Válassz, Szalai Ádám ~Befejezett~

XXVI. Rész

Villámcsapásként ért a felismerés, miszerint a nő, akit az elmúlt napokban a legjobban meggyűlőltem, a féltestvérem. Pontosabban, a mostoha nővérem. Döbbenten az anyámra nézek, akinek arcáról az érzelem mentességet olvasom le.
- Ez téged meg sem lep?! - kérdem pici háborgással hangomban.
- Tudtam róla - süti le szemét anya. - Apád még aznap elmondta, mikor megtörtént.
- Miért maradt vele? - érkezik a kérdés  Csillától.
- Szerettem őt - válaszol anya. - Képes lettem volna a legnagyobb baklövését is elnézni. Akkor miért pont ez legyen a kivétel? Emellett, ekkor már terhes voltam Hannával, és gondolnom kellett rá is.
- Ezt nem hiszem el - temetem tenyerembe arcom.
- Megértem, hogy zaklatott vagy, de nézd a jó oldalát. Van egy féltestvéred.
- Akit mellékesen gyűlölök - teszem hozzá. - Érthető okokból.
- Tessék? - vonja fel szemöldökét anya.
- Hosszú történet - sóhajtok fel.
- Van időm - vágja rá.
- Nem beszélhetnénk erről máskor? - nézek anyára kérően. - Túl sok minden történt így egyszerre.  - majd felállok az asztaltól, a menni akarásomat jelezve.
- Várj - marasztal, majd egy újabb kör sétát tesz, ezúttal az emeletre suhant fel, és egy becsomagolt ajándékkal jön le onnan. - Eredetileg ezt a 18. Születésnapodra szántuk, de sajnos nem úgy alakultak a dolgok, és nem tudtuk átadni. Bontsd ki. Látni akarom a reakciódat - utasít izgatottan.
Elnevetem nagam, látván anyám gyermeki izgatottságát, és úgy teszek, ahogy kéri. Vigyázván a szép csomagoló papírra, apránként csomagolom ki a nekem szánt ajándékot. Mikor szemem ügyébe került egy üveg képkeretnek a csücske, rájövök, hogy mi is lapul a csomagolás alatt. A teljes meglepetés könnyeket csalt a szemembe. Anya a karjában tart engem, büszke mosollyal arcán. Mellette apa, aki arcán szintén a büszke mosolya látható, szemét le sem veszi rólam. Ez a kép többet mondott nekem minden szónál. A szüleim felé alkotott tévhiteim másodperc alatt feloszlottak. Számtalanszor megköszönöm anyának a szívhez szóló ajándékot, majd a két főből álló társaságommal elhagyjuk anya otthonát. Tárcsázni kezdem Ádám számát, hisz megígértem neki, hogy felhívom miután anyánál végeztünk, és beszámolok neki mindenről. Kicsöng...kicsöng...Kinyomja. Hát oké, biztos tart még az edzése. Nem telik el 1 másodperc, SMS-ben részesülök.

Szerelmeem❤
Mindjárt visszahívlak, csak megbeszélés van. 😂❤

Kuncogva elrejtem a telefont a táskámba, majd Csillával valamint Liával gyaloglásnak eredünk Ádám házáig. A pótkulcs segítségével bejutunk a házba. A két lány azonnal levetődött a kanapéra, amit egy kisebb nevetéssel fogadok. A fürdőszobába battyogok, ahol megmosom hideg vízzel arcomat. Kiváncsi leszek Ádám reakciójára, amikor tudomást vesz 1-2 dologról. Lehet meg sem tud majd szólalni a sokktól. Birtokba veszem a barátom konyháját, és egy egyszerű kis ebédet ütök össze magunknak. Leves gyanánt  egy igazi vitamin bombát, gyümölcslevest csinálok, másodikként krumpli pürét, mellé rántott húst. Egyszer csak nyílik az ajtó, és Ádám lép be rajta. Mosolyogva köszön a lányoknak, majd hozzám lépve megcsókol.
- Hogy ment? - kérdez rá egyből az anyámmal való találkozásra.
- Majd később elmesélem - somolygok.
- Ahogy akarod - csókol homlokon, majd felcsillanak a szemei az elkészített ebédet látva. - Egy angyal vagy!
- Ez azért túlzás - nevettem. - Éhes vagy?
- Mint a farkas - dörzsölgeti hasát Ádám.
- Akkor együnk - vigyorgok.
Erre persze a kanapén punnyadozó lányok is felfigyeltek. Rakéta gyorsasággal ültek asztalhoz. Most kivételesen én zsebelhettem be a jobbnál jobb dicséreteket, amelyektől mi tagadás, icipicit elszálltam. Azt hiszem, Szalával egy kalap alá bújhatunk. Mindketten imádjuk, ha dicsérnek minket...

Este felé úgy döntöttünk, hogy körbe nézünk egy kicsit. Elvégre, ha már itt vagyunk Hoffenheim-ben, akkor meg is nézhetnénk pár dolgot, amire még nem volt alkalmunk eddig. Mivel az itteni esték hűvősnek mondhatók, rétegesebben öltöztem fel a megszokottnál. Elsőként Hoffenheim látnivalóit tekintettük meg,  és ezt követte Ádám kedvenc vacsorázni járó étterme, ahol természetesen kellően be is vacsoráztunk. Onnan távozva nem tűztünk ki magunk elé úti célt. A lábunkra bíztuk magunkat. Többnyire csak sétálgattunk, de az is rendkívül élvezetes volt. Ádámmal el sem engedtük egymás kezét, mintha a két kéz mágnesként vonzaná egymást. Viccesnek találtam, hogy az én kezem szinte eltűnt Ádáméban. A szél erős fuvallatja megcsapott engem, amitől megrázkodom, és közelebb bújok Ádámhoz.
- Fázol? - susogja fülembe.
- Egy kicsit - hajtom a párom vállára fejem, mikor üzenetem érkezik.