökét, mire bólintok. - Engem nem is hívott.
- Gondolom nem akarta hogy kényelmetlenül érezzük magunkat egymás társaságában. Te mit fogsz csinálni?
- Egy haverom házi bulit tart, és meghívott rá.
- Azt hittem elutazol majd valahova...
- Úgy volt. Florianópolis-ba mentünk volna a testvéreimmel, és egy másik barátommal, de aztán Lia terhes lett, és nem tartottam jó ötletnek itthon hagyni - meséli.
- Ez aranyos tőled - mosolyodok el.
Ekkor csörömpölésbe kezdett Ádám mobilja, aki ráérősen húzta ki a készüléket zsebéből, és emelte füléhez.
- Szia Lia...
- ....
- Nyugodj már meg, mindjárt oda megyek.
- ...
- Rendben. Szia...